febe fejlec lekerekitett

Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében 2013. február 08-án (péntek) 17 órakor a helyi autóbuszmegállókban, illetve a Városháza előtti gyülekezéssel, indulunk különjárati autóbusszal Budapestre József Attila Színház (1134. Budapest, Váci út 63.) Bánffy bérlet – 4. előadása Arthur Miller: Édes fiaim színműkét felvonásban megnézni.

 

Az előadás 19 órakor kezdődik, vége 21 óra 30 perc, várhatóan 22 óra 30 percre érkezünk haza.     

 

Szereplők: Balogh Anna, Huszti Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Ömböli Pál, Piros Ildikó, Shnell Ádám, Tébi Márta, Viczián Ottó, Zöld Csaba.

 Jelmez: Kovács Yvette Alida Rendező: Kerényi Imre

Létezhet-e fájdalom, lelkiismeret-furdalás, mely egy életen keresztül elkíséri az embert? Bolond-e egy anya, ha nem tudja el fogadni édes fia halálát, melyet soha senki nem tudott bizonyítani?
A háborúban Joe Keller elveszítette Larry fiát, ám felesége ezt képtelen elfogadni. Három éve hazavárja a mindenki számára halottnak vélt fiút. Ugyan másik gyermeke, Chris becsületes ifjúvá vált, apja vállalkozásában dolgozik, otthon maradt a szülői házban, mégsem boldog a Keller család. Nem tudnak felejteni. Egy nap vendég érkezik a házba, Ann, Larry volt mennyasszonya, aki Chrissel új életet tervez. Ez hosszú idő óta kettőjük titka, s egyben gondja, miképpen jelentik be a frigyet, amit nem csupán a Keller család, hanem Ann fivére, George sem képes elfogadni. Ráadásul édesapjuk börtönben ül három esztendeje, Joe Keller hibájából. Hol lakozik hát az igazság? Hol lelheti meg a fiatal pár a boldogságát? Ki tudja már, hogy az amerikai kisvárosban ki az igazi bűnös, ki az ártatlan?
Miller alkotása olyan mély emberi, erkölcsi problémákat feszeget ebben a műben, mint a becsület, a szeretet hatalma, vagy a háború személyre szabott problematikája. A már-már krimibe forduló történet izgalmas estét ígér.

Az előadásra a bérletét és az útiköltséget 1800,- Ft/fő hozza magával.

 

Akadályoztatás esetén, valamilyen oknál fogva az előadásra nem tud jönni, úgy köteles maga helyett más személyt szerezni, vagy az útiköltséget kifizetni.  

                                                                                              

A bérlettulajdonosoknak jó szórakozást kívánok!  

                                                        

Jászfényszaru, 2013. január 11.

 

Baráti üdvözlettel:

 

 

                                                                                   Tóth Tibor

                                                                                   szervező