febe fejlec lekerekitett

2020

  • Tamus István grafikusművész - tanár kitüntetése

       A Honvédelmi Minisztérium a 15/2013 rendelete szabályozza a miniszter és a Honvéd Vezérkar főnöke által alapítható és adományozható elismeréseket. A művészeti díjak között szerepel a kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére Mednyánszky László-díj alapítása, melyet páros évben, május 21-én, a Honvédelem Napján adományoznak.
       A vírushelyzet miatt a miniszter állami és nemzeti ünnepünk alkalmából adta át Tamus Istvánnak –elszármazott fényszaruinak, aki Debrecenben él és tagja a Fényszaruiak Baráti Egyesületének – az állami kitüntetést.
       A kitüntetést tanúsító dr. Benkő Tibor miniszter által aláírt díszoklevélben szerepel: „Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége, több évtizedes alkotóművészeti, valamint pedagógusi munkássága, a szakmabeliek összefogása, a jelentős alkotók hagyatékának méltó gondozása elismeréséül”Mednyánszky László-díjat adományozott számára.
       Tamus Istvánnak – a FÉBE kezdeményezésére és szervezésében – 2005-ben a Város Napján alkotásaiból tárlat, 2018-ban – a FÉBE negyedszázados jubileumának napján – életmű kiállítás nyílt a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár kiállítótermeiben. Grafikáit, tollrajzait, rétkarcait, linómetszetteit és számos derűs akvarelljeit ismerhette meg a képzőművészetet szerető közönség.
    Az olvasók nevében gratulálunk a kitüntetéshez, boldog nyugdíjas éveket, teli alkotómunkával kívánunk az elkövetkező évekre.                                                                                          Tóth Tibor

    Fotó: Facebook illetve FÉBE archívum

    1./ Tamus István kitüntetés
    2./ Tamus István a 2005. május 1-i Város napon megnyílt kiállításon.
    3./ Tamus István 2005 évi kiállítás képeiből
    4./ Tamus István életmű kiállításán 2018. november 3-án, munkásságáról kiadott könyvét dedikálja Nagyné Kiss Mária alelnöknek
    5./ Tamus István életmű kiállításon kiállított alkotásaiból néhány

     

  • XVI. Jász baráti közösségek fóruma

    A Jászjákóhalmáról Elszármazottak Baráti Társasága (JÁKÓB) elnöke Magyar Alíz 2002-ben a Jászok Világtalálkozója alkalmából Jászjákóhalmán kezdeményezte a közösség létrehozását. A jászsági településeken tevékenykedő elszármazottakat is tömörítő, értékőrző, értékeket és hagyományokat teremtő szervezetek közössége azzal a céllal találkozik évente, hogy egymástól szerezzenek tapasztalatokat. Az elhatározás 2005-ben Jászjákóhalmán megszervezett első fórumon realizálódott, elfogadva a közös célokat, a működés formáját.
       A harmadik találkozót 2007-ben a Fényszaruiak Baráti Egyesülete szervezte meg. A FÉBE által 2013. május 6-án – a Redemptio 268. évfordulójára Leader pályázatból megjelentetett – Jászsági lokálpatrióta közösségek tevékenysége című könyvbemutató kapcsán ismét találkoztak. A kiadványban összegezésre került, sok fotóval az akkor működő szervezetek, közösségek tevékenysége.
       A XVI. találkozás megszervezését az elmúlt évi fórumon, Jászfelsőszentgyörgyön vállaltuk fel. Az eredetileg is őszre tervezett rendezvény tervezésekor még nem számoltunk a kialakult járványhelyzettel. A július elején kiküldött tájékoztatóban már konkrét dátum szerepelt szeptember 19, bízva abban, hogy a vírus második hulláma októbernél előbb nem érkezik.

  • Zrínyi Miklós - emlékév

    A FÉBEkezdeményezésére, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárral együttműködve 2020. április 2-án(csütörtökön) 17 órakor – a városavató 27. évfordulóján – a művelődési ház földszinti klubtermében gróf Zrínyi Miklós születésének 400 éves évfordulója, a Zrínyi emlékév kapcsán előadásra kerül sor.
    Zrínyi Miklós gróf Csáktornyán 1620. május 3-án született, a horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és hadtudós 44 évet élt és Zrínyifalván, 1664. november 18-án hunyt el.
    Szántai Lajosművelődéstörténész Zrínyi Miklós és kora a magyarság sorsának tükrében címmel tart előadást, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
                                                                                            Tóth Tibor

  • Zsámboki László minden héten egy vers

    Móni gidája

    Kecske gida pajkos nagyon,
    Örül, hogyha simogatom.
    Futkos, szalad, ugra-bugrál,
    Még a falra is felugrál.
    Félti is a kecske mama,
    Ne történjen semmi baja.
    Szereti a kis gazdája,
    Káposztát kap vacsorára.
    Így fejlődik, nő is nagyra,
    Mint a többi kecske gida.

    1990. szeptember

    Fotó:
    Városi Értéktárban Nosztalgiavetítés 2016. november 16.

  • Zsámboki Lászlónak minden héten egy vers

    Tímea

    Ez a kicsi Tímea,
    csacsog mint a kiskacsa.
    Jókedvűen nevet, harsog,
    mint a madár fütyül, dalol.
    Kedve mindig nagyon jó,
    izeg-mozog mint a csikó.
    Ide-oda szaladgál,
    ha elfárad meg-megáll.
    Estefelé ha megnyugszik,
    lepihen és jót aluszik.
    Álmodjál sok szépet és jót,
    mindig legyél vidám és jó.

    1990. szeptember

    Fotó: Zsámboki László 80. születésnapi ünnepsége a pusztamonostori Galéria és Pizzéria étteremben 2005. szeptember 9.