febe fejlec lekerekitett

sugarne 1996 08 20 sugarne emlekkonyv 2018   

A Jászberényi Ifjúsági Házban 2018. szeptember 29-én Sugárné Koncsek Aranka - Jászberény Városért Pro Urbe Érdemérem birtokosa - helytörténész 100 éves születésnapi ünnepségére került sor. A több mint százhúsz résztvevőt az eseményre a Jász Múzeum és a Koncsek/Koncsik családok nevében Veliczky Józsefné Koncsik Ilona invitálta. A famílián kívül, a Jászság országgyűlési képviselője, a város alpolgármestere és Jászság szakmabéli helytörténeti kutatói jelentek meg, akikkel Aranka néninek kapcsolata volt az elmúlt évtizedekben. Sára Sándor, a Nemzet Művésze, Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr és filmrendező Koncsek leszármazott is jelen volt.

   A jász és székely származású szülők gyermekeként az ünnepelt Kézdivásárhelyen született. Két éves korában a szülők visszaköltöztek Jászberénybe. Tanulmányait itt végezte, kalapos mestervizsgát Debrecenben tett, majd 1945-ben Szolnokon szülésznői képesítést szerzett, később főállásban szakszervezeti tagok érdekképviseletét végezte.
   Nyugdíjasként 1983-tól kezdett el helytörténettel, kutatással foglalkozni. A levéltárakban, könyvtárakban, archívumokban gyűjtött anyagokat rendszerezte és a Jász Múzeum igazgatójában partnere, segítőre talált. Így sora jelentek meg többségében Jászberénnyel, néhány Jászsággal kapcsolatos könyvei, tanulmányai. Két kiadás megért, a második bővített a Jász történelmi arcképcsarnok című könyvében több jászfényszarui híres személy például a két Bedekovich, Hebrony Kálmán plébános életútja is bekerült.
   Jászberénnyel kapcsolatban megírta a Jászberény temetői, a gyógyszertárak, az orvoslás és a közegészségügyi helyzetének történetét. A város többször elismerte ez irányú munkáját. Pócs János országgyűlési képviselő után Szatmári Antalné Jászberény alpolgármestere köszöntötte, méltatta az ünnepelt érdemeit. Hortiné dr. Bató Edit a Jász Múzeum igazgatója a technika eszközével képes vetítéssel mutatta be a gazdag évszázad főbb állomásait. Az ünnepeltet az ország minden szegletéből ide sereglett – Jászfényszaruról is jelen volt Koncsik Béla és felesége – Koncsekkek nevében Veliczky Józsefné köszöntötte. Átadta azt az ajándékot, amit tőle kaptak, mert Aranka néni közel két évtizedig kutatta, gyűjtötte az felmenőket. A 10 évvel ezelőtti anyagot Veliczkyné kutatásaival, a családtagok emlékei alapján kiegészítve és általa szerkesztve erre a napra állt össze az 550 oldalas Koncsek/Koncsik családok Emlékkönyve.
   Aranka néni 1996. augusztus 20-án a FÉBE által kiadott Szűcs Mihály Életleírása című könyv bemutatóján járt először városunkban. Kutatásai során, ha Jászfényszaruval kapcsolatban talált érdekes, fontos eseményt azt eljutatta hozzám. Az évek során jó kapcsolatot ápoltunk, jelen voltam korábbi születésnapi ünnepségein is. Az egyesület nevében köszöntöttem, emlékezve és megköszönve segítőtevékenységét.
   Az ünnepelt – teljes szellemi frissességgel – megható szavakkal köszönte meg az ünnepség részt vevőnek az irányába megnyilvánult szeretett, figyelmet. A közös ebéd után, a születésnapi torta elfogyasztásával zárult az esemény.
                                                                                                       Tóth Tibor

Fotó: Tóth Tibor

1./ A Petőfi Művelődési Házban tartott ünnepségen, 1996. augusztus 20-án a Lantos hazás pár mellett Aranka néni látható

2./ Koncsek/Koncsik családok Emlékkönyvének nyitó oldala{jcomments off}