PostHeaderIcon 1%

Kedves Támogatónk!

Tájékoztatjuk, hogy a „Jászfényszaruért” Alapítvány számlájára 1%-os felajánlásként 2010-ben 793 ezer Ft érkezett, melyet a rendelkezőknek ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Az elmúlt évhez hasonlóan az 1996. évi CXXVI. Törvény értelmében Ön intézkedhet a 2010. évre befizetett személyi jövedelemadója egy százalékának közcélú felhasználásáról. Ezúttal azért keressük meg Önt sorainkkal, mert kérjük adományozza ezt az egy százaléknyi összeget a „Jászfényszaruért” Alapítványnak.

A Fényszaruiak Baráti Egyesülete 1994-ben saját erőből 100 ezer forint alaptőkével hozta létre a „Jászfényszaruért” Alapítványt. Az alapítvány céljaként Jászfényszaru település tudományos, kulturális, oktatási, sport életének támogatása, környezeti, esztétikai értékének megőrzése, gyarapítása és elismerése került meghatározásra. Az alapítvány működését társadalmi munkában köztiszteletben álló 7 fős kuratórium irányítja. Az alapítvány céljainak megvalósítását alaptőkéjének kamataiból és adományokból fedezi. Az elmúlt 16 év alatt az alapítvány számos személyt és programot támogatott. Így évente tanulmányi, közösségi munkában kiemelkedő tanulókat jutalmaz. Felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók részére tanulmányi ösztöndíjat adományoz, helyi vonatkozású diplomamunka elkészítését támogatja. Helytörténeti kiadvány megjelenését segítette, régi értékek megmentéséhez, a város szépítéséhez járult hozzá. Kulturális csoportok működését, számos rendezvény létrejöttét anyagilag segíti. A 2008 és 2009. évi 842 ezer Ft 1 %-os felajánlásból 2010 évben táboroztatásra 220 ezer Ft-ot, rendezvények támogatására 102 ezer Ft-ot, ösztöndíj támogatásra 450 ezer Ft-ot, jó tanulók jutalmazására 49 ezer Ft-ot, működési célra 6 ezer Ft-ot fordított. A következő évre tartalékolt összeg: 15 ezer Ft.

 

Mivel indokoljuk kérésünket?

Az alapítvány céljainak teljesebb körű megvalósítását az Ön személyes támogatásával tudjuk elérni.

Kik adományozhatják a „Jászfényszaruért” Alapítványnak adójuk 1 százalékát?

Mindazok, akiknek 2010-ben olyan jövedelmük volt, amely után személyi jövedelemadót fizettek.

Mi az Ön teendője, ha alapítványunkat kívánja támogatni?

Az adóbevallásában szereplő bevallási pótlap (EGYSZA) kitöltésével ajánlhatja fel a 2010 évi SZJA  %-át a Jászfényszaruért Alapítványunknak, melynek adószáma: 188823514-1-16.

Miért fontos számunkra az Ön támogatása?

Mert az így összegyűlt pénz - melyet 2011 októberében egy összegben utal át alapítványunknak az adóhivatal - egyik fontos kifejezője, mércéje egyesületünk, alapítványunk tényleges támogatottságának.

Kérjük, amennyiben arra érdemesnek tartja alapítványunkat környezetében, családja körében szerezzen további támogatókat a „Jászfényszaruért” Alapítványnak.

Jászfényszaru, 2011. január 09.

Köszönjük megtisztelő figyelmét és támogatását!

Tóth Tibor sk.                                                                  Mészáros László sk.

a FÉBE elnöke                                                                 a  kuratórium elnöke

Módosítás: (2011. január 20. csütörtök, 23:10)

 
Bejelentkezés
Levelezés

Be kell jelentkezni!

Beérkezett üzenetek

Be kell jelentkezni!

Jelenleg Online
Nincs
Eddig
Regisztrált tagok : 311
Utoljára regisztrált : hdflgczlro1986
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 2 új regisztrált
A hónapban : 3 új regisztrált
Eseménynaptár
Regisztrált tagjaink