febe fejlec lekerekitett

A Jászsági báli rendben február 3. hétvégéjének szombatja a FÉBE Jótékonysági műsoros estjének és báljának időpontja. Így volt ez ebben az évben is. A rendezvény fővédnökének ezúttal a város szülöttjét Langó Péter Talentum Akadémia Díjas régészt, a MTA Régészeti Intézetének tudományos munkatársát kértük fel. Közbe jött Németországi kiküldetése miatt személyesen nem tudott részt venni a rendezvényen, de a bálozókhoz írt levelét Zsámboki Zsolt olvasta fel. Köszöntőjében hangsúlyozta …” E vigadalmak, szórakozáson túl, ugyan is mindig fontos közösség teremtő és megőrző szereppel bírtak. Az összetartozás tudata és annak erősítése ily módon is erősítést kapott, hiszen e kapocs nélkül közös, mindenkit, érintő célokat kitűzni és megvalósítani sem régen, sem ma nem lehet….” Az est díszvendége a város szülötte a Jászfényszaruról Tiszfüredre elkerült Nagyné Török Zsóka fazekas népi iparművész volt. Díszvendégünk hangsúlyozta …„ sokukat szívük, barátságuk vonz ide, másokat a FÉBE bálok messze terjedő jó híre, vele együtt a segíteni akarás, lényeg ezen az estén, hogy találkozhatunk, beszélgethetünk, szórakoztatunk”... Bejelentette nagy öröm számára, hogy az idei Város napon munkáinak legszebb darabjaiból kiállítása nyílik Jászfényszarun. Az est emlékeként műhelyében készült nagyméretű díszes falitányért adott át a Fényszaruiak Baráti Egyesületének. A műsort Cserháti Ágnes és Zsámboki Zsolt vezette. Elsőként Szabó Krisztina énekművészt konferálták fel, aki Pucini: Pillangó kisasszony nagy áriáját és Albinóni: Adagio-ját énekelte. Csifó Dorina és Dósa Mátyás népszerű musical slágereket énekeltek. Molnár Dóra és Szabó Roland show táncosok vérpezsdítő argentin tangót mutattak be. Csomor Csilla a szeretetről Márai Sándor örökérvényű gondolatait tolmácsolta. A Vágó Bt. ízletes vacsorájának elfogyasztása után a báli nyitótánc következett. A Borostyán Táncklub volt 10 táncosa - az Apostol együttes élőben játszott népszerű melódiájára - Molnár József tánctanár koreográfiájára táncoltak. A nyitótáncot követően az Apostol együttes 70 perces élőkoncertje vette kezdetét. Az első számuk végére megtelt a táncparkett és a koncert egészét végigtáncolta a báli közönség. A tánc mellett az ismerős slágereket a szóló énekessel Meződi Józseffel együtt énekelték. Rövid pihenő után a miskolci VIDIA zenekar folytatta a báli zenélést. Éjfélkor ismét egy formációs táncot mutattak be táncosaink. A tombolasorsolás után, a bálszépe bizottság döntését Molnár József ismertette. A bál szépe címet igazoló tanúsító oklevelet Tóth Franciskának, udvarhölgyi címeket Lovász Nórának és Tóth Angelikának adott át. Reggel öt órakor játszotta el utolsó számát a zenekar.
A terem ízléses és szép dekorációját Harmathné Boros Mária és Hamar Károlyné készítették. A színpadi virágkompozíció Görbéné Réz Enikő munkája volt. A rendezvény egészét Harnos Miklós és fia hangosította. Az est tiszta bevétele 543.000,- forint lett. A bevételből 245 ezer forint a „Jászfényszaruért” Alapítvány számlájára került befizetésre. 298 ezer forint a FÉBE ez évi programjainak megvalósulását szolgálja. A bevételhez a pénzadományok, a tombola felajánlások is nagyban hozzájárultak. Köszönjük!  A XVI. FÉBE bálra 2009. február 21-én kerül sor.

Tóth Tibor