febe fejlec lekerekitett

A tizennyolc jásztelepülés közül Jászfelsőszentgyörgy zárta a sort, így már minden jász település bemutatkozott illetve vendégül láthatta az itthon elő és elszármazott jászokat. A három napos rendezvény színvonalas lebonyolítását az itt élők apraja-nagyja összefogásával valósították meg. A rendezvény motorja most is a helyi önkormányzat karöltve a lakossággal és a Jászok Egyesülete volt.

Az ünnepség sorozat 2012. július 6-án pénteken vette kezdetét. 10 órakor megemlékeztek az Általános Iskola 50. éves fennállásáról. Az iskola falán Emléktáblát avattak az iskolában tanító pedagógusok emlékére. 13 órakor a nagyszínpadon Zelenai Tiborné polgármester asszony köszöntő szavait követően, Borbás Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke ünnepélyesen megnyitja a három napos rendezvényt. A délután folyamán tíz kiállítás, tárlat megnyitása, valamint meghívásos labdarúgótornára lebonyolítassa történt meg. Este a Jászsági Népi Együttes műsora, a Csík zenekar koncertje nagy tömeget vonzott.

A szombati központi ünnepség 9 órakor dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta szentmisével kezdődött. 10 óra 30 perctől a Jász települések felvonulása embert próbáló hőségben vette kezdetét. A rendezők gondoskodtak arról, hogy felvonulás útvonalán a résztvevők szódavízzel szomjunkat olthatták. A menet a művelődési ház udvarán felállított színpad előtt foglaltak helyet. A díszünnepség a Jászkürt hangjával, a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, a jászfelsőszentgyörgyi fiatalok által bemutatott Palotás tánccal folytatódott. A polgármester asszony köszöntője után, Szabó Tamás felső-jászsági országgyűlési képviselő, egyben a rendezvény védnöke, összegezte a rendszerváltást követően létrejött jászidentitás és összefogás főbb állomásait.

Dr. Dobos László a Jászok Egyesületének ügyvivője méltatta, majd átadta a Jászságért Díjat Sisa József ötvös-iparművésznek több mint négy évtizedes zománcművészeti és művészet-pedagógiai munkássága elismeréseként.

Borbás Ferenc leköszönő jászkapitány részletesen adott számot az elmúlt egy évben végzett munkájáról. Tevékenységét színes fényképtablók is bemutatták. Jászfényszaruról a tablót három fénykép díszítette, így a IV. Tarlófesztivál, az Újévi koncert és a FÉBE-bál, mely rendezvényeket részvételével megtisztelt a jászkapitány.

A szokásos ceremóniával iktatták be a Jászság 14. jászkapitányát Bolla Jánost, aki elsőként hozott létre a Jászságban huszárbandériumot, életének egy szakaszában szorosan kötődött a településhez.

Zelenei Tiborné átadta és felszalagozta a Jász Világtalálkozók „vándorbotját” dr. Szabó Tamásnak Jászberény város polgármesterének, mivel a XIX. találkozónak 2013 júliusában Jászberény ad otthont.

Hortiné dr. Bathó Edit Jász Múzeum igazgatója, a Jászok Világtalálkozójának kezdetektől a legfőbb patrónusa, segítője összegezte a 17 év főbb eredményeit, tapasztalatait. Felkérte a 18 polgármestert, hogy vegyenek kezükbe egy-egy „béke” galambot és engedjék magosba szimbolizálva ez által is a jász összetartozását.

14 órától a jászsági települések művészeti csoportjai mutatkoztak be a nagyszínpadod. A fellépők között ott volt a jászfényszarui a Fehérakác Népdalkör is. A felvonulást színesítették, a jászkapitány beiktatásánál közreműködtek a Szűcs Mihály Huszárbandérium tagjai.

A délután folyamán íjász- lovasbemutató, hagyományőrző gyermekprogramok, veterán autó felvonulás és kiállítás vonzotta az érdeklődőket.

Egész nap népművészeti kirakodó vásáron, helyi termékek sátrában és a jásztelepülések strandjain kínálták a portékákat.

A Bikini együttes koncertje, tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárta a második napot.

A vasárnap honvédségi kiállításra és bemutatóra, a Gosztonyi-kastély Kápolnájában istentiszteletre és emléktábla avatásra, este tábortűzre és az Etna együttes koncertjére került sor.

A következő körben Jászfényszaru Város Önkormányzata a XXIV. 2018-as Jász Világtalálkozó megrendezésére nyújtotta be igényét.

Tóth Tibor