febe fejlec lekerekitett

 Budapesten 2013. március 13-án 15 órakor a Bethlen Téri Színházban volt Csomor Csilla újabb önálló estjének sajtóbemutatója. A szakma, a sajtó képviselőin túl néhány jászfényszarui, illetve innen elszármazott földijét is meghívta az előadásra.

 

Csomor Csilla a Déryné Széppataki Róza életét feldolgozó Édes Rózám! című önálló estje után most a „nemzet csalogánya” bőrébe bújik. Célja, hogy a nagy előd sorsának bemutatásával maga is képviselje azt a szent küldetést, amely a magyarságtudatot erősítve, a szép magyar nyelv ápolásának fontosságára irányítja a figyelmet.
A dramatizált művet színpadra alkalmazta: Perczel Enikő. A díszletet, a jelmezt Árva Nóra tervezte. Zongorán kísért: Darvas Ferenc. A darabot Bezerédi Zoltán rendezte.
Sajtópremier jól sikerült, a szakma és közönség elismeréssel fogadta az új darabot. A színésznő kétszer negyvenöt percben idézte fel a nagy előd életét. Az eseményekhez kapcsolódóan vagy egy-egy drámai szituáció oldására 17 dalt énekelt el. A színészi mesterség csillogtatására is bőven akad lehetőség.
Az előadás után villám interjút adott a STOP-nak melyben többek között arról nyilatkozott, hogy közte és az 1800-as években született színésznő között több hasonlóságot vélt felfedezni.
Ő 5 éves kora óta állt színpadon, nálam ez 8-9 éves koromra datálódik. Viszont én amatőr környezetben kezdtem, ellentétben Blaha Lujzával, aki művész szülők gyermeke. Az azonban mindenképpen meghatározó kapcsolódási pont, hogy mindketten korán kerültünk kapcsolatba a színpaddal. Az ő sokszínűsége, sokoldalúsága, a lényéből áradó pozitivizmus, derű, humor, életszeretete jellemző rám is. Így nem kellett magamra erőszakolnom a mosolyt, vagy a bohóckodást, de még a drámai jelenetekben sem kellett szenvednem, mert ezeket érzem és élem át én is, könnyen tudok velük azonosulni…”
A darabból február 16-án a jubileumi FÉBE bál műsorában is kaptunk ízelítőt, prózában és dalban egyaránt.
A „Húsz éves a város” és „Negyven éves a Fortuna” program sorozat keretében a színházat kedvelők és Csomor Csillát tisztelők október 12-én este a Petőfi Művelődési Házban nézhetik meg művésznő új darabját.
Tóth Tibor