febe fejlec lekerekitett

Az elmúlt évvel befejeződött az első kör, vagy is mind a 18 jásztelepülés rendezett Jász Világtalálkozót. A redemptio 250. évfordulója alkalmából 1995-ben Jászberény indította útjára a rendezvényt. 2013. június 21-23 között ismét Jászberény ad otthon a XIX. JászVilágtalálkozónak.

 

A rendezők Jászberény Város Önkormányzata és a Jászok Egyesülete.

A részletes program kidolgozásán nyolc fős előkészítő bizottság dolgozik. A már megtartott sajtó tájékoztatóból ismerjük a nagyobb eseményeket, programokat.

Június 21-én pénteken 30 FÉNYÉV A GHYMES együttes nagykoncertje lesz. A központi ünnepség most is szombati napon 22-én lesz. A szokásos főpapi szentmise, a jásztelepülések és lovasok felvonulását követően a díszünnepségre kerül sor, melyen átadják a Jászságért Díjat és beiktatásra kerül Jászberény jászkapitánya. Este Rúzsa Magdi koncert és utcabál várja az érdeklődőket.

23-án vasárnap a Jászsági Népi Együttes, KOWALSKY meg a Vega koncert ad szórakozási lehetőséget.

A három nap alatt további számos szórakoztató program, kiállítás, kirakodóvásár várja a jászságiakat az innen elszármazottakat.

Jászfényszaru Város Önkormányzata ebben az évben is indít különjáratú autóbuszt a rendezvényre. Az autóbuszos részvételre június 15-ig a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár 06-57-422-137 telefon számán lehet jelentkezni.

Tóth Tibor

Fotó: 1995. július 29-én az első Jász Világtalálkozón felvonult fényszaruiak.

Jasz Vilagtalakozo 1995