PostHeaderIcon Színházi szervezés

   Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében 2016. március 21-én (a tavasz első napján hétfőn) du. 15 órakor a helyi autóbuszmegállókban, illetve a Városháza előtti gyülekezéssel, indulunk különjárati autóbusszal Hatvanon át a Budapesti Operettszínházba (VI. Nagymező utca 17. Telefon: 472-2030) Tamási Áron - Tolcsvay László: Ördögölő Józsiás című rock operettet megnézni.

 

  Az előadás 17 órakor kezdődik, vége 19 óra 30 perc, várhatóan 21 órára érkezünk haza.

Szereplők:
Józsiás, Jázmina kérője: Szerényi László, Jázmina, tündér királylány: Dancs Annamari, Bakszén, Ördögök herczege, Kocsis Dénes, Matuzsa, Tündérhoni vén: Siménfalvy Ágota, Villikó, Józsiás embere: Bálint Ádám, Idilló, tündér: Lukács Anita, Dillió, tündér: Kisfaludy Zsófia, Lámsza, Tündérország királya: Földes Tamás, Durmonyás, ördög: Ottlik Ádám, Ropogán, pokolmester: Sipos Imre, Fanfarus, udvarmester: Pálfalvy Attila, Kámzsa, égi mester: Marik Péter, Barbura, Bablónia királya: Kelemen Dániel, Mumog, Bagaria örököse: Langer Soma, Czinczár, ördög: Lipics Barna, Bambucz ördög: Nagy Attila, Boricz, Józsiás embere: Gömöri András Máté.
Közreműködik: A színház énekkara, a Színház Balettkara, a Színház Zenekara.
Szerzők: Zeneszerző: Tolcsvay László, Író: Tamási Áron, Zenés szimpadra alkalmazta: Somogyi Szilárd, Dalszövegíró: Bori Tamás, Dramaturg: KERÓ – Kerényi Miklós Gábor, Hangszerelés: Németh Zoltán.
Alkotók és stáb: Karmester-zenei vezető: Makláry László, Karmester: Bolba Tamás, Karigazgató: Drucker Péter, Vezető korrepetitor: Mihalics János, Rendezőasszisztens: Angyal Márta, Rendezőasszisztens: Lénárt Gábor, Tánc- és játékmester: Rogács László, Díszlettervező: Bátonyi György, Jelmeztervező: Túri Erzsébet, Koreográfus: Vári Bertalan, Rendező: Somogyi Szilárd

   A Somogyi Szilárd rendezésében bemutatásra kerülő Ördögölő Józsiás című mesejátékot Tamási Áron 1952-ben írta. Valódi mesejáték kicsiknek és nagyoknak: hazaszeretetről, árulásról, és sok megpróbáltatásról...

   A Budapesti Operettszínház számára a zenés változatot Tolcsvay László készítette, a magyar népzene legszebb motívumainak és a ma oly' népszerű világzene elemeinek felhasználásával. Az előadás dalai egyszerre XXI. századi módon rockosak, ám közben fülbemászóak, mint az operett-melódiák - s így biztosak vagyunk abban, hogy több slágerré válik közülük!

   A történet Tündérországban játszódik, ahol az öreg király, Lámsza lovagi tornát hirdet. A győztes nem csak a trónt és a koronát nyeri el, hanem Jázmina hercegnő kezét is. A kérők jönnek, küzdenek (ki így, ki úgy), és a legjobb jelölt, Józsiás annak rendje és módja szerint nyer. A népmesék hagyományai alapján végül hőseink boldogan élnének, míg meg nem halnak, csakhogy a második helyezett, Bakszén, az ördögkirály fia nem hagyja annyiban a dolgot, és elkezdődik a harc a hatalomért.

   Az erkölcs, az etika és a morál örökérvényű alaptételeit prózában írt tanmesében megmutató példázat tanítása szerint soha ne adjuk fel a küzdelmet, törekedjünk arra, hogy - a hétköznapok minden nehézsége ellenére - a jó és a rossz harcában legyőzzük a gonosz erőket, a külvilágban és önmagunkban egyaránt.

   Előadásunk igazi családi produkció, gyerekeknek és felnőtteknek, 8-108 éves korig!

   Az előadásra az úti költséget 1.300,- Ft/fő mindenki hozza magával. A bérletet mindenki megkapta, négy előadásra szól, kérem, szíveskedjen magával hozni!

   Akadályoztatás esetén, valamilyen oknál fogva az előadásra nem tud jönni, úgy köteles maga helyett más személyt szerezni, vagy az útiköltséget kifizetni.

A bérlettulajdonosoknak jó szórakozást kívánok.

Jászfényszaru, 2016. március 10.

Baráti üdvözlettel:

                                                                                                                 Tóth Tibor
                                                                                                                  szervező

Módosítás: (2017. március 22. szerda, 16:16)

 
Bejelentkezés
Levelezés

Be kell jelentkezni!

Beérkezett üzenetek

Be kell jelentkezni!

Jelenleg Online
Nincs
Eddig
Regisztrált tagok : 300
Utoljára regisztrált : margiewinter6424
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 44 új regisztrált
Eseménynaptár
Regisztrált tagjaink