PostHeaderIcon Szabó Krisztina énekművész CD albuma

   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete folytatja a több mint húsz éve megkezdett értékteremtő tevékenységét. Az első emléktáblát Kiss József tiszteletére 1994. október 8-án avattuk, az első könyvet Szűcs Mihály Életleírását 1996. augusztus 20-án jelentettük meg. Az első emlékművet, az első emlékfát a tanítók tiszteletére 2002. május 1-jén avattuk illetve ültettük el. Az első érmet Szent István emlékére 2001. augusztus 20-a alkalmából késztettünk.
   Az első CD lemezünk ünnepélyes bemutatójára március 7-én került sor.

   A városháza díszterme megtelt érdeklődőkkel. A FÉBE elnöke köszöntötte a bemutatót megtisztelő vendégeket, így Győriné dr. Czeglédi Márta polgármestert, a FÉBE örökös tagját, Dr. Voller Erika jegyzőasszonyt, Dr. Facskó Istvánt, a FÉBE tiszteletbeli tagját, városunk díszpolgárát és feleségét Nagy Juditot, Szabó Imrefia Bélát városunk díszpolgárát, Dr. Körei-Nagy Józsefet Jászberény rendőrkapitányát és feleségét, a képviselő testület megjelent tagjait, a szponzorok képviselőt, köztük Vass Józsefet, az Autóelektro Kft. főmérnökét.
   Szabó Krisztinát különösebben nem kellett bemutatni, hiszen kapcsolata egyidős városunkkal, hiszen legelőször 1993. április 2-án a templomban megtartott várossá avató ünnepség műsorában énekelt. Ezt követően évente egy-két alkalommal, többségében jótékonysági céllal egyesületi, alapítványi és városi rendezvényen énekelt.
   A CD - AUDIO album box 4 oldalas borító lapját Krisztina fotója díszíti a 2. és 3. oldalon a következő életút olvasható: „Szabó Krisztina szoprán énekművésznő Hatvanban született, pedagóguscsaládból származik, édesanyja révén jászfényszarui kötődésű.

Zenei tanulmányait zongoristaként kezdte Papp Attila zongoraművész tanítványaként, majd magánének tanulmányokat folytatott Hantos Andrea énekművésznél.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója Budapesten, ahol magánének-tanári képesítést kapott. Tanárai: Králikné Rosner Melánia, Kurtág Márta.

Állami ösztöndíjasként a drezdai Carl Maria von Weber Zeneakadémián szerezte művész­dip­lo­máját. Tanárai: Kammersängerin Renate Härtel, Prof. Hugo Raithel.

A Cant-Art iskola növendéke Sass Sylvia operaénekesnőnél.

Énektanulmányokat folytatott Juliette-Delnon Bise, Adorján Ilona, Vályi Éva, Kaposy Margit énekmestereknél. Számos mes­ter­kur­zus aktív résztvevőjeként énekelt Theo Adam, Walter Moore, Julia Hamari, Kalmár Magda, John Toll irányításával.

Az Altenburgi Városi Színház szólistája, a Drezdai Operettszínház vendégművésze, majd Svájcban a Berni Operaház tagja.

Mezei Rita zongoraművésszel alapító tagja a Chamber-Art-Voices kamara-művészeti csoportnak.

A Bad Wörishofeni Musica Hungarica zenekar és a Luftwaffen Musikkorps 1 München szólóénekese Németországban.

Az Operagála a Duna Palotában, a Bécsi Tavasz Budapesten, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Fiatal Művészek Nyári Fesztiválja elnevezésű fővárosi rendezvények szólistája. A Muzsikáért Alapítvány szólistájaként fellép a Vigadóban, a Magyar Rádióban, a Budapesti Operettszínház és a Thália Színház gálaműsorain, valamint a Mihály Béla és dr. Szamek Tamás nevéhez fűződő „Jászsági Randevún” Jászapátin.

A Fényszaruiak Baráti Egyesületének rendezvényeire közel 23 éve kap meghívást (a várossá avatás alkalmából, majd a 20 éves évfordulón a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral énekel).

Az M1, (Zenepercek) Zenit, az ATV, a Duna és a Budapest Tv zenés műsoraiban is láthatjuk.

Külföldön állandó vendégművésze a Berlini Filharmóniának és Konzerthausnak. A Kölni Filharmóniának, a Mannheimi Szabadtéri Színpadnak, a Schwetzingeni Rokokó Színháznak, a Salzburgi Mozart Fesztiválnak, Bécsben kortárs zenei fesztiváloknak, Peking, Sanghaj, Olaszország és Svájc koncertpódiumainak. 2002-től a WDR Kölni Rádió szólistája.

Művészi munkája mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ZTI tanára Budapesten. Majd a Lőrinci Zeneiskola és a Hatvani Kocsis Albert Zeneiskola tanára. Tanítványaival elért eredményei kimagaslóak.

Főbb szerepei: Mozart: Don Giovanni (Zerlina), Mozart: Fi­ga­ro házassága (Cherubin, Gräfin), J. Strauss: Cigánybáró, (Czip­ra), Purcell: Dido és Aeneas (Dido), Kálmán: Marica Grófnő- Manja, Maricza,
   Díjai: Művészeti tevékenységéért Hatvan Város Polgármesterének Díszoklevele kitüntetést vehette át 2006-ban. A Fényszaruiak Baráti Egyesülete (FÉBE) a városért, az egyesületért végzett többéves kiemelkedő munkájáért kitüntető plakettet adományoz 2008-ban, majd ezüst kitűzőt 2013-ban. 2013-ban Heves megye Nagykövetévé választották. 2015-ben kiemelkedő pedagógiai és művészi munkájáért Hatvan város napján „Pro Urbe” díjjal tüntették ki.”
   A 4. oldalon Krisztina koronás fotója látható és CD ajánlója olvasható:
Szeretettel ajánlom e válogatást mindazoknak, akik közel állnak hozzám, akik tisztelnek, szeretnek és sokat segítettek abban, hogy ez a CD megjelenhessen.
   Elsősorban családi barátunknak, Tóth Tibornak, - a fényszarui kulturális élet mozgatórugójának-, aki megálmodta az albumot, és fáradhatatlanul munkálkodott a szervezésben, Szüleimnek a talentumért, s azért, hogy eddig eljuthattam, Beácskának, a testvéremnek, a közös éneklésekért, s nem utolsó sorban férjemnek, dr. Istók Lászlónak, aki mellettem áll, s mindenben támogat, valamint Kaposy Margit énekmesteremnek és Bayer Sándor hangmérnöknek azért, hogy „csiszolták” a hangomat.
   Hálás köszönettel tartozom azoknak, akik e kiadvány megjelenését támogatták, és örömmel tölt el, hogy mindazt a szeretetet és biztatást, amit a közönségtől kaptam, most viszonozhatom.”
   A korongot Krisztina egészalakos egy altemplomban készült fényképe díszíti. Szerepel még a korongon FÉBE CD 1 2016, a BIEM-ARTISJUS névjegy, a lemeznyomó rövidített neve VTCD és Digital Audio monogram is.
   A CD box hátlapján felül az énekes neve, az album címe olvasható. A 75 perces lemezre 19 énekszám került Wolf Péter: Ave Maria és J. S. Bach – C. Gounod: Ave Maria öleli át a többi 17 számot, melyek között musicalt, filmdalt, operettet, népdalt, operát, egyházi éneket egyaránt találunk. A 20.-nak plusz egy bonus track Laudamus te W. A. Mozart: c-moll mise került.
   A hangmérnök Bayer Sándor, a grafika: Koppány Design, a nyomdai munkálatok és lemeznyomás: VTCD Videoton Kompaktlemez-gyártó Kft. Székesfehérvár.
   Akik lehetővé tették a lemez kiadását a főtámogatók: Autóelektro Kft. Jászberény, Jászfényszaru Város Önkormányzata, a támogatók: AFZÉLIA Kft., Dobák Gábor, FÉBE, JÁSZFÉNY Kft., Jászfényszaruért Alapítvány, Jászfényszaru Ipari Centrum Kft., Szűcs Mihály Huszárbandérium. A szponzorok a támogatásért köszönetképen 20-tól 75 db CD albumot kaptak a támogatott összegtől függően. A támogatók lógója is szerepel a hátlap alsó sávjában.
   A városházi ünnepi bemutató zenés beszélgetés keretében történet. A FÉBE elnöke 17 kérdésére válaszolt Krisztina, így még jobban megismertük eddigi művészi, tanári munkásságát.
   Közben négy zenei blokkban összesen tizenegy ének szám hangzott el. Így többek között Mefistofeles c. operából - Margit áriája; Gianni Schicchi c. operából - Lauretta áriája; Giuditta c. zenés vígjátékból - Olyan forró ajkamról a csók; az album címadó dala Rolf Lovland: Mit ér egy hang, Macskák c. musical - Éjfél; ősbemutatóként került előadásra Neumark Zoltán: Ave Maria; Bartók Béla: Elindultam szép hazámból; Koltay Gergely: Honfoglalás: Kell még egy szó, mely éneket spontán Nagy Judittal duettként adták elő.
Zongorán közreműködött Neumark Zoltán zongoraművész.
   Verdi: Tarviáta - Pezsgő duett zenéjére döntően alkoholmentes pezsgővel koccintottunk az album megszületése alkalmából.
   A szponzorok és vendégeink Szabó Krisztina által dedikált példányokat vettek át.
   Szabó Krisztinát Győri Bertalan alpolgármester, barátok, ismerősök, művész kollégái, volt és jelenlegi tanítványai közül, akik eljöttek, virággal köszöntötték az énekművészt.
   Az albumot a jelenlévők közül sokan megvásárolták és dedikáltatták.
   Szerény vendéglátással és baráti beszélgetéssel zárult a rendezvény.
   Az est eseményeit totókkal Glonczi Rudolf, kamerával Réz Bertold örökítette meg.
   A zenét szeretők, Krisztina tisztelői 2000,- Ft áron az albumot megvásárolhatják Tóth Tibornál a Városi Értéktárban Szentcsalád tér 12 szám (telefon 06-57-660-800 vagy mobil +36/30/337-3336), vagy Baranyi Józsefné Nellinél Szabadság út 102 szám alatti varrodájában. Az eladott CD árát, újabb lemez kiadáshoz Ézsiás László verses albumához kívánjuk felhasználni.
 

Tóth Tibor

Képek az eseményről>>>

Módosítás: (2017. március 22. szerda, 16:18)

 
Bejelentkezés
Levelezés

Be kell jelentkezni!

Beérkezett üzenetek

Be kell jelentkezni!

Jelenleg Online
Nincs
Eddig
Regisztrált tagok : 206
Utoljára regisztrált : davidalawrenson
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 18 új regisztrált
Eseménynaptár
Regisztrált tagjaink