PostHeaderIcon In Memoriam - Langó Nándor

Lango Nandor 2016 

   Langó Nándor Jászfényszarun 1932. december 28-án kisbirtokos családbanszületett.  
Gyermekként jó képessége és szorgalma már a Jászfényszaru-i Vasút-tanyai iskolában kitűnt.

    Szülei elhatározták, hogy nem kis nehézségek árán, de taníttatják gyermeküket.

A középiskolát napi bejárással Hatvanban végezte, ott érettségizett. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta, ahol 1957-ben élelmiszer vegyész diplomát szerzett, később munka mellett szaktudását bővítve környezett védelmi szakmérnöki másod diplomát is megszerezte.
   1959-ben Székesfehérvárra a Közép Dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz került, ahol osztály vezetői beosztást kapott. Felettesei elismerték vezetői kvalitását, nagyfokú szakmai tudását, tapasztalatát. A nyolcvanas évek második felében – nyugdíjazásáig - főtanácsosként közvetlenül segítette a menedzsment munkáját.
   Özvegyen maradt édesanyja mellett saját családjáért élt és dolgozott. 1967-ben megszületett szeretett leánya Andrea, majd 1973-ban Édesapa nevét viselő Nándor. Gyermekeik boldogulásához mindent megadtak. Öröm volt számára, amikor leánya Viktor unokával ajándékozta meg, melyet rajongásig szeretett. Fia is összekötötte életét Virág Zsuzsannával, így lett teljes a Langó család.
   Langó Nándor igazi lokálpatrióta volt, ha csak tehette mindig haza jött Jászfényszarura, míg özvegy édesanyja élt addig hozzá, majd halálát követően a szülői házhoz.
   1993 októberében alapító tagja lett a Fényszaruiak Baráti Egyesületének, melynek aktív tagja lett az egyesület nagyobb rendezvényeire mindig haza látogatott, sok esetben családjával együtt. Ebben az évben is a februári egyesületi jótékonysági rendezvényen részt vett, majd márciusban egyesület által kiadott CD ünnepélyes bemutatóján is jelen volt.
   Hamvait a fényszarui Szent Kereszt temetőben lévő családi sírba katolikus szertartás keretében augusztus 22-én helyezték el.
   Nándor, nyugodj békében, Isten legyen veled, nem feledünk, emlékedet megőrizzük.

Tóth Tibor

Módosítás: (2017. március 23. csütörtök, 10:09)

 
Bejelentkezés
Levelezés

Be kell jelentkezni!

Beérkezett üzenetek

Be kell jelentkezni!

Jelenleg Online
Eddig
Regisztrált tagok : 311
Utoljára regisztrált : hdflgczlro1986
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 2 új regisztrált
A hónapban : 3 új regisztrált
Eseménynaptár
Regisztrált tagjaink