febe fejlec lekerekitett

   igazgatok tablaja

A Fényszaruiak Baráti Egyesületének kezdeményezésére, - a településünkön a tanítók, a tanárok után -, megbecsülésünk jeléül az igazgatóknak, akik Jászfényszaru alapfokú iskolájának szolgálatában álltak kívánunk örök emléket állítani az utókor számára.

   Az Igazgatók táblája több mint egy évszázadot ”ölel át”. Az első igazgató tanítótól Márkus Jánostól (1914) a jelenleg regnáló Lovászné Török Magdolnáig (2015) összesen tizennégy igazgató irányította fogta össze Jászfényszarun az oktató, nevelő munkát.
   Közülük hatan élnek és ma is településünk megbecsült és elismert polgárai.
   A FÉBE kezdeményezéséhez, illetve annak anyagi megvalósításához Jászfényszaru Város Önkormányzata, a Jászfényszaru az Oktatásért Alapítvány és a Jászfényszaruért Alapítvány csatlakozott. Fontosnak tartottuk a közös összefogással megvalósuló nemes célt.
   Az emléktáblát elhelyező ünnepségünket Zsámboki Zoltán (1926-1994) 1980-1988 között volt igazgató születésének 90. évfordulójára időzíttettük, 2016. december 3-án (szombat) 14 órára.
   A márványtábla a Nagy iskola (Szabadság út 32) emeleti előterének falára kerül.
Az ünnepi beszédre Nagy Károlyné Rékasi Erzsébetet, Jászfényszaru szülöttét, volt diákját, 1956-1964 között tanítóját, Hatvan város nyugalmazott általános iskolai igazgatót kértük fel.
   Az Igazgatók tábláját a tábla költségét finanszírozók képviselői leplezik le. A műsorban a művészeti iskolai diákjai működnek közre.
   A volt igazgatókat, hozzátartozókat, kollégákat, tanítványokat és minden érdeklődőt szeretettel várunk a táblaavatóra, majd 15 órától Régi Kaszinó étteremben folytatódó Penczner Pál születése centenáriumának ünnepségére.

Tóth Tibor

Fotó: Tóth János (1890-1954) Jászfényszarun 1913-1949 között tanított,1936-1949 között igazgatói beosztást töltött be. Tóth János volt a Római kat. általános iskola 1947/48-as tanév utolsó és az Állami általános iskola 1948/49-es tanév első igazgatója.{jcomments off}