febe fejlec lekerekitett

kegye janos  A Fényszaruiak Baráti Egyesülete kezdeményezésére és rendezésében, a Jászfényszaruért Alapítvány csatlakozásával 2017. augusztus 20-án (vasárnap) délután 15.00 órakor a Kiss József Helytörténeti Gyűjteménynél (Somogyi Béla u. 24.) hetedik alkalommal rendezzük meg a kemence ünnepét.
   Az elmúlt évhez hasonlóan Németh Ákos pékmester és Víg Antal fűtőmester valamint segítőik közreműködésével bemutatjuk a hagyományos kenyérdagasztást és sütést. Az udvari kemencében sült újkenyeret mindenki megkóstolhatja.
   A szellemi táplálékról 15 óra 30 perctől Kegye János pánsípművész és a színjátszók gondoskodnak.  

 

   Kegye János Budapesten született ikertestvérével Kegye Attilával. Zenei tanulmányait 8 évesen kezdte. Először zongorázni tanult, majd a gimnázium (Vörösmarty Gimnázium) alatt fuvolán, klarinéton, oboán és szaxofonon tanult. Elvégezte az OSZK zeneiskoláját, majd felvették a Jazz Konzervatóriumba is. 1974-től aktívan zenélt a Kisrákfogó együttesben, majd Panta Rhei (Debrecen) és a Hatszív (Békéscsaba) együttesekben szaxofonozott. A Spirál együttessel a Ki mit tud 3. helyezettje lett, majd ezt követte a Kati és a Kerek Perec, a Corvina, Piramis és az Edda együttes. 1988-ban Németországban jelent meg első lemeze pánsípon mely aranylemez lett. Mai napig aktív koncertmuzsikus. Fő hangszere a Pánsíp lett. Eddig 28 lemeze jelent meg, számtalan lemezen közreműködött, és szerte a világon árulják pánsípos lemezeit. Számos lemezbemutató turnéja volt Amerikában, Kínában, Ázsiában és európai országokban.

   A rendezvényt anyagilag a FÉBE és a Jászfényszaruért Alapítvány támogatja.
Egy kellemes délutánra szeretettel várunk minden érdeklődőt.

                                                                                                                        Tóth Tibor{jcomments off}