febe tornac 1 febe tornac 2

A Fényszaruiak Baráti Egyesülete a Jász Világtalálkozó első napjának délutánján átadott Régi Parókia tornácán kapott helyet. Itt lehetett megvásárolni a FÉBE és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság kiadványait. Tagjaink és Jászfényszaruról elszármazott vendégeink találkoztak itt, pihentek, frissültek fel.

   Az egyesület első tíz évnek fotótablóit állítottuk ki, valamint az utóbbi évek fotóalbumait lapozhatták az érdeklődők, melyet az asztalokon helyeztünk el.
   A találkozó programjának része volt 15 órakor Dr. Harangozó Imre nyugalmazott sebész szakfőorvos megtartott egészségügyi előadása. Az előadás témája a foglalkoztatással összefüggő ritkabetegségek felismeréséről és gyógyításáról szólt. Az érdeklődők felvetett kérdésére is válaszolt egyesületünk Örökös Tag címmel kitüntetet tagja. Tervezetten kívül Dr. Gulyás István tb. múzeumigazgató is tartott egy érdekes előadást.
   A tornácon, pénteken és szombaton egyesület tagjai közül többen vállaltak felügyeletet és az érdeklődőknek a találkozóval kapcsolatban szolgáltak információval. Köszönjük a segítők - Agócs Ferenc, Agócs Ferencné, Baranyi Józsefné, Basa Éva, Béres Lászlóné, Bognár Ágnes, Bordás Béláné, Cserháti Vencelné, Dobák Viktor, Dr. Kiss Dávid Sándor és neje Noémi, Kővágó Jánosné, Petőné Kapalyag Éva, Pető Natália, Rusainé Piliskó Mária, Varga Gáborné - munkáját.
                                                                                                                   Tóth Tibor

Dr. Harangozó Imre előadásának írásos változata>>>

Dr. Gulyás István előadásának írásos változata>>>

 

FotóK: Tóth Tibor

1./ Dr. Harangozó Imre előadását tartja

2./ Az előadás részvevőinek egy csoportja{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek