vasut iskola 1 vasut iskola 2

   A Vasút-tanyai iskolában a tanítás 1927 ősszén kezdődött el, melynek ez évben lesz 90. évfordulója. Az utolsó alsó tagozatos iskolai év 1969/70-es tanévben volt, ekkor szűnt meg itt a tanítás. A jubileum kapcsán Csajkás Lajos (Jászágó), Demény Józsefné Pethes Rozália (Pusztamonostor), Langó Tiborné Horváth Judit, Pál László (Jászárokszállás), Zsámboki Ferencné Rácz Katalin, Tóth Tibor kezdeményezték illetve közreműködnek a Vasút-tanyai iskola öregdiákok találkozójának megszervezésében. A Fényszaruiak Baráti Egyesülete felvállalta a találkozó koordinálását.
   A találkozót Jászfényszarun a Régi Kaszinó étteremben (Dózsa Gy út 1.) 2017. március 25-én (szombaton) délután 14 órakor tartjuk meg.

vasut iskola 3 vasut iskola 4

vasut iskola 5

  A találkozó programja 13 óra 30 perctől gyülekezés az étterem előtti parkban a Tanítók emlékművénél. 14 órakor Tóth Tibor emlékműnél szól az elhunyt tanítókról, majd a szervezők a jelenlévők nevében a talapzatra koszorút helyeznek el. Ezt követően az étteremben rövid bemutatkozással, emlékek felidézésével veszi, kezdetét a találkozó, melyre szeretettel várjuk dr. Borbényi Zoltánné Bodnár Klára (Jászberény), Mészáros Tivadar, Nagy Lászlóné Sztolykov Erzsébet (Kecskemét) tanítóinkat. A közös háromfogásos estebédre (leves, főétel, sütemény) 17 óra 30 perckor kerül sor.
   A találkozó kapcsán a Városi Értéktárban található iratokból és iskolai képekből kiállítást lesz az étterem presszó részén. Kérjük diáktársainkat, hogy régi tárgyi emlékeket és fényképeket hozzák magukkal. Az öregdiákok találkozójára hozzátartozót is szívesen fogadjuk.
   A találkozón a délutáni beszélgetéshez üdítő, ásványvíz, pogácsa biztosítása és az estebéd költsége 2.500,- Ft/fő.
   Kérünk minden Jászfényszarun élő, de a Vasút-tanyai iskolába járt öregdiákot, hogy a felhívásról az elszármazott, máshol élő hozzátartozóit, barátait, ismerőseit értesítse, tájékoztassa.
   A szervezők kérik, hogy március 16-ig náluk vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., a 06-57-422-871 telefon, a +36/30/337-3336 mobil számon jelezzék részvételi szándékukat. A részvételi díjat 2.500,- Ft/fő a szervezőknek vagy Jászfényszarun a Városi Értéktárba (Szentcsalád tér 12.) Tóth Tibornak fizethetik be. A részvételi díjat nem helyben lakók jászfényszarui hozzátartozó útján is eljutathatják a szervezőknek vagy a Fényszaruiak Baráti Egyesülete 69500149-10382075 bankszámlájára átutalhatják, postai csekken az egyesület nevére Jászfényszaru, Szent István út 1 címre is feladhatják.
   Bízunk, benne mindenki tudomást szerez az összejövetelről, hogy még egyszer együtt örülhetnénk egymásnak és emlékeznénk azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk.
   Jelentkezz, gyere, várunk!
                                                                                                             Tóth Tibor
                                                                                                    a szervezők nevében{jcomments off}





Szülőkategória: Archív hírek