febe bal 1994 febe bal 1995

 Fotók: I. és II. FÉBE Jótékonysági műsoros est és bál (1994. és 1995.) megnyitója

A Fényszaruiak Baráti Egyesülete Elnöksége október 14-i ülésén megerősítette korábbi döntését, hogy XXV. alkalommal is megrendezi a jubileumi jótékonysági műsoros estet és bált. A szokásoknak megfelelően február harmadik szombatján, 17-én 18 órakor kezdődik a rendezvény.
A jubileum kapcsán meghívjuk az előző bálok fővédnökeit, díszvendégeit és bál szépeit, hogy együtt emlékezzünk és ünnepeljünk.
Fővédnökök:

Dr. Dobák Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Jászfényszaru Város Díszpolgára, a FÉBE Örökös Tagja.
Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru város polgármestere, a FÉBE Örökös Tagja.

Az est díszvendége: Janza Kata eMeRTon-díjas színésznő, musicalénekes.

   A műsorhoz hozzátartozik a műsorvezetők személye Cserháti Ági és Zsámboki Zsolt.

   A műsorban a jubileum kapcsán a díszvendégen kívül csak helyi kötődésű amatőr és hívatásos művészeket kértünk fel.
   A felkérést a következő személyek fogadták el: Ézsiás László előadóművész, Horváth Áron cimbalom virtuóz, Iglice Gyermeknéptánc Együttes tagjai, Jakus Tímea színművész, Szabó Krisztina énekművész.

   A 90 perces műsor után jól esik a vacsora Vágó Tibor specialitásai.
   A bált helyi táncosok nyitják meg.

   A báli zenét a nosztalgia jegyében és az első bálra emlékezve, énekessel kibővített GOLF együttesszolgáltatja.

   Éjfélkor a hagyományoknak megfelelően tombolasorsolásra, bál szépe és udvarhölgyei cím átadására kerül sor.

   Anyagi támogatást és tombola felajánlást jótékonysági célra, - amely FÉBE és Jászfényszaruért Alapítvány 25 éves jubileumára kiadandó könyv megjelentetését szolgálja -köszönettel elfogadunk.

   A terem dekorációját Harmathné Boros Mária végzi, a virág kompozíciót Görbéné Réz Enikő állítja össze, a hangosítást Harnos Miklós és fia Attila biztosítja.

   Szeretettel várjuk a rendszeresen résztvevőket, a vissza-visszatérőket, az először idelátogatókat és az első bálozókat. A Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében a földszinten és a galérián kisebb és nagyobb asztaloknál tudunk a rendezvényre elhelyezést biztosítani.

   A belépő jegyek asztalfoglalással a földszinten 7000,- és 5000,- Ft/fő, a galérián 5000,- Ft/fő a jubileumra való tekintettel csökkentett áron vásárolható meg. A jegyek megválthatók - kedd és csütörtöki napokon 14 és 18 óra között - a Városi Értéktárban (Szentcsalád tér 12.) személyesen Tóth Tibornál. A következő elérhetőségeken - e-mail címen Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy +36/30-337-3336 mobiltelefonon, vonalas telefonon 06-57- 660-800 - jelezhetik részvételi szándékukat. A jelentkezési sorrendnek megfelelően mindenki kiválaszthatja a még rendelkezésre álló helyek közül a számára legmegfelelőbbet.

A megrendelt, lekötött jegy árát lemondás esetén jótékonysági célra használjuk fel.

   Felülfizetést köszönettel veszünk.

   A jelentkezők február elején kapják meg a névre szóló nyomdai báli meghívót. Minden leendő vendégünknek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kíván a báli rendezőbizottság.

Jászfényszaru, 2017. december 07.

                 Tóth Tibor                                                                Mészáros László
                     elnök                                                                               titkár{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek
Találatok: 1900