A HÓNAP ÉRTÉKTÁRI ÉRDEKESSÉGE
142 évvel ezelőtt íródott „KIMUTATÁSA azon könyöradományoknak,
melyek a vízkárosult Kis-kun testvérek részére befolytak.”

A Városi Értéktárban található a fenti írat másolata. Az 1875/76 tél után a Duna kiöntése miatt nagyárvíz sújtotta az ország egy részét. Az áradás a Kiskun települések nagy részét igen súlyosan érintette. A szolidaritás szép példáját mutatták őseink, melyből mi utódaik manapság is tanulhatunk.


„Stanczel Anna k. a., a fénszarui első elemi-osztályának nő-tanitónője áthatva a szerencsétlen testvéreink iránt mély részvéttől, páratlan buzgalommal, községében Fénszarun könyöradományok gyűjtéséhez fogott, és lankadatlan buzgalmával sikerült is tekintélyes összeget összegyüjteni. Fogadja nemes buzgalmáért szerencsétlen testvéreink forró köszönetét s fogadják azok is, kik emberbarátilag filléreikkel áldoztak. Ez összeg, miként az alatti nyugta mutatja 103 frt 92 kr, melyet Szücs Mihály, fénszarui főbiró ur a kerületek alkapitányi hivatalába helyezett le.
                                                                Hivatalos nyugta
103 frt 92 krról, mely összeget a kiskun árvizkárosultak részére, mint Fénszaru községtől Stanczel Anna kisasszony 1-ső osztályu leánytanítónő által gyűjtött összeget, Fényszaru város főbirója Szücs Mihály ur kezemhez lefizetett.
Kelt Jászberény 1876. ápril 7.              
                                                                                 Kerek József,
                                                                 Jász-kun kerületek főjegyzője”

Az idézet az eredetivel betű és írásjel szerint megegyezik. Az adakozók közül 165 személy (család) összesen 40 frt 92 kr., a legtöbbet 3 frt-ot Szücs Mihály adakozott a legkisebb adomány 2 kr. volt. A terményt adományozott (szakajtó, véka. itce, gabona, búza, árpa, kukorica, cső kukorica) 133 fő, melynek értéke 45 frt. Han Pál plébános úr egyesektől befolyt 8 frt. A kórház pénztárától 10 frt. került befizetésre.
Stanczel Anna tanítónő 1873-tól 1911-ig 38 tanévet tanított Jászfényszarun, neve a Tanítók emlékművének (2002) bronzlapjain is olvasható.
Az összeg nagyságát mutatja, hogy az összegyűjtött adomány majd nem két gulyás (nagyobb csapat marha őrzője) éves bérét teszi ki.
A kimutatást elolvasva sokat mondóak a 298 név, mely családi nevek közül mai is sok megtalálható, egyeseknél az írásmód változott, de szép számmal akadnak olyanok, amelyek a közel másfél évszázad után teljesen eltűntek.
A teljes szöveg a www.febe.hu és az egyesület facebook oldalán olvasható.

kimutatas ertektari erdekesseg 201808
                                                                                                                          Tóth Tibor{jcomments off}




                                                                                            

Szülőkategória: Archív hírek
Találatok: 1524