A török kiűzését követően a bécsi udvar fegyverrel meghódított területnek tekintette Magyarországot, és úgy gondolta a fegyveres hódítás jogán szabadon rendelkezhet vele. A császári kincstár üres lévén, elhatározták a korona uralma alá került ún. új szerzeményű területek pénzzé tételét.

 

   IV. Béla királyunk óta a Jászság és a két Kunság a magyar Szent Korona tulajdonát képezte, így ezen területek is az eladandó jószágok sorába kerültek. 1699-ben megbízták Pentz János egri kamarai prefektust, hogy járja be, és értékelje fel a Jászkunságot. Ez meg is történt, aki a Hármas Kerület értékét 700.000 rajnai aranyforintban állapította meg, de a tárgyalások során az eladási árat némiképp csökkentették.

   1702. március 22-én létre is jött az egyezség, amely értelmében I. Lipót császár 500.000 rhénes forintért eladta a Jászkunságot a boldogságos Szűz Máriáról elnevezett Német Lovagrendnek. A jászok és a kunok csak 43 esztendő múltán, a redemptióval nyerhették vissza korábbi kiváltságaikat és szabadságukat.

   A Pentz János által készített összeírás fontos dokumentuma a 18. századi Jászkunság történetének, gazdálkodásának, életmódjának.

   A kiskunhalasi Thorma János Múzeum elhatározta, hogy megjelenteti Pentz János 1699-ben végzett összeírását, amelyben közreadja a Jászság, a Nagykunság, és a Kiskunság 18. századi településeinek leírását, az ott lakók neveit és a gazdák adatait. A nemes ügy megvalósításához támogatókra talált a Jászkunság múzeumaiban.

   A kb. 160 oldalas könyv bevezetőjében a kézirat keletkezéséről, sorsáról olvashatunk, majd a települések leírásai következnek az akkor ott élő lakosság teljes névsorával.

   A könyvet térképek és DVD melléklet egészíti ki, amelyen olvasható lesz az eredeti irat minden oldala, és az adóösszeírási részek gépelt változata.

   Sok szempontból fontos ennek az alapvető munkának a megjelentetése: pl. helytörténet, családtörténet, gazdaságtörténet, néprajz, régészet. Az ügy jelentőségét jelzi, hogy négy város múzeuma fogott össze kiadására: a Jász Múzeum – Jászberény, a Györffy István Nagykun Múzeum – Karcag, a Kiskun Múzeum – Kiskunfélegyháza, és a Thorma János Múzeum – Kiskunhalas. A könyv megjelenésének várható időpontja 2017. november vége.

   A Jász Múzeum, mint társkiadó a készülő könyvre – a hagyományokhoz híven – most is előfizetőket vár.
   A könyv előfizetési ára: 2.500.- Ft. Előfizethető 2017. szeptember 30-ig Jászfényszarun a 3A Takarékszövetkezet kirendeltségén Hangosiné Réz Máriánál, a Városi Könyvtárban, Görbe Jánosné Amálkánál és a Városi Értéktárban Tóth Tibornál.

  
A könyv előfizetőinek és támogatóinak névsora megjelenik a kiadványban.

                                                                                                                 Tóth Tibor{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek