20161130 gyere velunk a muzeumba  

A Jász Múzeum sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A nyertes pályázat Gyere velünk a múzeumba! – A jász hagyományok nyomában címet viseli. A cél, hogy sok gyermek és felnőtt jusson el a múzeumban és új ismeretekkel gazdagodva térjen haza. A pályázatba több jásztelepülés is bekapcsolódik, így együttműködő partner a Fényszaruiak Baráti Egyesülete is. A programok gyermekeknek, felnőtteknek 2016. október 15-től 2017. december 31-ig kerülnek lebonyolításra.

   A felnőtteknek tartott első vetített képes előadásra november 10-én (csütörtökön) került sor. Fényszaruból - FÉBE szervezésében – 20 fő vett részt a programon, az oda- és visszautazást mikró busszal pályázati pénzből a múzeum biztosította. Az előadás „A jászok kaukázusi rokonai” címet viselte.
   Hortiné dr. Bathó Edit házigazda, múzeumigazgató bevezetőjében elmondta, több mint 40 éves múltra tekint vissza a múzeum és a jász-oszét szakmai kapcsolat, elődje Tóth János rakta le az alapokat a tovább lépéshez. A szakmai együttműködés a 80-as években is folytatódott, majd 2009-ben az Oszét Parlament meghívására utazott ki az első jász kulturális delegáció az Észak-Oszétia-Alánia Köztársaságba. Ezt követően folyamatossá vált a kölcsönös látogatás, az egymással rokon oszét és jász nép végre egymásra talált.
   2016. július 31-től augusztus 8-ig az Oszét Nemzetiségi Minisztérium meghívására 13 fős jász kulturális delegáció utazott Vlagyikavkázba, hogy részese legyen az Alánok nyomában – Etnoláger – 2016 elnevezésű nemzetközi programnak. A 13 kiutazó közül tízen voltak jelen és szólaltak meg az előadáson, köztük Selmeczi László régész a FEBE tiszteletbeli tagja, Farkas Kristóf Vince, a Jász Múzeum történész muzeológusa, a FÉBE tagja. A több mint két órás előadás, tartalmas és sokszínű volt. Elhangzott és a sok kivetített képeken láttuk étkezési, öltözködési, tánc, építészeti kultúrájukat, szívből jövő igaz vendégszeretetüket, múltjuk, hagyományuk tiszteletét, megőrzését. A kint tartózkodás nyolc napját elevenítették fel élményeikben a delegáció tagja, melynek kapcsán az előadás végére az ott lévőkben igazi rokoni érzéseket keltettek. Az oszét néhány használati, a kapott és hozott tárgyakból kis kamara kiállítást is láthattunk, valamint a végén a kölesből készült erjesztett sört, - oszétoknál nemzeti italt – kóstolhatunk meg. Ismeretekben és élményekben gazdagodva tértünk haza.
   Ebben a hónapban még egy előadás november 24-én került megtartásra, melynek aktualitását az adta, hogy 140 éve szűntették meg a Jászkun Hármas Kerületet. A téma szakavatottja Papp Izabella nyugalmazott levéltáros „Búcsú a Jászkun Kerülettől” címmel tartott nagysikerű előadást.
   December 7-én (szerda) 16 óra 30 perc és 18 óra között középpontban a „tárogató, mint hungarikum” Molnár László népzenész és barátainak koncertjére kerül sor a múzeumban, melyre szintén a jelentkezők Jászfényszaruról 16 órakor különjáratú autóbusszal „háztól – házig” mehetnek. A decemberi majd a jövő évi programokra Tóth Tibornál a Városi Értéktárban vagy a +36/30/337-3336 mobilszámon jelentkezhetnek.
   A programok ingyenesek. Várjuk az érdeklődő jelentkezőket.
                                                                                                                 Tóth Tibor{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek