febe fejlec lekerekitett

…„ilyen még nem volt Jászfényszarun”

   A januári lapszámunkban már olvasóink megismerték a táncdalfesztiválok rövid történetét, illetve a Szolnok TV által meghirdetett országos 60-as 70-es slágerek versenyének elmúlt évi eseménysorozatát, a díjazottakat. Régen is volt gálaműsor, melyen a döntő résztvevőin túl külföldi énekes sztárvendég is közreműködött. Ugyan soha sem gondoltam, hogy egyszer Jászfényszarun is lesz táncdalfesztivál gála, de Jászfényszaru Város Önkormányzata nem ismer lehetetlent. A testület támogatásával 2019. március 2-án 17 órakor Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár közreműködésével közel négyórás nagyszabású, teltházas rendezvényre került sor.


   Az intézmény minden szempontból alkalmas volt ilyen rangos esemény megtartására. Már délelőtt elkezdődtek az előkészületek és próbák, hogy az esti - a Szolnok Tv által több kamerával rögzített – gálaműsor mindenki számára a legszebb élményt jelentsen. Mi helyiek igazán büszkék voltunk arra, hogy a döntőbe jutott 12 énekes-produkció közül kettő Jászfényszaruról került ki. Természetesen minden fellépőt kiscsapat elkísért, a helyiek elvezték a „helyi pálya” előnyét, hiszen a közel 500 fős nézősereg közül 400 fő körül voltak a fényszaruiak.
   A kezdés előtt a két műsorvezető Szolovjov Rita, Torda Ferenc az utóbbi szerkesztői és rendezői feladatokat is ellátta, a Tv felvétel kapcsán tanácsokkal látta el a nagyérdeműt. A műsor kezdetét a táncdalfesztiválok jól ismert szignálja jelezte.
   A színpadra kérték Pócs Jánost a Jászság országgyűlési képviselőjét, a versenyt meghirdetők egyik fővédnökét, és a gála házi gazdáját Győriné dr. Czeglédi Márta polgármestert. Mind ketten kaptak egy-egy kerámia fesztivál jelképet.
   Jászfényszaru polgármester asszonya örömét fejezte ki, hogy hely adhat a település a gálának, döntésüket igazolja a zsúfolásig megtelt nagyterem. A köszöntést Pócs János folytatta, aki elmondta az elhangzó slágerek örökérvényűek, egyrészt a fiatalságunkra emlékeztetnek, a szövegük a szeretetről, barátságról, szerelemről szólnak. Örömét fejezte ki, hogy a Jászságból sok tehetséges énekes jelentkezett és többen a döntőbe is bejutottak, díjat nyertek.
   A gála alkalommal szolgált arra, hogy a Jászfényszaru Képviselő testülete megköszönje a városból nevezett előadóknak tevékenységét. A színpadon hazai termékeket és a FÉBE legújabb kiadványát is tartalmazó ajándékcsomagot kaptak Perediné Czibolya Éva, Jáger János, Lipták Tibor és Bódi Tamás, a csomagok átadásában közreműködtek a polgármesteren túl Lovászné Török Magdolna, Szabó László képviselők.
   A műsor első részében zenei alapra énekeltek a résztvevők a helyieken túl Stonawszkiné Busi Ildikó, Petróczki Csaba, Murvai Júlia, Simon Fruzsina, Csatos Martin, Samu Rózsa, Rigó Miklós, (aki a lebetegedett Fejes István helyett lépett fel) Papp Benjamin, Bagi Zoltán és Fejes Katica. A beugró Rigó Miklós, aki nagy Koós János rajongó és dalainak előadói, három örökbecsű Koós számot köztük a Kislány a zongoránál (szerzők: Lovas Róbert - Szenes Iván) énekelte, mit sem sejtve, hogy a következő napon arra ébredtünk, hogy a Táncdalfesztiválok nagy sztárja 81 évesen itt hagyott bennünket.
   A helyi énekeseink ebben a blokkban 2-2 dalt énekeltek, míg mások többségében egyet. Perediné Czibolya Éva (Schöch Ottó – S. Nagy István szerzeményét, melyet Zalatnay Sarolta vitte nagy sikerre) Fák, virágok, fény című dalt és Bódy János – Illés Lajos szerzeményt, Koncz Zsuzsa számát Valahol egy lány énekelte nagy sikerrel. A Jáger JánosLipták TiborBódi Tamás trió elő zenével két Máté Péter szerzeményt Azért vannak a jó barátok és a Minden szónál többet ér egy dalt sajátfeldolgozás alapján adták elő.
Az első rész után szünet következett, majd a döntő 11 dala hangzott el. Tíz énekeseket a Farkas Róbert által vezetett héttagú fesztivál zenekar (No Name együttes) kísérte. Szebbnél szebb régi melódiák csendültek fel, valamennyien visszarepülve a múltba. Sok esetben az énekesekkel az közönség együtt énekelte a refrént és vastapssal többször visszahívták az előadókat. Perediné Czibolya Éva Wolf Péter – Kalmár Tibor szerzeményét, Kovács Kati dalát a Most kéne abbahagyni slágert énekelte. A Jáger- Lipták-Bódi trió Máté Péter: Az első szerelem című sajátfeldolgozás után, fináléként Egyszer véget ér című Máté számot a színpadon valamennyi énekes és a műsorvezetők is szűni nem akaró vastaps közepette énekelték.
   Jáger János bejelentette, hogy dolgoznak egy 16 dalt tartalmazó Máté Péter Emlékkoncert anyagán, színesítve eredeti vetített betétekkel, melyet még ebben az évben bemutatnak. Az énekesek a településükön és környékén már eddig sikeresek voltak, néhányuk a fiatalabb korosztály akkor országosan is ismert énekessé válhat. Énekszámaikkal másoknak örömet szerezni jó érzést jelent számukra.
   Torda Ferenc úgy búcsúzott a közönségtől viszontlátásra, mert 2019 ősszén is meg meghirdetésre kerül a Táncdalfesztivál anno… - 2019 énekes verseny. Elhangzott a szignál és ezzel véget ért a Tv felvételre is rögzített Táncdalfesztivál gála első két része. Sokan már jegyhiány miatt nem tudták élőben megnézni a műsort a Szolnoki Tv és a TRIÓ-TV felvételről többször is fogja majd közvetíteni az eseményt.
   Szünetet következett, majd a gála sztárvendégét Torda Ferenc konferált be. Kovács Kati (1944-) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő. A Táncdalfesztiválok történetének első győztese, melyet egyedül csak neki sikerült még két alkalommal megismételni. Az 1966-os győztes fesztivál dalát élőben is hallgathattuk a Nem leszek a játékszered. Sorra énekelte a legnagyobb slágereit, majd a nézőktől kért javaslatokat, melyet elénekelt és a 30 perces műsor a sok rádások hatására 50 percesre sikeredett a közönség legnagyobb örömére.
Műsorának legmeghatóbb felejthetetlen pillanata volt nem csak Harnos Botond 8 éves kisfiú számára, amikor Mario Panzeri zenéjére Vándor Kálmán által írt szöveggel a művésznő a függöny mellet álló kisfiút magához hívta bemutatkozás után megfogva kezét közösen énekelték Egy hamvas arcú kisgyerek című slágert.
   Ekkor fogalmazódott meg bennem, lesz, aki ezeket az örökzöld csodálatos slágereket a következő nemzedékeknek tovább adja.
   A zenei kíséretet Koncz Tibor (1940-) zeneszerző, zongorista, dobos (akit március 15-e alkalmából a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesítette) biztosította.
   A felejthetetlen műsort Kovács Katinak, Koncz Tibornak és két vokalistának a színpadon Győriné dr. Czeglédi Márta és Szabó László köszönte meg.
   A rendezvény hang és fénytechnikáját Harnos Attila és Fekete Imre hibátlanul biztosította.
   Kifelé haladva a teremből egyre másra hallottam „csodálatos rendezvény volt” vagy „ilyen még nem volt Jászfényszarun”.
                                                                                                                Tóth Tibor{jcomments off}

tancdalfesztival 1 tancdalfesztival 2 tancdalfesztival 3 tancdalfesztival 4 tancdalfesztival 5 tancdalfesztival 6

Fotó: Glonczi Rudolf