fenyszarusi 1 fenyszarusi 2

Egyre több helyen találkozom a felmerülő kérdéssel, hogy vajon melyik a helyes községünk nevének –i melléknévképzős alakját tekintve, a fényszarusi vagy fényszarui? Sokan pálcát törnek egyik vagy másik felett, és műveletlennek tartják az azt használókat.

A magyar nyelv bizonyos esetekben nem szereti, elkerülni igyekszik a magánhangzó-torlódást, elsősorban pl. kötőhangzó jelenlétében. Érvényes ez az ’-i’ képző csatolására is: e képző magánhangzóra végződő szavakhoz való kapcsolása nyelvbotlással jár, ezért a magyar nyelvben az idők során a következő ejtéskönnyítő lehetőségek alakultak ki az így keletkező „mássalhangzóhiány” (ún. hiátus) kiküszöbölésére:

1. mássalhangzó-betoldás (falusi, tanyasi, Berettyóújfalu > újfalusi, Tótfalusi Kis Miklós, idevalósi, etc.)

2. ’-beli’ képző (falubeli, kaszárnyabeli, uffizibeli, etc.),

3. hangkivetés (azaz szóvégi magánhangzó elhagyása; pl.: pannonhalmi diák, helsinki olimpia, etc.)

4. tőhangváltás (pl.: tó > tavi)

A falusi, tanyasi, fényszarusi alakokban a ’-si’ toldalék (ún. képzőbokor) etimológiai szempontból ún. részleges adaptáció útján keletkezett, mégpedig a város > városi szó ’-i’ képzős alakjában a szóvégi mássalhangzónak az ’-i’ képzőhöz való tapadásával. Ennek analógiájára természetes nyelvi fejlődés révén jött létre a fényszarusi alak is, amit pusztán ezáltal sem lehet teljesen helytelennek, magyartalannak minősíteni

A hangtani (és ezzel kiejtésbeli) funkcióján túl a ’-si’ képzős alaknak bizonyos esetekben jelentés megkülönböztető szerepe is lehet. Csak egy példát említve a falui (= valakinek a falvai) nem ugyanazt jelenti, mint a falusi (= falubeli). Továbbá nem mondjuk, hogy faluiak, hanem hogy falusiak, avagy falubeliek. Ugyanakkor tulajdonnevek esetében elterjedt a falui alak is: Érd-Ófalu > érd ófalui, Homoktanya > homoktanyai. Hasonlóan az idevalósi, odavalósi alakokat sem helyettesítjük az „idevalói”, „odavalói” (nem létező) alakokkal.

A ’-si’ képzős alakoknak egyes tájnyelvi környezetben pejoratív színezete keletkezett. Juhász Antal néprajzkutató kutatásaiból is tudjuk, hogy például a tanyasi szónak, főleg Szeged környékén, lebecsmérlő jelentéstartalma van, különösen, ha városi nadrágos ember mondta a tanyán élőről. Ez északabbra, Kecskemét fölött vagy Debrecen környékén már nem volt jellemző. Mára e negatív jelentéstartalom kiveszőben van, ahogy annak a fényszarusi alakkal kapcsolatban is lennie kellene.

Ha a ’-si’ képző használatának nyelvhelyességét vizsgáljuk, meg kell jegyeznünk, hogy az említett szóalakok (köztük a ’fényszarusi’ is!) az Akadémiai Kiadó Helyesírási Kéziszótárában és a Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Szabályzatában is szerepelnek, úgy mint létező, helyes és használható formák. Ezzel együtt az MTA szerint a ’-si’ képző ma már nem termékeny, helyét lassan kiszorítja az ’-i’ képző. Ha a szépirodalmat tekintjük, elmondható, hogy nagyjaink, írók (pl.: előszeretettel Móricz Zsigmond), költők is élnek a ’-si’ képzős alakok használatával nyelvünk ebbéli gazdagságát, változatosságát is kiaknázva.

Ezek alapján kétségkívül mind a fényszarusi vagy fényszarui alakot helyesnek kell, hogy tekintsük. Az ’s’ betoldással képzett forma kétségtelenül inkább a XVII-XIX. században és a XX. század első felében élvezett nagyobb elfogadottságot, mára, ahogy a nyelvünk alakul, a köznyelvben egyre inkább a kevésbé elegáns, de korszerűnek ítélt, egyszerűsített, mégis némileg nyelvtörő fényszarui (nem beszélve: fényszaruiak) alak terjed el, míg a fényszarusi alakot népiesnek, régies színezetűnek kezdjük titulálni. Azt, hogy melyik alakot használjuk, a szövegkörnyezet is meghatározhatja, így írott vagy szóbeli elbeszélésben van helye a fényszarusi alaknak, míg hivatalos elnevezésekben ma már az ’-i’ képzős forma hangzik helyesnek (Jászfényszarui Polgármesteri Hivatal).

Az 's' betoldása egyébként elképzelhető, hogy szép lassan ki fog veszni vagy átmegy tájnyelvi megítélésbe, ahogy sok más nyelvi elem elfogadottsága és használata is nagy változásokon megy keresztül. Ma már – sajnálatos módon – egyre többen képezik például az ’-ik’-es igék ragozását a nem ’-ik’-es igékre jellemző igei személyragokkal. Hasonló változáson megy át a férfival-férfivel, egyenlőre-egyelőre szavak jelentése, helyessége, amire részleteiben itt nem térünk ki. A ’-si’ képzős alakok eltűnésével szegényebbé válik nyelvünk, veszít kifejező gazdagságából, alaki változatosságából. Idővel ezen egyszerűsödés már nem lesz érzékelhető, ahogy ma már nem berzenkedünk azon, hogy például az igeidők tekintetében mennyire leegyszerűsödött a nyelvünk, holott a Károli-bibliában még számos múlt és jövő idő is használatban volt jelentős értelem-megkülönböztető szereppel. Mára ezen igeidőket már írásban sem alkalmazzuk, sőt, azok immár nem is közérthetőek.

Ezúton szeretném Kotánné Kovács Tímea kedves szakmai segítségét megköszönni, aki értékes adalékokkal, forrásmegjelöléssel járult hozzá a fent leírtakhoz. (forrás: Zolnai Gyula, A -si képző eredete, in: Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, szerk.: Szinnyei József, MTA, 1920, Budapest,)

Dr. Kiss Dávid Sándor{jcomments off}