febe fejlec lekerekitett

Jászfényszaru Város Önkormányzata, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete és a „Jászfényszaruért” Alapítvány meghívását a szeptember 1-jén délután 14 órakor kezdődött bensőséges ünnepségre, mint egy kettőszázötven fő fogadta el. A Himnusz elhangzásával vette kezdettét, a Szózat zárta be, a közel két órás programot.

Fotó: Berze Lászlóné Vityuka

 

 

Tóth Tibor a rendezőszervek nevében nyitotta meg a rendezvényt. A megjelentek köszöntése után így folytatta: „Tíz évvel ezelőtt május 1-jén a Fényszaruiak Baráti Egyesülete kezdeményezésére, a FÉBE és alapítványa támogatásából és a jó szándékú adakozók adományából hoztuk létre és avattuk fel a Szabó Imrefia Béla tanár, szobrászművész, Jászfényszaru díszpolgára által tervezett és Tóásó Tibor kőszobrásszal közösen kivitelezett Tanítók Emlékművét. Az idő múlását nem csak őszhajszálaink számának gyarapodása és a Tanítók fájának, a piramistölgynek növekedése jelzi, hanem az elmúlt tíz évben Jászfényszarun tanítók közül is többen már csak szívünkben vannak jelen és odafentről tekintenek most le ránk. A hallhatatlanok olvasókönyvébe az avatáskor bekerült 104 névhez most 29 név csatlakozott, összesen tehát 133 személy, tanító, tanár, óvónő az, akik múlhatatlan érdemeket szereztek Jászfényszaru elmúlt 260 éves történetében, valamennyijükre emlékezünk ezen az ünnepségen…”

Ünnepi köszöntőjében Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester hangsúlyozta, hogy mennyire fontos volt saját, de mások életében is az otthonról hozott ismeret, az óvodában, az iskolában megszerzett tudás, a pedagógus példaképek, amik együttesen hozzájárultak személyiségünk kialakulásához, életutunk alakulásához. Az ünnepségen most Jászfényszarun tanított nagyszerű tanítókra, tanárokra emlékezünk.

A 10 évvel ezelőtti és a mostani ünnepség levezetését is Cserháti Ágnes az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) szóvivője, kommunikációs igazgatóhelyettese, a „Jászfényszaruért” Alapítvány kurátora végezte.

A Jászfényszarui általános és művészeti iskolában már tegnap délután megszólalt a csengő jelezve a tanévnyitót, a tanévkezdést. Zsámboki László ny. általános iskolai tanár, a FÉBE tagja, - a saját tanévkezdésére - a mai alakalomra írt Évfordulóra című versével emlékezik vissza, melyet Kotánné Kovács Tímea általános iskola tanár, a „Jászfényszaruért” Alapítvány kurátora tolmácsolt a jelenlévőknek.

 

Idefelé jövet Az iskola kapui

erre az ünnepre, mind-mind nyitva álltak,

egy régi történet kedves tanítóink,

jutott az eszembe. tanulókra vártak.

 

Sok évtizede már, Szeretettel fogadtak

- amikor az történt, minden kisiskolást,

iskola kezdésem, akinek a fejét,

szeptember elsején. Meg is simogatták.

 

Nagy volt az izgalom, Rájuk gondolunk most,

mint a mai napon, kedves tanítókra,

első osztályt kezdtem, a „katedra” előtt,

és izgultam nagyon. hol a „napló” nyitva.

 

Édesanyám otthon, A „naplóba” vésve

szépen öltöztetett, tanítóink neve,

majd egy új kis táskát, kik itt tanítottak,

a hátamra feltett. már jó néhány éve.

 

 

Indulhatunk fiam,

hogy időben ott legyünk, Emlékükre készült

vár a tanító úr, ez a szép alkotás,

- jaj, nehogy elkéssünk! méltó a nevükhöz,

- helyén iskola állt.

 

Szeptemberi idő, Az évforduló napján

ragyogó napsütés, gondoljunk azokra,

jöttek a gyerekek, akik tanítottak

nagy volt ott a nyüzsgés. sok szépre és jóra!

 

Ünnepi ruhába Az égi pályáról

öltözött mindenki, figyelnek most minket,

a legtöbb gyermeket, akik tisztelettel

szülője kíséri. ünnepeljük őket.

 

A Napsugár és Szivárvány óvoda óvodásai vers idézetekkel köszöntötték az ünnepség résztvevőit, az óvodásokat betanította Cseszkóné Zsámboki Tímea, Kovácsné Pap Andrea, Palkovics Péterné és Szarka Gáborné.

Nagy Lászlóné Sztojkov Erzsébetet helyi születésű nyugalmazott tanító, aki 1954 és 1960 között a Vasúttanyai általános iskolában tanított, két kollégájára Benke Imréné Horváth Teréziára és Fónagy Lászlóra emlékezett, akik most kerültek be a katedrán levő hallhatatlanok olvasókönyvébe.

Sándor Gyula nyugalmazott tanár, Jászárokszállás szülöttje, aki 1954 és 1957 között három tanévben tanított Jászfényszarun. Ő Sebestyén Lászlóné Nagy Vilma, Varga Sándor, Varga Sándorné, Sebestyén László, Csirke Béla, Válik Erzsébet és Mészáros Ferencné Jászfényszarun eltöltött éveit, idézte fel.

Radnóti Miklós: Csak csont és bőr és fájdalom című versét Babits Mihály a „nagy tanító” halálára írta. A vers részleteinek elmondásával emlékezett Bordásné Kovács Katalin gyámügyi főtanácsos, a 40 éves Fortuna alapító tagja, a bronzlapokon szereplő pedagógusokra.

Nagy Károlyné Rékasi Erzsébet Jászfényszaru szülötte, volt Winkler-Homok tanyai iskola diákja, nyugalmazott Új-Hatvan-i általános iskolai igazgató, tanítójára, példaképére, Rigó Máriára emlékezett, aki 35 évet tanított Jászfényszarun.

Menyhárt Antal Jászfényszaru szülötte, nyugalmazott MÉH telepi igazgató, volt Vasúttanyai iskola diákja Thury Anna tanítójára, valamint szülei házában a Vasúttanyán lakott és a Vasúttanyai iskolában 1948/49es tanévben tanított Horváth Erzsébetre és Molnár Istvánra emlékezett.

Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az Embernek című verset, amelyet a Misztrál együttes megzenésített Tóth Julianna általános iskolai tanuló adta elő.

Berényi Ferenc Jászfényszaru szülötte, nyugalmazott általános iskolai tanár, Jászfényszaru Város Önkormányzat Oktatási- Kulturális- Sport és Ifjúság Bizottság elnöke, Csirke Béla osztályfőnökének és két kollégájának Szabó László és Kasza Ilona emlékét idézte fel.

Harmath József versmondótól, több kötetes költőtől, a Fortuna együttes alapító tagjától Pablo Neruda: Az élethez című versét hallhattuk.

Tóth Györgyné Fekete Terézia Jászfényszaru szülötte, nyugalmazott általános iskolai tanító, aki 36 évet tanított Jászfényszarun, Mészáros Ferencné osztályfőnökére, kollégáira Both Béláné Alapi Ilonára és Rigó Máriára emlékezett.

Hornyák Boglárka a Nyomorultak mucicalből a Váracska című dalt énekelte el.

Virág István helyi születésű nyugalmazott általános iskolai tanár, igazgatóhelyettes 41 évet töltött a tanári pályán. Sebestyén László osztályfőnökének, Csirke Béla tanárának, Fónagy László, Fónagy Sándor és Szabó László kollégáinak emberi nagyságát méltatta.

Pető Lászlóné Sándor Katalin Hazám, Hazám című népdalt énekelte az ünneplő közönségnek.

Tóth Tibor „öregdiák” nyugalmazott kulturális szakreferens, Jászfényszaru Város Önkormányzatának képviselője, kutatásai alapján emlékezett Rácz Sándor, Szabó Miklós, Ficzere Istvánné, Veréb József, Gábris Anna, Jets Erzsébet, Tánczos Ilona, Hegedűs Gizella, Párkányi Margit, Vigh Zsuzsanna, Nádudvari Dezsőné azon tanítókra, tanárokra, aki a negyvenes évek végén az ötvenes évek elején többségében egy tanévet, általában a gyakorló évet töltötték Jászfényszarun.

Tóth Mercédesz középiskolai diák, hegedűn verbunk dallamokat játszott a jelenlévőknek.

Cserháti Ágnes Both Béláné Alapi Ilona tanárának a szakma és a tanítványok szeretetéről, valamint Fónagy László, mint tanító példaképről szólt.

Magyar Krisztina, a Fortuna Együttesnek három évtizede tagja, Horváth Tibor: Kavicsdobáló pedagógusoknak szóló gondolatokat mondott el.

Lovászné Török Magdolna általános iskolai tanító, a művészeti iskola vezetője, igazgatóhelyettes, a FÉBE titkárhelyettese, Jászfényszaru Város Önkormányzatának Szociális, Egészségügyi, Idősügyi és Vallásügy bizottság elnöke egy fiatal kollégájára aki, hat tanévet dolgozott itt Vince Gáborra emlékezett.

Szabó Krisztina énekművész, - akinek édesanyja Vasúttanyai Iskola diákja volt, majd több mint 35 évet tanított Hatvanban, Heves megye egyik legjobb Kossuth Lajos Általános Iskolába - a Honfoglalás rockoperából Kell még egy szó című dalt nagy átéléssel adta elő.

Az emlékezők, a műsorban közreműködők tiszteletük jeléül egy-egy szál rózsát helyeztek el a katedra előtt álló vázába.

Az ünnepség végén Szilvási László Szolnokról - Mészáros Ferenc és Mészáros Ferencné, akik 1955-1958 között tanítottak Jászfényszarun, leányuknak, Mészáros Eszternek a férje - köszönte meg a számukra felejthetetlen szép és megható ünnepséget.

A Szűcs Mihály Huszárbandérium négy tagja váltva egymást az ünnepség teljes ideje alatt díszelgett a katedra két oldalán.

Az emlékművet megkoszorúzta: Jászfényszaru Város Önkormányzata, az Általános Iskola és Óvodai Intézmény, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete, a Jászfényszaruért” Alapítvány. A koszorúzásnál Petőné Kapalyag Éva jászasszony közreműködött.

Cserháti Ágnes megköszönte Tóth Tibornak az ünnepséget előkészítő közel három hónapos munkáját, műsor összeállításában Kovács Andrásné, Rozika néni, drámapedagógus, segítő közreműködését. Az emlékmű kiegészítésében, felújításában közreműködő Szabó Imrefia Béla szobrászművész és Tóásó Tibor kőszobrász tevékenységét. A véséshez a pénzadományt. A „Jászfényszaruért” Alapítványnak, Jászfényszaru Város Önkormányzatának, a FÉBE-nek anyagi támogatását. Minden közreműködő, segítő tevékenységét, aki az ünnepség megtartásához bármilyen módon és formában hozzájárult.

A szózattal zárult az ünnepség hivatalos része.

A levezető elnök szeretettel meghívta az emlékezőket, a közreműködőket, az elhunyt tanítók, tanárok közeli hozzátartozóit, az ünnepséget követően az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola ebédlőjébe további kötetlen beszélgetésre, emlékezésre, szerény vendéglátásra. Az iskola földszinti előcsarnokában egy mini tárlat keretében korabeli fotókon láthattuk a hallhatatlanok olvasókönyvébe bekerült tanítók, tanárok többségét illetve a fénymásolatban kiállított bizonyítványokon aláírásukat.

18 órakor Kiss Gábor plébános, érseki tanácsos az elhunyt tanítók tiszteletére szentmisét celebrált.

Tóth Tibor