febe fejlec lekerekitett

   A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 1999-ben megbízta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságát (akkori nevén Országos Műemlékvédelmi Hivatal Nemzetközi és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályát), hogy szervezze meg a rendezvényt. Ezt a koordináló munkát 2013-tól a Belügyminisztérium megbízásából a Lechner Lajos Tudásközpont vette át. Azóta minden év harmadik hétvégéjén az országban több száz programra, eseményre kerül sor.
   Másfél évtized után
a Fényszaruiak Baráti Egyesülete (FÉBE) 2014. szeptember 20-án nagyszabású ünnepség keretében tartotta meg Jászfényszarun hagyományteremtő céllal az első Kulturális örökség napját.
   A FÉBE, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárral, mint a Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény üzemeltetőjével közösen rendezi meg a 2015 évi helyi ünnepséget.
   A kulturális örökség helyi programja a Kiss József Helytörténeti Gyűjteménynél (Somogyi Béla út 24. szám alatt) és a Római Katolikus Templomban szeptember 19-én valósul meg.

   A gyűjteményt 10 és 18 óra között bárki megnézheti, nyitva tartást tartunk. A templomban 15 órakor kerül bemutatásra Kiss Erika: A jászsági zsidóság emlékeiből „Megölte őket a gyűlölet Őrizze, emléküket a szeret” címmel megjelent könyve.
   A szerző szerkesztésében kiadott keményfedeles 248 oldalas, 128 fotóval tarkított kiadványt Dr. Horváth László történész lektorálta. A könyv megjelenését Jászfényszaru Önkormányzata is támogatta.
   A szerző Jászfényszaru zsidóságának fellelhető írott anyagát is kikutatta, így e témakörben hiteles információkat, eseményleírásokat olvashatnak az érdeklődők.
   A könyvet a helyszínen 3.500,- Ft-ért, a könyvbemutatón résztvevők a szerző dedikálásával megvásárolhatják. Kérjük, vegyen részt az egy órahosszára tervezett könyvbemutatón. A könyv a városi könyvtárból is kikölcsönözhető.

  Tóth Tibor

Fotó: A könyv címlapja, melyet a - a lebontott - Jászberényi Zsinagóga fotója díszíti, melynek helyén most a Városi Könyvtár található.

jaszsagi zsidosag emlekeibol