febe fejlec lekerekitett

2016 penczner pal 1 2016 penczner pal 2

   A Nagyiskolai tábla avatását követően a Régi Kaszinó étterem és kávézóban folytatódott Penczner Pál születésének centenáriumi ünnepsége. A rendezvény keretében emlékeztünk Jászfényszaru város első díszpolgárára, bemutatásra került a Penczner Pál Jubileumi emlékérem és a településnek adományozott eredeti és másolati képéből kiállítás nyílt.

   Cserháti Ágnes köszöntötte azokat is, akik az iskolai Igazgatók táblájának avatásán nem tudtak részt venni, de most itt vannak.
   Felkérte Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester asszonyt, hogy születésének centenáriuma alkalmából emlékezzen Penczner Pál festőművészre, mint emberre, Jászfényszaru város első díszpolgárára.
   A polgármester asszony sok és kedves emléket idézett fel, hiszen Pali bácsival minden alkalommal találkozott, amikor Jászfényszarun járt. Telefonon is több ízben szót váltottak. Mikor hosszabb időt töltött idehaza - mindig a Gellért Hotelben szállt meg - meghívta Mártikát és férjét egy egész napos Budapesti programra. Az akkor már jóval 80 év feletti „mester” este 8 órakor javasolta tegyenek egy kiadós sétát a Duna parton gyönyörködjenek az esti fényekben úszó fővárosi panorámában. Fiatalnak is dicsőségére vált volna mind ez egy fárasztó napközbeni városnézés után. Fiatalos volt életmódjában, öltözködésben egyaránt. A polgármester asszony több ízben kapott levelet is tőle, szinte rajzolta a betűket nagyon szépen írt és fogalmazott. Mind végig büszke volt szülőhelyére, magyarságára számon tartotta Jászfényszarui rokonait és fiatalkori barátait. Haza látogatásakor többségüket személyesen felkereste, a szeretet ünnepére, karácsonyra csomag is érkezett. Bőkezű volt a várossal szemben is 27 képet adományozott többségében limitált példányban kiadott értékes másolatokat. Adományával lehetővé tette egy alapítvány létrehozását.
   Mártika felkérésére Győri János Bertalan alpolgármester is megosztotta a jelenlévőkkel emlékeit, hiszen közeli rokona volt Pali bácsinak. Őket is meglátogatta, ha itt várt, valamit nekik is szervezett budapesti programot.
   A művészet egy másik ága, szórakoztatta az ünnepség résztvevőit Fekete Csilla, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának hallgatója Elisabeth musicalből Az már nem én lennék című betét dalát nagyátéléssel adta elő.
   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete - az önkormányzat anyagi támogatásával - Penczner Pál festőművész, Jászfényszaru díszpolgára születésének 100 éves évfordulója alkalmából Jubileumi Emlékérem kiadását kezdeményezte, melyet Tóth Tibor a FÉBE elnöke mutatott be az ünnepség keretébe.
   Az érem tervezését, a gipszminta elkészítését az egyesület tagja, Szabó Imrefia Béla szobrászművész, városunk díszpolgára felajánlásként tette. Az érem Szegeden, Szabó Géza ötvösmester éremverdéjében készült. Az érem előlapján középen a mester munka közben látható. Jobb kezében az ecset előtte a festővászon. Az érem bal félköríven PENCZNER PÁL JÁSZFÉNYSZARU 1916 a születési név, hely és évszám található. A jobb félköríven PAUL PENCZNER MEMPHIS USA 2010, nevének angol változta, ahol élt és elhunyt 2010-ben olvasható. Az érem előlapjának pereme gyöngysorral szegélyezett.
Az érem hátlapján a 2013-ban felújított városháza képe és a településsel kapcsolatos négy fontos esemény és évszáma található.
A Penczner Pál Jubileumi emlékérem a későbbiekben is megrendelhető a FÉBÉ-től.
Az érem tervezője és a gipszminta elkészítője jelen volt, így személyesen köszöntük meg munkáját.
Cserháti Ágnes
felkérte Berze Éva okleveles építészmérnököt, a Penczner Pál Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnökét, hogy szóljon, az alapítványról, Penczner Pál festőművész munkásságáról, majd Jászfényszarunak ajándékozott képeiből összeállított kiállítást nyissa meg.
Berze Éva, aki maga is szépen rajzol, grafikákat készít a következő gondolattal kezdte beszédét:
Nem vagyok hivatásos művész, sem műkritikus. Szeretem viszont a művészet minden ágában a szépet, és Jászfényszaru városa mindig is az otthonom lesz, bárhol is élek a világban, szerintem éppen úgy, mint Pali bácsinak… A városért, és a város fejlődésért való tenniakarását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden civilizáció bölcsőjét, az oktatást, és a művészeti fejlesztést, szándékozott támogatni, amikor 10 ezer dolláros alaptőkéjével megalapította a Penczner Pál Közhasznú Alapítványt, amely tevőlegesen 2006-ban kezdte meg működését…”
Az alapítvány művészet területén kimagasló teljesítmény nyújtó diákok részére „Penczner Pál Díj”-at alapított, eddig 28 tanulót és két művészeti csoportot díjaztak. Több rajz és festészettel kapcsolatos pályázatot írtak ki és öt alkalommal rendeztek művészeti tábort.
Munkáságát dióhéjban így összegezte: „Penczner Pál művészetében - a tradicionális ábrázolásmód mellett - a saját útját járta, új irányzatok, új technikák után kutatott. Szürrealista, idő-expresszionista, impresszionista alkotásai, híres személyekről festett portréi méltán kaptak és kapnak elismerést az amerikai és európai művészeti életben. Idő-expresszionista stílusát, mint új irányzatot a '60-as évektől kezdték ismertetni és ajánlani a folyóiratok, az újítást "olajgrafikának" nevezik, amely abból áll, hogy fehér vagy színes, olajozott alapra, viaszceruzával rajzol, így művei plasztikusabbá válnak.
Munkái a világ számos jelentős múzeumában, vállalatoknál, egyetemeken, magángyűjteményekben megtalálhatók. Számos díj és kitüntetés birtokosa. Tagja volt több művészeti társaságnak, az Amerikai Művészek Ligájának is”.
A 27 képből álló kiállítást szakszerűen Bugyi István grafikus művész, tanár álmodta meg és állította össze. A másolatok között szerepel a "Krisztus és a tizenkét apostol" című sorozat, amelynek eredetijét a Vatikánban őrzik, illetve az "Amerikai csillagos éj", amely eredetije pedig a washingtoni Fehér Házban található.
Zárógondolatként a következő szavakkal nyitotta meg a kiállítást: „Fogadják olyan szeretettel Penczner Pál születésének 100. évfordulója alkalmából és tiszteletére rendezett kiállítást, mint amennyire Pali bácsi szerette Jászfényszarut, és az itt élő embereket.”
A délután háziasszonya bejelentette
mielőtt átadnánk magunkat kiállított képek és iskolai dokumentumok látványának, megtekintésének még egy feladat hátra van.
Az Igazgatók táblájának avatásánál már szólt arról, hogy többeknek ebben az évben volt vagy a közeljövőben lesz a születésnapja. Így az önkormányzat készítetett egy nagy születésnapi tortát az ünnepeltek tiszteletére. Kérte a jelenlévő születésnaposokat, hogy működjenek közre a torta felszeletelésében. Így Zsámboki Zoltánnét, Keresztesi Józsefet, Kiss Lászlót és Nagy Károlynét.
Kérte a tortaszelet elfogyasztása után az asztaloknál foglaljanak helyet, beszélgessenek, idézzék, fel az emlékeket érezzék jól magunkat.
                                                                                                           Tóth Tibor{jcomments off}

Galéria megtekintése az eseményről>