febe fejlec lekerekitett

   BEL 8803

A hagyományoknak megfelelően február harmadik hétvégéjének szombatján 18-án tartottuk a XXIV. FÉBE jótékonysági műso­ros estet és bált.

   A FÉBE elnöke köszöntötte az est fővédnökét Szabó Lászlót a Jászberényi Katolikus Liska József Középiskola igazgatóját, a díszvendéget Csikós Miklós jászkapitányt, aműsorvezetőt Solti Lilla a MTVA külpolitikai szerkesztőt.  

    A vendégkoszorú között köszönthettük Pócs Jánost a Jászság országgyűlési képviselőjét, Győriné dr. Czeglédi Mártát a város polgármesterét, a FÉBE örökös tagját, Dr. Sándor Mátyást aljegyzőt, Yoon Soon Ahnt a Samsung Elektronics Magyar Zrt. elnökét és Banka Csabaújságírót.
   A bál fővédnöke Szabó László a város szülötte szólt a báli közönséghez. Megköszönte a megtiszteltetést, a felkérést, hogy itt lehet a feleségével. Elmondta, hogy az elszármazott fényszaruiakat képviseli, itt született, itt töltötte fiatal éveit, majd a munkája Jászberényhez kötötte ott alapított családot. Kapcsolata azonban mindig megvolt a településsel, az utóbbi másfél évtizedben ez szorosabbá vált, hiszen tagja lett a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. Felügyelő Bizottságának. Igyekezik előmozdítani, segíteni a Kft. működését, így azon keresztül, ha szerényen, de a város gyarapítását is. Mindenki elismeri a város nagyarányú fejlődését, környezetében is sokan bezzeg településként, kicsit irigykedve emlegetik Jászfényszarut. Sokan tisztában vannak azzal, ezért a város önkormányzata, a vezetés, a polgármesterasszony nagyon sokat tett és tesz. A fejlődéshez kellenek a civilszervezetek, közösségek, akik kiegészítik, színesítik a varos életét. Ebben a munkában élen jár a FÉBE és az általa alapított Jászfényszaruért Alapítvány. A mindennapi fárasztó munka mellett, kell egy kis megállás, szórakozás. A mai rendezvény ezt szolgálja, másodsorban a jótékonykodást, hogy pénzügyi alaphoz jutassuk az egyesületet, alapítványt, hogy tovább munkálkodhassanak a városért, az itt élőkért. Ma a jókedvé, a vidámságé a főszerep, a XXIV. alkalommal rendezendő FÉBE műsoros estet és bált, megnyitottnak nyilvánított.

   A bál díszvendége Csikós Miklós regnáló jászkapitány köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Nagy örömmel jött ide, mert olyan közösséget ismert meg ahová érdemes jönni. Egy nagymúlttal és jelentős történelemmel büszkélkedő település Jászfényszaru. István király rendelkezése szerint minden 10. faluban építeni kellett templomot, itt a Kozma dombon Árpádkori templomot tártak fel. Később az ide került jászok is tovább vitték a kereszténységet. Gyerekkoromban jártam itt először addig nem is hallottam a településről. Édesapám mikor megvette az első szürkés-fehér Moszkvicsot beültetett bennünket, hogy felmegyünk Budapestre. Útközben a jászágói határban megmutatta, hogy hol volt a Csikós tanya sor, ahol apánk gyerekeskedett, majd Jászfényszarun keresztül haladva mentünk tovább. Néhány év múlva apám öccsét, Feri nagybátyámat (1964) ide helyezték a tsz-be. Rokoni látogatáson, nyári szünetben többször nyaraltam itt, gyerekkori barátokat is szereztem. A tanulmányaim, majd munkám, a család miatt hosszú ideig nem jártam itt. Ismételt találkozásom Fényszaruval az elmúlt évi Árokszállási Világtalálkozóhoz kötődik, beiktatásom után odalépett hozzám a polgármesterasszony Mártika és kedvesen közölte kapitány úr augusztus 20-i ünnepségre elvárjuk városunkba. Az augusztus 19-i ünnepség kapcsán a látottak alapján tátva maradt a szám, a tapasztaltak lenyűgöztek. A település az utolsó emlékképeimhez képest kicserélődött, a fejlődés nagymértékű. Azóta is többször voltam a FÉBE rendezvényen feleségemmel, így az Igazgatók Táblája avatásán, vagy az elmúlt héten Ézsiás László születésnapi CD bemutatóján. Mindig örömmel jövök, mert Jászfényszaru barátjának érzem magam és barátok között mindig jó érzi magát az ember, fejezte be köszöntőjét a díszvendég.

   Solti Lilla műsorvezető bejelentette a Ráadás társulat egy kis zenés időutazásra invitálja a báli közönséget, név szerint Borbély Brigitta, Hompok Tamás és Németh Gábor. Mindhárman a budapesti Madách Színház tagjai. A zenés színház megszállottjai és most ennek a lassan évszázados múltra visszatekintő műfajnak a sokszínűségét szeretnék megmutatni. Egy-egy dallal felidézték a különböző időben, témában és zenei stílusban íródott híres és sikeres musicaleket. Terítékre kerül többek között az Abba, a Fame, a Dreamgirls, a Grease, és a Hair is.

   Műsoruk közepén a drámai témájú musicalek világa került előtérbe, melyekben a dráma alapjául a férfi és a nő szövevényes kapcsolata, a be nem teljesülhető szerelem, a megcsalás és a féltékenység szolgál. Felcsendültek dalok a Rudolfból, Elisabethből, Mozartból és a Rómeó és Júliából.
   A sok szép zenét, egy kis próza szakította meg, Nógrády Gábor: Denevér írása hangzott el Berze Anna VII/B osztályos tanulótól, aki a „Regősök húrja” országos vers- és prózamondó versenyen borz-minősítésben részesült.
   A Ráadás társulat következő blokkjában a Retró dalok világába kalauzolta el a közönséget, Hungária és Neoton Familia slágerek hangzottak el.

   Búcsúzóul jött egy kis hungarikum, méghozzá az operett műfaja, hogy a komikum és az önfeledt szórakozás jegyében hangozzanak el műsoruk záróakkordjai. Kálmán Imre és Lehár Ferenc dalaira vastapsot kaptak a művészek.

   Solti Lilla bejelentette a vacsorát. Az előétel; sonkás palacsinta sajtmártással, a második fogás; csirkemell mandulás panírban, ínyenc borjúragu, vegyes köret, káposztasalátával, desszertként; tejszínes erdei gyümölcsös kockával, melyet a Vágó Bt. szolgált fel.

   A rendezvényen jelenlévő 170 fő az ízletes és bőséges vacsora elfogyasztása után, a báli nyitó táncot, nagy sikerrel mutatták be a Lehel- Melody TSE tagjai mutatták be Molnár Anna táncpedagógus irányításával.

     A tombola sorsolás után a Bál szépe bizottság dön­tését Kiss Dávid Sándor ismertette. A FÉBE bál szépe címet tanúsító oklevelet Győri Márta, az udvarhölgy címeket pedig Gódor Dalma és Kovács Viktóriakapta. A bál szépének fejére a FÉBE által készítetett, ékkővel sűrűn kirakott díszeses aranyozott vándor-koronát az előző évi bál szépe Pál Katalin helyezte fel.

   Hajnal három óráig a budapesti Buli Van Band zenekar húzta talpalávalót.
   A terem dekorációját Harmathné Boros Mária, a virágkompozíciót Görbéné Réz Enikő, a hangosítást Harnos Miklós és Fekete Imre elismerésre méltóan végezte.

   Az est bevételét, a tombolából (1322 jegy eladásából) befolyt összeg és a pénzadomány jelentette. A tisztabevétel 637.000,- Ft lett, ebből 310.000,- Ft a Jászfényszaruért Alapítvány számlájára került céljainak megvalósulására. A fennmaradó 327.000,- Ft a FÉBE 2017 évi programjaihoz kerül felhasználásra. A tombolaértékesítést bonyolították Berze Anna, Tóth Bettina Anna és Varga Evelin diákok.

   Köszönet a rendezvény anyagi támogatóinak: Bali Kft. Bali László és Neje Jfsz., Deákvár Kft. Németh András Jászberény., Prof. Dr. Dobák Miklós és családja Budaörs, Győriné Dr. Czeglédi Márta Jfsz., Molnár Andrea Jfsz., Dr. Nagy Zsuzsanna Gárdony, Pál Bertalan és Neje Mezőtúr, Szabó László Jászberény, Ziebauer János és Bali Ildikó Bp., a műsorban tiszteletdíj nélkül fellépőknek, valamint tombola és belépőjegyet megvásárlóknak.

   Tombola felajánlást tettek: Jogi személyek; Cserháti Vencel vállalkozó, Diákönkormányzat, a FÉBE, a Jászfényszaruért Alapítvány, Jászfényszarui IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Jászfényszaru Ipari Centrum Kft., Jászfényszaru Város Önkormányzata, Mi újság Fényszarun? Szerkesztősége, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, a Samsung Elektronics Magyart Zrt., a Silver Divat Kissné Gacsal Éva, a Rózsa & Társa Kft. Heves, Virgonc táborozók.
Magán személyek; Agócs Ferenc és családja, Banka Csaba és családja Jb., Berze János, Cserháti Vencelné, Csikós Miklós Jászárokszállás, Dr. Dávid István Tóalmás, Ézsiás István, Fias Ferenc, Gergely Bertalan Eger, Gódor József és Neje, Győriné Dr. Czeglédi Márta, Győri Ernő, Győri Ernő Gábor, Győri János, Győri Márta, Győriné Szabó Gabriella, Halmai Ferenc és Neje Jb., Dr. Istók László Hatvan, Kovács Béla Bp., Kónyáné Kolozs Katalin, Dr. Körei-Nagy József és Neje Jb., Dr. Nagy Zsuzsanna és Férje Gárdony, Pál Bertalan és családja Mezőtúr, Pócs János Jászság országgyűlési képviselője, Réz Ferencné és családja, Sándor Antal, Dr. Sándor Mátyás, Sándorné Jenes Ilona Bp., Sándor Sándor, Szabó Krisztina Hatvan, Dr. Taczman Lajos Jb., Tóth Tibor, Dr. Voller Erika, és néhányan megjelölés nélkül. Összesen 96 tombola tárgy és 3 fődíj került kisorsolásra. Köszönjük!

   A rendezvényen Glonczi Rudolf és a Nagyonjofoto készített képeket, melyek a Jászfényszaru város és a FÉBE honlapján, valamint a facebook oldalán nézhetők meg.

   Az estről közel 3 óra időtartamban felvétel készült, amelyet Tanczikó-Ruis Beatrix és a TRIÓ-TV Lakatos Zoltán rögzített.

                                                                                                                                    Tóth Tibor{jcomments off}