febe fejlec lekerekitett

jb varosvedok bolla janos

Bolla János, elnök, beszámolóját tartja

   November 10-én, pénteken 17 órakor a Déryné Rendezvényház dísztermében tartotta harminc éves fennállásának ünnepi közgyűlését a Városvédő és Szépítő Egyesület tagsága, meghívott barátai.

   Bolla János az egyesület elnöke (emeritus jászkapitány) köszöntötte a rendezvény résztvevőit elsősorban az alapító és a később csatlakozó tagokat. Név szerint kiemelte Novotny Jánosné alapító elnököt, Pócs Jánost a Jászság országgyűlési képviselőjét, Szabó Tamást a város polgármesterét, Széphegyi Lászlót a Város és Faluvédők Országos Szövetség alelnökét, valamint az egyesülettel baráti kapcsolatokat ápoló civilszervezetek megjelent képviselőit.
   A köszöntéseket Szabó Tamás és Pócs János folytatta mindketten hangsúlyozták, hogy Jászberény város közéletében a három évtized alatt fontos szerepet töltött be az egyesület, a tagság tevékenysége nélkül szegényesebb leenne a Jászság fővárosa. Kezdeményezéseik, cselekvő munkájuk városszerte kezel foghatóan látható. A városszépítő és védő tevékenységükkel maradandó értékeket hoztak létre és beírták nevüket a város történetébe.
   Bolla János elnök beszámolójában a félemberöltő alatt végzett sokrétű tevékenységeiknek egy-egy pillanatát villantotta fel, kiemelve a tagság áldozatos munkáját, a partnerek támogató segítségét. Az elért eredményeik, országos és helyi elismeréseik jogos büszkeséggel tölti el a tagságot, de kötelez és útmutatást ad az elkövetkező évekhez. Kiemelte a fiatalok bevonásának szükségességét a városszépítő és védő munkában, melyet már a gyermek intézményekben el kell kezdeni.
   A beszámolót követően a jubileum kapcsán köszönetként az alapító tagoknak oklevelet, valamennyi tagnak emléklapot adtak át.
   Az oklevelek, emléklapok átadása után a meghívott partner és baráti szervezetek képviselői köszöntötték a jászberényi városvédőket.
   A Fényszaruiak Baráti Egyesület nevében Nagyné Kiss Mária alelnök, aki az egyesület elnökének és titkárának Hortiné dr. Bathó Editnek egy-egy ezüstözött Penczner Pál Emlékérmet - a festőművész születésének 100. évfordulóra 2016-ban adtuk ki - nyújtott át az egyesület összefogásának köszöneteként. A FÉBE hosszú idő óta jó kapcsolatokat ápol a jászberényiekkel, kölcsönösen hasznosítjuk egymás tapasztalatait és látogatjuk rendezvényeinket.
   A vacsora előtt a technika segítségével a harminc év főbb történéseiről összevágott kisfilm levetítésével idézték fel a múltat, erőt adva ezzel a további eredményes működéshez.
   Az egyesület vezetőségének és minden tagjának gratulálunk és a következő évtizedekhez sok sikert kívánunk.
                                                                                                                   Tóth Tibor{jcomments off}