oevbucsuztato 2018 1

   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete együttműködve Vágó Tibor üzemeltetővel a Régi Kaszinó étterem és kávézó nagytermében 2018. december 28-án teltházas óévbúcsúztató zenés programot szervezett. Az esthez a szellemi táplálékot ingyenesen a FÉBE, a vacsorát egy pohár pezsgővel önköltségen a Vágó Bt. biztosította.
  
A FÉBE elnöke köszöntötte a jelenlévőket, elmondta a hármas jubileum jegyében került megszervezésre, hiszen huszonöt éves a város, a FÉBE és V. rendezvény megtartásra került sor. A jegyek december elején néhány nap alatt elkeltek.


   A program közel két órás műsorral kezdődött. A műsorvezető szerepét is betöltve elsőként a 16 fős Városi Énekkar Jáger János vezetésével öt ének számmal szórakoztatta a közönséget, méltán kaptak vastapsot.
   Tóth Tibor bekonferálta a meglepetés vendégként beharangozott Szabó Bencét. 2016 tavaszán a TV2 tehetséges gyermekeket és fiatalokat bemutató Kismenők című műsor indult. A sok száz jelentkező közül az elő show-ba húszan jutottak be énekes, táncos, hangszeres, akrobatika, vers- és mesemondó kategóriákban. A döntőbe hat tehetséges kismenő a 11 éves Szabó Bence Hatvanból is bejutott, akinek énektanára Szabó Krisztina művész-tanár. A két körös döntőben a 4 fős zsűri és a közönség szavazatai alapján megnyerte a versenyt. Az eltelt két év alatt a kismenőből „nagymenő lett” egy fél fejjel magasabb tanáránál. Három dalt énekelt: Bródy János: Mit tehetnék érted, a Hallelujah és Cserháti Zsuzsa számot stílusosan a Különös szilvesztert.
   Két tehetséges fiatal következett Tóth Boglárka (az éneklés alapjait szintén Szabó Krisztinától tanulta), aki a Szent István Királyi Konzervatóriumot végzett magánénekesi szakon. Koczka Tamás a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának opera-ének és zeneművésztanár szakos hallgatója. Tóth Boglárka Olyan, mint te, Abba-Dancing Queen, Koczka Tamás a Nyomorultak című musicalből Jean Valjean imáját nagy átéléssel adta elő, majd Michael Bublé – Sway szám után Aladdin – Egy új élmény duettel zárták műsorukat.
   Mészáros János Elek magánénekes, a 2009-es nemzetközi Csendül a nóta énekverseny és a 2012-es Csillag születik tehetségkutató verseny győztese, több művészeti díj birtokosa két blokkban adta elő műsorát. Először A János Vitéz c. daljátékból Jancsi belépőjét és Egy rózsaszál szebben beszél dalokat énekelte, majd a második himnuszunkat Bánk áriáját Hazám, hazám… adta elő nagy sikert aratva. A második részben örökzöld 60-70-es évek slágereit énekelte, székely viccekkel fűszerezve. A műsort követően az énekes 12 féle CD lemezéből vásároltak.
   A sok-sok taps és nevetés után következett a pohárköszöntő, melyre Győri Ernő került felkérésre. A személyes siker, a közösség sikere, a közösség sikere a város sikere is, a város sikere mondanyiunk sikere. Az eredményes évet örömmel búcsúztatunk és az újév sikereiben bízunk. A jelenlévők jó egészséget kívánva koccintottak és ürítették poharaikat.
   Ezt követően a résztvevők jó étvággyal fogyasztották az étterem konyháján készült meleg ételeket és házi süteményt.
   Köszönet Fekete Károly, Hornyák Péter hangosító munkájáért, Dobák Viktor, Glonczi Rudolf fotóiért és Vágó Tibor és munkatársainak színvonalas, tartalmas vendéglátásáért.

Tóth Tibor{jcomments off}

oevbucsuztato 2018 2 oevbucsuztato 2018 3 oevbucsuztato 2018 4 oevbucsuztato 2018 5 oevbucsuztato 2018 6 oevbucsuztato 2018 7 oevbucsuztato 2018 8 oevbucsuztato 2018 9

Szülőkategória: Archív hírek
Találatok: 2188