tancdalfesztival 1 tancdalfesztival 2

   Az idősebb korosztálynak vannak emlékei a táncdalfesztiválokról. A fiatalok kedvéért egy kis visszatekintés. Az első táncdalfesztivált 1966-ban hirdette meg a Magyar Televízió, majd az Erkel Színházban rendezte meg a magyar táncdalok versenyét. A három elődöntőben 20-20 dal, összesen 60 dal hangzott el a zsűri és közönség révén 12-15-18 szám jutott a döntőbe. A jeligével beadott dalokat a rendező osztotta ki az előadóknak. A dalok zeneszerzőit és szöveg íróit csak a döntőben hozták nyilvánosságra. Sokan emlékszenek a fesztivál szignáljára, mellyel kezdődtek a versenyek.

   A Magyar Rádió zenekara a Stúdió 11 zenészeivel kiegészülve, Körmendi Vilmos vezénylésével magas színvonalon kisérték az előadókat. Az új dalokkal új együttesek énekesek jelentek meg. Így akkor lett ismert illetve kezdte énekesi pályáját Kovács Kati, Szécsi Pál, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, Mary Zsuzsi, Dobos Attila, Hungária együttes, Illés együttes, Neoton együttes és sokan mások. A dalok mellett a legjobb előadókat, hangszerelőket is díjazták. Kovács Katinak – egyedül állóan csak neki – sikerült három alkalommal is énekelni első díjas dalt és többször elnyerni a legjobb előadói díjat. Az első klasszikus sorozat 1966 és 1972 között volt ekkor évente megrendezték a dalok fesztiválját.
   Az 1968-as Táncdalfesztivál 60 dalát 44 előadó adta elő, 18 szám jutott a döntőbe. I. helyezett dalok: Illés – Amikor én még kissrác voltam; Koós János – Kislány a zongoránál; Mary Zsuzsi – Mama. II. helyett dalok: Sztevanovity Zorán – Fehér sziklák; Harangozó Teri – Sose fájjon a fejed; Koncz Zsuzsa – Színes ceruzák. Előadói díjban részesültek: Mary Zsuzsi, Illés, Omega, Harangozó Teri, Koncz Zsuzsa, Syrius, Koós János. Közönség díjasok: Mary Zsuzsi, Korda György.
   A következő években a Magyar Rádió szervezésében, a Tessék választani és a Made in Hungary dalverseny vette át a szerepét.
   A Magyar Televízió 1994-ben csatlakozott az Eurovíziós Dalfesztiválhoz. Azt követően vagy dalverseny keretében vagy kijelöléssel választják ki a dalt az előadójával. Legsikeresebb dalunk 1994-ben - Magyarország első szereplésén – Dublinban Friderika által előadott Kinek mondjam el vétkeimet című dal a döntő 4. helyezettje lett.
   Az 1968-as Táncdalfesztivál 50 éves jubileuma alkalmából a Szolnok Tv meghirdette a Táncdalfesztivál anno… 2018 rendezvényt. Jelentkezni országosan 16 év feletti személyek – felső korhatár nélkül – jelentkezhettek szeptember 30-ig. A felhívásra több száz jelentkező közül a promóciós felvételek alapján 24 előadót (dalt) választottak ki, a megkötés annyi volt, hogy 60-as, 70-es slágereket énekeljenek. A megyében két elődöntőt rendeztek október 20-án Mezőtúron, október 27-én Jászberényben. Számunkra nagy örömet jelentett, hogy a Jászberényi filmszínházban lezajlott elődöntőben két jászfényszarui produkciót is láthattunk. Czibolya Évát (Szabó Krisztina énekművész-tanár) tanítványát és Jáger János és Lipták Tibor duót. A jászberényi zsűrit Poór Péter (aki, az 1967-es Táncdalfesztiválon debütált és dala Későbánat utánam a vízözön II. helyezett lett) vezette, mind két produkcióról elismerően szólt és tovább jutatta a szolnoki döntőbe. Elődöntőként egy-egy számot a közönség is bejuttathatott a döntőben (mint hajdanán).
   A döntő Szolnokon november 17-én a Szent Imre Cserkészház színháztermében 17 órakor vette kezdetét. Az elődöntőben a szóló énekesek zenei alapra énekeltek, üdeszínfolt volt a Jáger-Lipták duó Ők gitáron kisérték magukat. A versenyzők döntötték el, hogy az elődöntőben elhangzott dalt vagy újat énekelnek elő zenekari kísérettel. Az énekesek több mint fele új dalt választott, míg mások az elődöntőben a zsűri tanácsát megfogadva tökéletesítették a már egyszer előadott dalukat. A döntőben Farkas Róber hét (két gitár, 3 fúvós, dob, billentyűs) tagú zenekara kísérte az énekeseket. A teremfalait régi 60-as, 70-es bakelit lemezek borítói és fellépések plakátjainak másolatai díszítették. A két műsorvezető Szolovjov Rita és Torda Ferenc, az utóbbi ötletadó és egyik szerkesztője volt az előadásnak. A felvezető hangulatot Dósa Mátyás a Szigligeti Színház színművésze (a mezőtúri elődöntő zsűri tagja) Máté Péter világslágerré vált dalát az Elmegyek címűt csodálatosan énekelte el.      
   Bejátszották a régi fesztivál szignált, és nyolc kameraállásból megkezdődött az elő adás. Elfoglalta a helyét a zsűri Poór Péter (elnök), Rózsás Viki, Terjéki Kata és Cozi. A zenekarnak is volt egy szavazata. A döntő versenyzői Szegedtől Nyíregyházáig több helyről érkeztek, a Jászságból hat produkció, előadó is bejutott.
Izgatottan vártuk Czibolya Évát, aki negyedikként lépett színpadra. Kedvenc énekesének, Kovács Katinak slágerét a Most kéne abbahagyni című dalt énekelte. Nagy sikert aratott, vastapsot kapott. A zsűri elnöke kiemelte tisztán énekelt, gratulált a produkcióhoz.
A hét szám után 20 perc szünet következett. A szünetbe beállt és mikrofon próbát végzett a fényszarui duó.
   A duó sajátfeldolgozás alapján Máté Péter a haza szeretett egyik gyöngyszemét Ez itt az én hazám című dalt énekelte Jászberényben. Maradtak Máté Péternél, de új számot választottak a döntőbe „Az első szerelem” című számát. Az előadásban Bódi Tamás billentyűvel közreműködött. A közönség szűni nem akaró vastapsa jelezte sikerüket. A zsűri elnöke röviden úgy fogalmazott ez egy összetett extra produkció volt. Figyelni kellett a gitár kíséretre, a két ékes összhangjára. Az átdolgozás újszerűvé tette a dalt, ugyan akkor a gondolatisága eredeti volt. Gratulált az előadáshoz.
Még hat dal hallgathattunk meg. A szünetben a zsűri visszavonult döntést meghozni.
   Először a különdíjak átadására került sor. Örömünkre szolgált, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés különdíját a közgyűlés alelnöke Jáger és Lipták duó, amely Bódi Tamással kiegészülve trió kapta meg. Valamennyi versenyző egy kerámiából készült fesztivál figurát kapott. A III díjat bronz figurával és 30.000,- Ft vásárlási utalvánnyal Bagi Zoltán alattyáni 16 éves fiatal énekes Piros tulipán szám elénekléséért kapta, a II. díj ezüst figurával a szolnoki Simon Fruzsina egy megyén belüli 2 főre szóló wellness hétvégét kapott. Az I. helyezett az abonyi Murvai Júlia egy Cserháti Zsuzsa által énekelt A hattyú igazsága című dallal érdemelte ki, az arany-kerámia figurát és egy harkányi két éjszakás wellness hétvégét.
   A fináléban Poór Péter és Rózsás Viki a zsűri elnökének régi slágereiből adtak elő egyveleget, majd az énekesekkel és a közönséggel együtt Terjéki Kata zsűritag együtt énekelte Nem csak a húszéveseké a világ című dalt.
   Jászfényszarun élők ismerték a fényszaruiak eddigi nagyszerű munkásságukat, most szélesebb körben mutatkozhattak be. Egy országos verseny döntőjében bejutni és helytállni nem kis teljesítmény, köszönjük, hogy versenyzőink öregbítették városunk jó hírnevét, gratulálunk, és további sikereket kívánunk.
   A jászberényi közép és szolnoki döntőt csak néhányunknak volt szerencsénk egyenesben látni. A városunk és a művelődési ház vezetői Torda Ferenc műsorvezető-szerkesztő megkeresésére - kedvezményes helyárakkal a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében - 2019. március 2-én (szombaton) este itt kerül megrendezésre a Táncdalfesztivál … anno 2018 Gálaelőadása. A gála műsorában a döntő résztvevői és a hatvanas évek fesztiváljának egyik sztárja fogja szórakoztatni a nosztalgiázni vágyó idősebbeket és az örökzöld slágereket meg szerető fiatalabbakat egyaránt.
   Köszönjük, hogy helyben ismerhetünk meg a sajátjainkon túl új tehetséges énekeseket, és újrahangszerelt nagyszerű régi-új dalokat.
                                                                                                                Tóth Tibor

Fotó: ifj. Pócs János

1./ Czibolya Éva énekel

Fotó: Jáger Jánosné

2./ Lipták Tibor, Bódi Tamás és Jáger János a különdíj átadás után{jcomments off}

Szülőkategória: Archív hírek
Találatok: 2993