febe fejlec lekerekitett

CSaki okleveles konyv 2019Jászberény Város Önkormányzata és a 145 éves Jász Múzeum október 2-án este 18 órakor Jászberény Város Városháza Dísztermében megtartott ünnepi könyvbemutatóra hívta a Jászságból az érdeklődőket.

   Hortiné dr. Bathó Edit a Jász Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Szabó Tamás Jászberény polgármestere a kiadvány fontosságát emelte ki, megköszönve a szerkesztő munkáját.
   Az est vendége volt Őexcellenciája Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke – a jászok és kunok XIX. századi főbírájának, Habsburg-Lotharingiai József főhercegnek, a Magyar Királyság nádorának ükunokája és felesége Őexcellenciája Hasburg-Lotharingiai Christiana főhercegné, bajor királyi hercegnő.
   A főherceg megható szavakkal köszönte meg, 200 év távlatában is jó szívvel emlékeznek a jászok és kunok főbírájukra, József főhercegre (1776-1847) Magyarország nádorára, I. Ferenc magyar király öccsére, aki 51 évig (1796-1847) töltötte be ezt a tisztséget. Örömét fejezte ki, hogy elődei által adományozott királyi kiváltság levelek, a levéltárak, múzeumok fiókjából előkerült és közkincsé váltak a sorozatként megjelent könyvek kiadásával. Aki nem tudja honnan jött, nem tudja, hol van, és ezért nem tudja, merre megy, a könyv biztosítja, hogy megismerjük múltunkat hangsúlyozta a főherceg.
   Unnepi konyvbemutato Jb 2019Dr. Csáky Imre címertörténész, a MTA köztestületi tagjának, a jászokkal és kunokkal illetve a településekkel kapcsolatos V. záró kötette jelent meg. A könyv Jászberény-Jászalsószentgyörgy-Jászapáti-Jászárokszállás-Jászfényszaru-Jászkisér-Jászladány mezővárosok királyi kiváltságlevelei a XVII-XVIII-XIX. század című exkluzív, sorszámozott könyvritkaságot maga a szerkesztő vetített képes előadással mutatott be.
   A főherceg és a címertörténész az előfizetőknek illetve a helyszínen vásárlóknak dedikálta a könyvet.
   A kiadványba bekerült I. Ferenc Ausztria császára, Magyarország apostoli királya által 1831. június 17. napján kiadott díszes oklevél, amely Jász-Fényszarú számára örök időkig városi címet adott, heti vásárt és heti piacot engedélyezett hétfői napokon.
   Korlátozott példányban a könyv 10.000,- Ft-ért megvásárolható.
                                                                                    

Kép és szöveg: Tóth Tibor

Fotó: A könyv előlapja és a könyvben, a jászfényszarui oklevél nyitólapja dedikálva