febe fejlec lekerekitett

2023

  • Orvostalálkozó másképpen – Dr. Győri István

     Dr. Győri István  Lapunk márciusi számában jeleztük: 22 év után a nagyszabású jászfényszarui Orvosok emléktáblájának avatása kapcsán szervezett Orvostalálkozó után az akkori fiatal, kezdő orvosokat megkeresve érdeklődünk, hogyan alakult az életük az elmúlt évtizedekben.
       Névjegy: Győri István 1979-ben született, Győri István és Kiss Margit idősebb gyermekeként. Családjában többen választották az egészségügyi pályát. Húga, Boglárka, gyógyszerészként végzett.  A hatvani Bajza József Gimnáziumban érettségizett 1997-ben. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán diplomázott. 2014-ben radiológiai, 2017-ben háziorvosi szakvizsgát tett. Már az egyetemi időszak alatt foglalkozott pszichoszomatikával, a lelki folyamatok testi tüneteinek tanulmányozásával. 2003-ban 2. helyezést ért el egy ezzel kapcsolatos európai pályázaton, melynek konferenciája Berlinben volt. 2005-ben megnősült. Lánya már 17 éves, őt is az orvostudomány érdekli. Fia 16 éves lesz, őt a mérnöki pálya vonzza. Rendszeresen sportolnak. Családjával Egerben lakik.

       Kilenc évig az egri Markhot Ferenc Oktatókórház Radiológiai Osztályán dolgozott. Emellett a Központi Orvosi Ügyelet munkájában is részt vett, az egri, füzesabonyi, hevesi, recski, bátonyterenyei telephelyeken. 2017-től a recski Háziorvosi Szolgálatnál végzett munkája mellett az egri Markhot Ferenc Oktatókórház, majd a gyöngyösi Bugát Pál Kórház radiológiai ügyeleti feladataiba is bekapcsolódott. Jelenleg Recsken háziorvosként és a füzesabonyi Egészségügyi Központ radiológus munkatársaként dolgozik.

  • Orvostalálkozó másképpen – Dr. Harangozó Imre Árpád

    Harangozó Imre első osztályos jóLapunk márciusi számában jeleztük 22 év után a nagyszabású jászfényszarui Orvosok emléktáblájának avatása kapcsán szervezett Orvostalálkozó után az akkori fiatal, kezdő orvosokat megkeresve érdeklődünk hogyan alakult élete az elmúlt évtizedekben.

      Névjegy: Harangozó Imre Árpád1974. március 11-én született Budapesten. Édesapja Dr. Harangozó Imre Jászfényszarun született sebészorvos,  Édesanyja Dr. Szenzenstein Adrienne  gyermekorvos, egy nagyon kellemes, meleg koratavaszi napon március 16-án vitték haza Budapestről, a Szabolcs utcai kórházból, Hevesre ahol éltek. Hevesen járt óvodába, iskolába és ott végezte el a gimnáziumi éveket és ott is érettségizett. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karára jelentkezett. Felvételi vizsgáján olyan magas pontszámot ért el, hogy máris felajánlották az általános orvosi kart, de ö a fogorvosi karon maradt.

      Az egyetem elvégzése után a hatvani Albert Sweitzer Kórházba került kezdő fogorvosként. Nővére dr. Harangozó Adrienn is a hatvani Kórház bőrgyógyászati osztályán dolgozott, és ma is ott van a rendelőjük egymás közelében. Adrienn magán-bőrgyógyász, Imre pedig  fogorvos. Kislánya Anna, Szegeden Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem fogorvosi karán tanul, most másodéves, fia Örs Gödöllőn a Premontrei Gimnáziumba jár, másodéves, felesége Andrea fogtechnikusi végzettségű. Megemlítendő, hogy nővére kislánya Réka is fogorvos rezidens. Adrienn férje is fogorvos. (Szüleivel együtt hat orvos van a családban.)

  • Orvostalálkozó másképpen – Dr. Kui Róbert

     Dr Kui Róbert és Péter  Lapunk márciusi számában jeleztük 22 év után a nagyszabású jászfényszarui Orvosok emléktáblájának avatása kapcsán szervezett Orvostalálkozó után az akkori fiatal, kezdő orvosokat megkeresve érdeklődünk hogyan alakult élete az elmúlt évtizedekben.
       Névjegy:Kui Róbert 1979-ben született, édesanyja Nagy Zsuzsanna, édesapja Kui Sándor. 1998-ban érettségizett a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban, majd felvételt nyert a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem általános orvos szakára. Itt 2004-ben diplomázott summa cum laude minősítéssel. Ezt követően a szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán helyezkedett el, azóta is ott dolgozik. Bőrgyógyászatból 2009-ben szerezte meg szakvizsgáját. Jelenleg klinikai főorvosi pozíciót tölt be. Fő szakterülete a pikkelysömörben szenvedő betegek ellátása. 2016-ban megnősült, felesége, Anna szintén orvos. Egy gyermekük van, Flóra, aki 2019-ben született. Jelenleg családjával Szegeden él. Testvére, Péter szintén orvos, jelenleg Szolnokon dolgozik radiológusként.

  • Orvostalálkozó másképpen – Dr. Tóth Lajos

     Tóth család 2023 Lapunk márciusi számában jeleztük 22 év után a nagyszabású jászfényszarui Orvosok emléktáblájának avatása kapcsán szervezett Orvostalálkozó után az akkori fiatal, kezdő orvosokat megkeresve érdeklődünk hogyan alakult élete az elmúlt évtizedekben.
      Névjegy
    : Tóth Lajos 1965. október 7-én született Jászberényben szülei - Tóth Lajos és Pethes Margit (Katalin) - negyedik gyermekeként, három lány után „ Kisöcsi”-nek. Az általános iskolát Jászfényszarun végezte, az 1. osztályt még a „Kastély” Iskolában a másodikat a benti „Régi” Iskolában – Kiss Szidónia szárnyai alatt, majd a 3-4. osztályt már az „Új” Iskolában Kiss Lászlóné osztályában. A felső tagozatban osztályfőnöke Virág István volt. A középfokú tanulmányait Szolnokon a Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolába folytatta, az Egészségügyi Szakközépiskolai részen. Már itt elkezdte az ismerkedést a betegek ápolásával és gyógyításával, amelyben már akkor segített legidősebb nővére dr. Tóth Katalin, aki akkor a szolnoki Hetényi Géza Kórház Gyermekintenzív részlegén dolgozott. Az egészségügy felé fordulást szintén támogatta a legfiatalabb nővére is, aki gyógyszertári asszisztens lett és ebben a szakmában dolgozott nyugdíjba meneteléig. Az 1984-ben megszerzett érettségi után tanulmányait az akkor még Szegedi Orvostudományi Egyetem, majd Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen (jelenleg a Szegedi Egyetem Általános Orvostudományi Kara) folytatta, ahol 1990-ban szerzett diplomát. Első és ez idáig egyetlen munkahelye a mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet. Először a Belgyógyászati osztályon – belgyógyászatból 1995-ben szerzett szakvizsgát - , majd a 2000-ben megszerzett gasztroenterológiai szakvizsga után a Gastroenterologiai Szakrendelés és Endoscopos laborban dolgozott és dolgozik a mai napig. Főorvosi kinevezését 2004-ben kapta meg. 2008-tól néhány évig a Főigazgató Járóbeteg Ellátási helyettese is volt. Még az egyetem alatt 1989-ben megnősült – felesége dr. Papp Anikó fogorvos, egyetemi szerelem. Három fiuk született: Lajos Bálint közgazdász, Kristóf fogorvos lett. A legfiatalabb Máté pedig jelenleg szintén a Szegedi Egyetem Ált Orvostudományi Karának hallgatója. Három unoka vidámítja az életüket: Zente és Lajos Albert, pontosan egy hónap különbséggel születtek így mindketten két évesek, valamint az első lány a családban Blanka Laura, aki fél éves.

  • Orvostalálkozó másképpen – Ifj. dr. Csábi László

    A két Csábie4 dr kép 2 Lapunk márciusi számában jeleztük 22 év után a nagyszabású jászfényszarui Orvosok emléktáblájának avatása kapcsán szervezett Orvostalálkozó után az akkori fiatal, kezdő orvosokat megkeresve érdeklődünk hogyan alakult élete az elmúlt évtizedekben.
      Névjegy: Csábi László1969. augusztus 28-án Miskolcon született, szülei – dr. Csábi László és Nagy Éva – egyke gyerekként.
      Az általános iskola alsó tagozatát a ’régi’ iskolában Valyó Margit tanitónő szigorú irányítása alatt, majd 3-4.osztályt Szerdahelyiné a felső tagozatot Kovács Andrásné osztályában végezte az ’új’ iskolában.