PostHeaderIcon Négy éven keresztül szólt a Hősök naptára

dr szentvary lukacs 1 dr szentvary lukacs 2

2014. december 8. óta a Kossuth rádióban naponta felcsendült a Hősök naptára, melyben az adott napon éppen száz évvel azelőtt történt I. világháborús hadi eseményeket mutatatták be a magyar katonák által véghezvitt hőstettek mentén. A Hősök naptárának kezdeményezője és megalkotója, dr. Szentváry-Lukács János ny. egyetemi adjunktus a Jászok Egyesületének meghívására előadást tartott a Nagy Háború jászkun hőseiről 2018. szeptember 24-én, Budapesten a Pest megyei Megyeházán.

 

Szentváry-Lukács úr jó stílusú, lendületes és egyben megható előadásában bemutatta azt a rendkívüli, évtizedek óta folytatott levéltári és hadtörténeti kutatómunkát, amelynek révén összeállította a később a rádióepizódokban is hallható napi hőstetteket, történéseket. Az éterben minden nap más-más vitéz katona cselekedetét hallhattuk, köztük számos a Jászkun kerületből toborzott bakáét, akik a 68. császári és királyi gyalogezred, a 29. magyar királyi honvéd gyalogezred, valamint a 13. császári és királyi huszárezred soraiból kerültek ki. Kiderült a hallgatóság számára, hogy az egyes történetek, hőstettek részben a leszármazottak elmesélése alapján, részben az igen gyéren fennmaradt hadtörténeti iratokból kerültek a lelkes kutató és kutatótársai (Illésfalvi Péter és Maruzs Roland) gyűjteményébe, de sok esetben hónapok személyes kutatómunkája és több száz megtett kilométer kellett keresztül-kasul az országban egy-egy napi esemény regisztrálásához, ha tetszik, megmentéséhez az utókor számára.

Az előadás végén felcsendültek a korabeli indulók és katonadalok, amelyeket a hallatóság soraiból érkezett személyes hangvételű hozzászólások, kérdések zártak.

Azok számára, akik lemaradtak a Hősök naptára (100 évvel ezelőtt így harcolt a magyar katona) epizódjairól, az összesen 1560 magyar katona hőstetteiről, azok online elérhetik a gyűjteményt a
http://www.katonahoseink.hu/ és a http://www.hungarianarmedforces.com/hosoknaptara/
oldalakon, vagy kétkötetes könyv formájában megvásárolhatják (Hősök naptára 1914 – 1916 és Hősök naptára 1917-1918; szerzők: Illésfalvi Péter, Maruzs Roland, Szentváry-Lukács János; Kiadó: HM Zrínyi Nonprofit Kft.; ISBN: 9789633277041 és 9789633277058).

Akik pedig a jászfényszarusi és jászkun bakák mindennapjai iránt mutatnak érdeklődést, azok számára könyvtárunkban megtalálhatók a jászkun hadtestek korabeli forrásból származó ezredtörténetei.

És hogy mi volt az előadás apropója? Az Osztrák-Magyar Monarchia éppen száz évvel ezelőtt, 1918. november 3. napján rendelt el tűzszünetet és lépett ki a háborúból. Az olasz fél, amely ellen akkor harcban álltunk a Piave mentén, csak egy nappal később tette le a fegyvert, így több ezer magyar katona – ismert, hogy köztük többen Fényszaruról – került itáliai fogságba a harcok utolsó óráiban. Ők mégis szerencsésnek mondhatták magukat, hiszen ha hónapok múlva is, mégis élve térhettek haza, nem úgy mint 661 ezer bajtársuk…

Kiss Dávid Sándor

Módosítás: (2018. december 13. csütörtök, 12:00)

 
Bejelentkezés
Levelezés

Be kell jelentkezni!

Beérkezett üzenetek

Be kell jelentkezni!

Jelenleg Online
Nincs
Eddig
Regisztrált tagok : 317
Utoljára regisztrált : kimi70
Ma : 0 új regisztrált
A héten : 0 új regisztrált
A hónapban : 3 új regisztrált
Eseménynaptár
Regisztrált tagjaink