febe fejlec lekerekitett

„Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy          „Csak az tudja, hogy meddig mentünk,

valamit másokért, ha még oly apróságot is          aki azt látta, hogy honnan ndultunk el”

- valamit, amiért fizetséget nem kapsz,                                                          Jókai Mór

csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”

Albert Schweitzer

MEGHÍVÓ

Jászfényszaru Város Önkormányzata és a Jászfényszaruért Alapítvány

húszéves a város rendezvénysorozat zárásaként

tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

a 2013. december 21-én (szombat) 11 órakor kezdődő

ELÖLJÁRÓK – ÉLENJÁRÓK
Választott és elismert személyek Jászfényszarun
(1903-2013)

című könyv ünnepi bemutatójára.

Helye: Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár nagyterme

Jászfényszaru, Szent István út 1.

Program:

11 óra Az ünnepséget megnyitja: Mészáros László kuratóriumi elnök

Az ünnepség résztvevőit köszönti:

Győriné dr. Czeglédi Márta Jászfényszaru város polgármestere

A könyvet bemutatja, méltatja:

Dr. Bathó Edit etnográfus, a Jász Múzeum igazgatója

A könyvben szereplő jelenlévő személyeknek tiszteletpéldány átadása:

Mészáros László felelős kiadó és Tóth Tibor szerkesztő

13 óra Baráti beszélgetés

14 óra Az érdeklődőknek a városháza dísztermének bemutatása

Közreműködnek:

a „Jászfényszaruért” emlékéremmel kitüntetett művészeti csoportok képviselői.

A könyv megjelenését lehetővé tette:

A 76/2011. (VII.29) VM rendelet alapján a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER HACS felhívására a 1026810 azonosító számú Természeti és kulturális örökség megőrzése célterületre a 8323475433 azonosító számon nyilvántartott „Akik Fényszaruért tettek - akiket a közösség elismert” kiadvány című pályázat.

12 eu    4

Együttműködő partnereink:

Jászfényszaru Város Önkormányzata

Jászfényszaru Ipari Centrum Kft.

Fényszaruiak Baráti Egyesülete

Színjátszók Baráti Köre Egyesület