XVII. FÉBE bál 2010.
Kaposvár könyvtárának vendége volt Ézsiás László
A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Kaposvár a Magyar Költészet Napja alkalmából április 10-én rendezett zenés, verses műsorukra meghívták a jászfényszarui születésű Ézsiás László országos díjakkal rendelkező versmondót és amatőr költőt.
A műsor zenei részéről az Osztováta együttes megzenesített versek előadásával gondoskodott.
Ézsiás László a Fényszaruiak Baráti Egyesületének tagja, Vörösmarty-díjas versmondó két saját versével az Igazolatlan hiányzás és a Köszönöm az írást Louis Braillenek* emlékére, valamint egy-egy Vörösmarty Mihály, Szabó Lőrinc, Gyurkovics Tibor, Dsida Jenő verssel aratott nagy sikert.
A rendezvényt követően a Somogyi Hírlap szerkesztőségében Balassa Tamás újságíró beszélgetett Ézsiás Lászlóval. A Somogy Hírlap április 11-i számában a következő címmel „Én azóta mindennel látok, csak a szememmel nem” cikk jelent meg róla.
„Ézsiás László tudta, érezte, meg fog vakulni. Ez huszonnégy esztendős korában történt, és egy fél év alatt elveszítette a látását. Mire a verssel teli spirálfüzete végére ért, már nagyon kellett figyelnie, nehogy fölöslegesen írjon, ha kifogy a toll, vagy ha lefut a keze a lapról.
Döntenie kellett, folytassa-e az életét, és úgy döntött, esze ágában sincs eldobni. Ma verses estjével járja az országot, és gyakran megkönnyezteti a közönségét. Boldog, aki sírni és nevetni is tud, mondja erről, mielőtt fellépéseit önsajnálatba és búba-bánatba vesző estékkel azonosítanánk. A humor jó barátja.
Megpróbálta az élet alaposan a jászfényszarui születésű nyugdíjast. Gyermekként elárvult, de nem került állami gondozásba, nagyszülei vették magukhoz testvéreivel. Szakmát tanult. Egyik pillanatról a másikra kezdett rohamosan romlani a látása. Érezte, baj lesz. Fél év alatt megvakult. Látóideg-sorvadás, az orvostudomány ennyit tudott mondani, de se meggyógyítani, de megokolni nem tudta az esetet. Örökletes, mondták, amit igazolni látszott, hogy mindhárom testvére éveken belül elveszítette a látás képességét.
Fölkészült a vakságra, de megbékélni nem tudott. Nem volt istenhívő, Úgy szidta a jóistent, ahogy csak bírta. „Hát mit vétettem, kinek ártottam?”, kérdezte az élettől.
Ma már másként látja. Úgy érzi, ez így volt megírva. „Sokkal többet tudok adni, alkotni, mint előtte valaha. Vakon többet látok, én nem láttam előtte, csak annyit, hogy éppen ne menjek neki a fának. Ez nem sok. „Én azóta mindennel látok, csak a szememmel nem.”
A temetéseken a kántortól hallott rímek indították el. Megragadtak, muzsikáltak benne. Akkor még látott. Vett egy spirálfüzetet, amibe esztergályos-tanulóként írt, és rímelgetett. Mire a végére ért, már csak a körvonalak, a homályos foltok maradtak neki a nagyvilágból.
Bánffy György színművész segítette, és Tahi-Tóth László is egy versmondó-verseny zsűrijében, merthogy versenyeken indul, és nyer. Autodidakta, mint mondja, érzésből szaval.
Ézsiás László számára idővel már az álmokban is megfakultak a színek, szinte csak a hangokat álmodik. Azóta nem sírt. Legfeljebb belül. Máskülönben csak nevetett.
Sztorikat mesél, amikor a buszon hatvanéves korában fiatalembernek szólították, és ennek bár örült, nem tudta mire vélni. Kilencvenkét éves volt, aki mondta ezt neki. Megértette: minden viszonylagos.
A kor is, amiben él. Ahol olykor a látók észlelései is, mint egykor az övé, bőven hagynak kívánnivalót maguk után.”
Laci sikerét nem csak az jelzi, hogy szinte nincs olyan hét, amikor ne volna egy-két országos felkérése, de az Albanegra Kiadó két legújabb könyvében az ANYA irodalmi antológia és a SZERELEM irodalmi antológia, versek gyűjteményes kötetekben az elsőben Igazolatlan hiányzás és a Jézuska ajándéka, a másodikban A szerelem visszahúz versei jelentek meg.
Gratulálunk további sikeres fellépéseket és a „múzsa csókját” kívánjuk a homlokodra, hogy a jövőben minél több gondolatodat formáld versbe valamennyiünk örömére.
* Louis Braille(Franciaország, Párizs, 1809. január 4. – 1852. január 6.) francia maga is vak pedagógus, feltaláló, a vakok által használt írás, azaz a róla elnevezett Braille-írás létrehozója. Az egész világon elterjedt rendszer, a vak és gyengénlátó emberek által használt, támogatott olvasás és írás. A Braille-írást, a kidomborított pontokból álló jeleket az ujjbegyekkel tapogatja le használója. A rendszert szinte minden nyelvre továbbfejlesztették. Munkahelye a párizsi Vakok Intézete volt. (Wikipédia)
Tóth Tibor
