2013. karácsonyán kaptam egy könyvet e-mailben Tóth Tibortól, aki nem is gondolta milyen örömet szerez vele. Nemcsak azért, mert szeretek olvasni - hiszen legalább ezer könyvet átbújtam életemben - hanem azért is, mikor Gyenge Péter: Andris könyvét elkezdtem olvasni, olyan nevek jöttek, hogy: „lóúsztató, monostori uradalom, Spiccer kocsmáros”, kiről az öregektől hallottam egyet, s mást, mint például, hogy: többen is odavitték lecsúsztatni néhány hold földjüket. S amikor Andris apja azt mondta, hogy:
- Gyün ma egy ember Árokszállásról. El akar téged vinni libapásztornak az ’ágói tanyára.
Mint egy régi filmről, gyerekkorom jött elő: hiszen így mondtuk egymásnak:
- Gyüssz-e má?
És a gyerekkorból előjött egy kép. Talán annyi idős lehettem, mint Andris a könyv elején, úgy negyedik osztályos. Mikor mentem haza az iskolából: az asztalon egy könyv feküdt.
- Mi lehet ez? Nekem ezt meg kell nézni! - gondoltam magamban.
Azonban keresztapám kivette a kezemből, lapozgatott, aztán az ujjával mutatta egy helyen:
- Na, itt olvasd!
„Czeglédi uram bort hozott be a kamrából. Ezután a sublóton lévő piros szélű pohárba töltötte az italt és tisztelettudóan a bírót kínálta meg először, majd a belrendőrt és sorba a többieket. Végül Andrisnak nyújtotta a poharat, de ő nem fogadta el.
- Köszönöm bátyámuram, én nem szeretem az italt.
- Annál jobb - mondta Hegedűs bácsi - jó képviselő lesz belőled…
…A bíró letett az asztalra egy papírost, Flóri pedig feljebb srófolta a lámpát, hogy jobban lássanak.”
És ekkor megkérdeztem:
- A Czeglédi úr a keresztapám volt?
- Nem, az a nagyapád, én a Flóri voltam, aki feljebb strófólta a lámpát.
- És ez itt volt?
- Bizony itt: ebben a szobában és ennél az asztalnál.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt az asztalt még ma is őrzöm. Ezt 1905-ben kapták nagyapámék nászajándékul.)
- Mikor volt ez keresztapám?
- Ez fiam abban az időben volt, amikor én is ekkora gyerek voltam, mint most te: az 1920-as években.
Én a könyvet akkor nem olvastam el, hiszen kölcsönbe kaptuk, csak egy-két napig volt nálunk, de most már elolvastam háromszor is.
Így hát bátran merem ajánlani minden jászfényszaruinak, minden jásznak, akár fiatal, akár idősebb, hogy visszanézzen a XX. század első felébe. Olyan nevek vannak benne melyek ma is élnek, mint például: Gulyás-tó, Krizsán-tó, vagy éppen a Boros-tó, melyhez legközelebb lakott Gyenge Péter, na és persze a mi családunk is; nekem ugye anyai ágon a Czeglédiék. És ott van a könyvben a szegénység, mely Andrisnak igazságtalan és szeretne ellene valamit tenni. És benne van szépen leírva az Isten-hit, s gyönyörűen kifejezve a természet szépsége. Például, mindjárt a könyv elején így:
„Tavasz volt, verőfényes tavasz. A fák szinte versenyeztek egymással, hogy minél előbb kibontsák gyenge levelüket. Minden virág duzzadt, felpattintotta kemény bimbóját. Mindegyik Istent kereste virágarcával, aki új életre hívta szirmaikat.”
Aki egy picit szeret olvasni, nem bánja meg, ha előfizet a könyvre!
Ezen gondolatokat, véleményt Ézsiás László Budapestről 2014. július 7-én írja le e-mailben.
Lacinak speciális - vakoknak kifejlesztett - számítógépe van, ami a kapott üzeneteket felolvassa használója számára. A billentyűzete Braille-írás jeleit tartalmazza, a kidomborított pontokból álló jeleket az újbegyekkel tapogatja le használója. A jelekhez a magyar abc betűi van kapcsolva, így tudja az írást, üzenetet a látó ember saját számítógépén olvasni.
Tóth Tibor
