febe fejlec lekerekitett


   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete együttműködve Vágó Tibor üzemeltetővel a Régi Kaszinó étterem és kávézó nagytermében 2015. december 29-én a nosztalgia jegyében teltházas óévbúcsúztató zenés programot szervezett. Az esthez a szellemi táplálékot ingyenesen a FÉBE, a vacsorát egy pohár pezsgővel önköltségen a Vágó és Társa Bt. biztosította.
{jcomments off}

 

A FÉBE elnöke köszöntötte a jelenlévőket, elmondta az elnökségi tagok többsége úgy döntött, hogy ha szerényebb keretek között is az elmúlt évi hagyományt tovább viszi, így második alkalommal szervezte meg az Óévbúcsúztatót.
   A technika és Fekete Károly segítségével közel egy órában idéztük fel kivetítőn a FÉBE által 2000. december 31-én tartott évezred és évszázad nyitó szilveszteri rendezvényét. Tizenöt év távlatából visszatekintve mindenkinek nyújtott érdekességet, a kicsemegézett részek.
   A program egy órás élő zenés műsorral folytatódott. A műsorvezető szerepét betöltve elsőként Csáki Tibor előadó művészt jelentettem be. A Hargita alján, Csíkszeredán született, családjával 2002-ben Budapestre költözött. Sokoldalú művész több műfajt énekel, szintetizátoron és tangóharmonikán kiválóan játszik, dalokat is ír. Három CD lemeze jelent meg. Az első blokkban nótákat énekelt. Pető Edina Fadette művész-tanár Jászfényszarun városi szintű rendezvényen most debütált örökzöld slágerekkel és egy Edith Piaf sláger magyar változatával kápráztatta el a közönséget. Csáki Tibor 60-70-es évek táncdalaival aratott nagy sikert. Edina ismert operett dalokkal rukkolt elő a befejező blokkjában. Csáki Tibor közismert énekszámaival, saját magát tangóharmonikával kisérve zárta a műsort. A közönség vele együtt énekelte a közkedvelt budai melódiákat.
   A sok taps után jó étvággyal fogyasztottuk az étterem konyháján készült sok-sok meleg és hideg ételeket és többféle süteményt. A közös pezsgő koccintással emlékeztünk a mögöttünk hagyott sikerekben gazdag Óévre és bizakodva kívántuk előzetesen boldog újesztendőt.
   Köszönjük Fekete Károly munkáját és Vágó Tibor és munkatársainak színvonalas, tartalmas vendéglátását.
 

Tóth Tibor

Képek az eseményről>