febe fejlec lekerekitett

   A Fényszaruiak Baráti Egyesülete május 28-án délután a Kisiskola színháztermében tartotta éves közgyűlését. A tagok közül 42 fő és jó néhány meghívott vendég jelent meg az összejövetelen.

   A FÉBE Elnöksége 2015. május 22-ei közgyűlésen jóváhagyott 2015. évi főbb feladatok jegyében végezte munkáját. Félévente megtartotta üléseit. Az elnökségi üléséken az aktuális feladatokat, illetve a következő időszak teendőit beszélték meg. A két ülés közötti elnöki tájékoztató összegezte az előző ülés óta történteket, a főbb intézkedéseket.

   Az év folyamán 4 fő (Lajkó Anita, Lajkó Edina, Lajkóné Tanczikó Tünde, Lajkó Sándor) 2016 első 5 hónapjában 3 fő (Karizs Evelin, Dobák Viktor, Kiss Dávid Sándor) kérte az egyesületbe tagfelvételét, így 7 fővel nőtt a létszám, elhalálozás miatt 4 fővel (Dr. László Kálmán, Dr. Rimóczy István, Bojtos Imréné Szalai Mária, Réz Sándorné, Jáger Franciska) pedig csökkent, így a jelenlegi taglétszám 242 fő. A közgyűlés résztvevői egy perces felállással adóztak és fejezték ki tiszteletüket az elhunyt tagjaik emléke előtt.

   2015 évben huszonnégy FÉBE tag köszöntésére került sor kerekévfordulós születésnapja alkalmából.

   Az egyesület három önálló csoportjának pénzügyi bonyolítását is végzi, így a Szűcs Mihály Huszárbandérium, a Színházbajárók Baráti Köre, és a Kiss József Helytörténeti Kutatócsoport, ezen felül is igyekezünk mindenben segíteni a csoportok munkáját.

   A Szűcs Mihály Huszárbandérium 2015. évben is 20-nál több helyi, jászsági, országos és határon túli rendezvényen öregbítette Jászfényszaru jó hírnevét.

   A Színházbajárók Baráti Köre 2015. évben Budapestre 23 autóbuszos önköltségi színházlátogatást szervezett. A színházi évad során 3 színházba volt bérletünk, 3 előadással, az Erkel Színházba, 4 előadással. a József Attila Színházba, 4 előadással a Budapesti Operettszínházba.

   Nagy gondot fordított az egyesület vezetése tagjai és a lakosság tájékoztatására, egyrészt az egyesület munkájáról, de ugyan ilyen fontosnak tartotta a városi és jászsági rendezvényekről való gyors, információáramlást. A kommunikációt jól szolgálta az elmúlt évben is a helyi lapban megjelenő publikálás, valamint a város és az egyesület honlapján való tájékoztatás.

   2015 évi tevékenység az elmúlt évi közgyűlésen elfogadott feladatok végrehajtása jellemezte. A tervezett feladatok megvalósultak.
   Így: Február 21-én XXII. alkalommal rendezte meg a FÉBE Jótékonysági műsoros estet és bált, melynek sztárvendége Fenyő Miklós volt. A rendezvény tisztabevétele 450.000,- Ft, amely 50-50 %-ban a FÉBE és Jászfényszaruért Alapítvány között lett megosztva.

   Április hónapban a vers barátoknak rendezett költészetnapi programhoz csatlakozott az egyesület.

   Május 22-én az éves beszámoló, közhasznúsági jelentés és mérleg, valamint 2015 évi főbb tervek és a költségvetés került elfogadása. A FÉBE által 1994-ben alapított Jászfényszaruért Alapítvány alapító okiratának módosítása történt meg. A közgyűlésen átadtuk a 10 éves tagságért köszönet képen a „jubileumi emlékérmet” valamint a 20 éves tagságért a „bronzkitűzőt”, amely az egyesület címerét ábrázolja.

   Május 30-án kisvárdai orvos csoportnak mutatta be Tóth Tibor elnök városunk fontosabb nevezetességeit, a kirándulást Dr. Rimóczy István Kisvárdán élő egyesületi tagunk szervezte.

   Június 3-án a MTA Régészeti Intézetében megtartott Jászok betelepülése című konferencián öt egyesületi tag vett részt, melyet FÉBE tagunk dr. Langó Péter régész intézeti főmunkatárs kezdeményezett és szervezett.

   Június 9-én Jászberényben a Városi Könyvtárban bemutatatott Kiss Erika: A jászsági zsidóság emlékeiből című könnybemutatón a FÉBE elnöke vett részt. A könyv anyagához az egyesület korábbi kutatási anyagait a szerző rendelkezésére bocsájtotta.

   Június 13-án a tanévzárón került átadásra a FÉBE által koordinált „Jó tanuló és jó túrázó” pályázat díjai.

   Június 15-én rendkívüli közgyűlésen, a Szolnoki Törvényszék három kisebb észrevétele alapján módosításra került a FÉBE alapszabálya. A hiánypótlás után a végzés 2015 szeptemberében jogerőre emelkedett.

   Június 27-én a GOLF Együttest egyesületünk megalakulásának 40 éves jubileuma alkalmából köszöntötte, mivel 1994-ben az egyesület kezdeményezésére az első bálra állt össze 17 év után a zenekar.

   Július 2-4. között, mint tagegyesület Vésztőn a Város és Faluvédők Országos Szövetségének XXXIV. három napos konferenciáján, július 11-én a Jászapátiak Baráti Körének Arató napján és kakaspörköt főzőversenyen képviseltette magát az egyesület.

   Július 18-án Jászalsószentgyörgyön a Jász világtalálkozón az egyesület sok tagja megjelent.

   Augusztus 20-án V. alkalommal nagy sikerrel rendezte meg a Kemence ünnepét a FÉBE és alapítványa, a Kiss József Helytörténeti Gyűjtemény udvarán, a rendezvényen Pető Martin énekelt.

   Augusztus 29-én hagyományos országjáró kirándulás keretében az 1719-es „kirajzás” alapján létrejött Kiskundorozsma határában letelepedett őseink földjére, (a hely 1950-től Zsombó néven önálló település) majd délután Szegedre látogattak a kirándulók.

   Szeptember 16-án Budapesten egyesületünk képviseltette magát a Fenntartható fejlődés címmel megtartott országos konferencián, melynek következő állomása október 15-én a Parlamentben Áder János megnyitójával kezdődött. Mindkét rendezvényen az egyesület elnöke vett részt.

   Szeptember 19-én II. alkalommal szervezte meg az egyesület városunkban a Kulturális örökség napját. A tájház egész nap várta szakavatott tárlatvezetővel látogatóit. Délután 15 órakor Jászfényszarun is bemutatásra került a R.k. templomban Kiss Erika legújabb könyve, kiemelve annak Jászfényszarui vonatkozásait.

   Szeptember 25-28. között az egyesület történetében először önköltséges külföldi kirándulást szervezett 41 fő részvételével. A négy nap során a testvér településünket Zakliczynt és Krakkót valamint környékét fedezték fel a kirándulás résztvevői.

   Október 11-én Jánoshidán a XI. Jász Baráti Társaságok vezetőinek fórumán, a titkár képviselte a FÉBÉ-t.

   Decemberben a FÉBE kezdeményezésére, a FÉBE és általa létrehozott Jászfényszaruért Alapítvány a 2014 évi SZJA 1 % átadásával 550.000.- Ft-tal támogatta a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár előtti téren óraoszlop felállítását, digitális hőmérséklet kijelzővel kiegészítve. Az 1%-os összeget a két szervezet 59.600,- Ft-al egészítette ki, így 609.600,- Ft-ot utalt át a városnak.

   December 29-én második alkalommal rendezte meg egyesületünk a Régi Kaszinóban az Óvbúcsúztató nosztalgia zenés estet Csáki Tibor és Pető Edina Folette énekesek közreműködésével. A műsor után a vacsorát a résztvevők fizették a kulturális műsort ingyenesen a FÉBE biztosította.

   Megtörténtek az előkészületek Szabó Krisztina énekművész CD albumának 2016. márciusi megjelentetésére.

   Az év folyamán a Jász Múzeum rendezvényein 11 esetben, sokszor a várost is képviselve voltak jelen egyesületi tagok.

   A Jász Múzeummal a jövőbben is szoros kapcsolatot ápol, terjeszti az általuk kiadott Redemptió című 2 havonta megjelenő újságot, valamint különböző kiadványaikra gyűjt előfizetőket, honlapján propagálja rendezvényeit a FÉBE.
   Tóth Tibor a FÉBE elnöke megköszönte az elnökség nevében mindazok munkáját, akik a felsorolt rendezvényeken, de azon túlmenően is segítik az egyesület tevékenységét.

   Egyesületnek fontos, hogy civil közösségek tevékenységükkel segítsék a város fejlődését, biztosítsanak különböző lehetőségeket az itt élőknek.

   Az elmúlt évi közgyűlésen felvetett kérést Jászfényszaru Város Önkormányzata megtárgyalta és támogatta. Jászfényszaru Szentcsalád tér 12 szám alatt egy önkormányzati tulajdonú volt lakóházat felújított, és ez év márciusában a FÉBE rendelkezésére bocsájtotta. Az egyesület önkéntesek bevonásával díjazás nélkül vállalja a Városi Értéktár működtetését, üzemelését, az önkormányzat pedig az épület rezsi költségét fizeti. Az épület a FÉBE bútoraival, eszközállományával berendezésre került, az önkormányzat tároló szekrényeket biztosított. Az értéktárba került ez által, eddig több helyen főleg magán személyeknél őrzött a település múltjával összefüggő írat anyag. Itt helyeztük el Kiss József (1924-1989) tanár, helytörténeti kutató írat hagyatékát, valamint megszűnt gazdasági egységek levéltárba nem került iratait, fotóit. Az épület közösségi terét (20 Fő) civilek igénybe vehetik, már eddig két esetben erre sor is került az Őszikék nyugdíjasklub tagja és az Önismereti klub tartott itt foglalkozást. Ősztől tavaszig a közösségi teremben filmvetítésekre és az értékes írat állományból kamara kiállításokra kerül sor.

   Az egyesület 2016 évvel folytatja a 3. évtizedét, és tudatosan készülünk városunk és egyesületünk negyedszázados jubileumára.

   A közgyűlés a beszámoló kapcsán elfogadta a gazdálkodás egyszerűsített beszámolóját, a közhasznúsági melléklettel együtt. A FÉBE 2015 évi közhasznú tevékenységének bevétele 9.382 e. Ft, kiadás 9.253 e. Ft, az eredmény 129 e. Ft lett. Az egyesület 2016 évi költségvetését 7.730 e. Ft, bevétellel, 8.090 e. Ft kiadással tervezte.

   A FÉBE elnöke mivel ötéves ciklust zárt a közgyűlés, megköszönte az elnökség, EB és valamennyi tag munkáját, anyagi támogatását. Berze Lászlóné, Cserháti Imre és Dr. Harangozó Imre elnökségi tagok hosszú időn át végzett eredményes tevékenységét könyvjutalom átadásával is elismert, míg mások munkáját írásban köszöni meg.

   Az elnök, alelnök és titkár közreműködésével két főnek - Boda Andorné, dr. Palla Gábor - a tízéves tagságért járó „Emlékérem”, kilenc főnek - Dobák Gábor, Dobák László, Dobákné Karizs Mária, Hangosiné Réz Mária, Juhász János, Juhász Jánosné, Lukács Pál, Ördögné Czeglédi Mária, Szabó Lajos - a húszéves tagságért járó „Bronz kitűző” került átadásra.

   A közgyűlésen a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Elnöksége a 2016. április 24-i ülésén az egyesület segítéséért, a városért végzett áldozatkész munkáért oda ítélt kitüntetések átadására került sor. Az elismeréseket Tóth Tibor a FÉBE elnöke és Mészáros László titkár adta át, a kitüntettettek érdemeit Nagyné Kiss Mária alelnök méltatta.
   Elismerő Oklevelet kapott:

Baranyi Józsefné Békési Kornélia úrhölgy az egyesület kiadványainak értékesítésért, egyéb segítő munkájának elismeréséért.

Barna Szilveszter úrnak és családja a városi rendezvények, különös tekintettel a lovas programok sikeres megvalósításának sokrétű segítéséért.

Fózer Imre bácsinak, a városi lovas rendezvények odaadó, önzetlen segítéséért.

Glonczi Rudolf úrnak a városi és FÉBE események megörökítésében végzett odaadó, lelkiismeretes fotósmunkájáért.

Szabó Rudolfné Kővágó Klára úrhölgy a városi rendezvények, kiemelten a lovas programok önzetlen segítéséért.

Kitüntető Plakettet vehetett át:

Molnár Andrea úrhölgy a FÉBE és alapítványi könyvkiadás elmúlt tíz évében a nyomdai munkálatok önzetlen segítéséért.

Pető István úr a Jászfényszaru Városi Polgárőrség vezetőjeként végzett irányító, összefogó, a település biztonsága érdekében kifejtett önzetlen munkájáért.

Víg Antal úr a városi, egyesületi rendezvények segítéséért, a polgárőrségben végzett munkájának elismeréseként.

   Ezüst Kitűző kitüntetésben részesült:

Bordásné Kovács Katalin úrhölgy hosszú idő óta a város kulturális életében végzett sokszínű munkájáért, különös tekintettel a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Drámapedagógiai Műhely vezetőjeként végzett önzetlen tevékenységéért.

   A tagság meghallgatta Cserháti Vencelné a FÉBE Ellenőrző Bizottság elnökének beszámolóját az elmúlt évben végzett munkájáról, a számviteli beszámolóról, költségvetésről szóló jelentését.

   A közgyűlés módosította alapszabály 9. pontjának /2/ bekezdését, mely szerint az elnökségi tagok létszáma 12 főről 9 főre csökken.

A beszámolókat, az alapszabály módosítást a jelenlévő tagok ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták.

   Az elmúlt évi közgyűlés alkalmával megválasztott háromfős jelölő bizottság nevében Varga Gáborné elnök javaslatot tett a FÉBE tisztségviselőire, az elnökség és az EB. tagjai személyére.

   A közgyűlés öt éves időtartamra megválasztotta egyesület elnökének Tóth Tibort, alelnökének Nagyné Kiss Máriát, titkárának Mészáros Lászlót, titkárhelyettesének Lovászné Török Magdolnát, pénztárosnak Kővágó Jánosnét, Ellenőrző Bizottság elnökének Cserháti Vencelnét. Az elnökség tagjai lettek még: Agócs Ferenc, Győri Márta, Kiss Dávid Sándor, Tamus Béla, Az Ellenőrző Bizottság tagjainak Hangosiné Réz Mária és Kónyáné Kolozs Katalin került megválasztásra.

   Az elnök megköszönte a megválasztottak nevében is a tagság bizalmát, és kérte a jelenlévők és valamennyi egyesületi tag támogatását az alapító levélben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében.

   A közgyűlést követően baráti beszélgetésre került sor.

                                                                                                                     Tóth Tibor{jcomments off}