febe fejlec lekerekitett

jaszsagi evkonyv 2016 

A Jászsági Évkönyv Alapítvány által december elején került kiadásra, a Pethő László ny. főiskolai tanár, egyetemi decens által alapított és szerkesztett Jászsági Évkönyv sorrendben a huszonnegyedik kötete. A Jászsági Évkönyv 312 oldalán öt fejezetben 26 írást, tanulmányt tartalmaz. Szép és tartalmas ajándék.

   A művészet fejezetben Egri Márta emlékezik Laki Ida festőművészre, aki Jászjákóhalmán született és 2015-ben 94 évesen Budapesten halt meg. Wirth Lajos kutató munkájának köszönhetően érdekes ismereteket szerezhet az olvasó a Jászszentandrási templom világhírű freskóiról. „Több mint produkció / Jászok - történelmi dal- és táncjáték” Mihályi Gábor - Soós Andrea - Szalay Tamás által jegyzett képes összeállításból az előadás előkészületeiről és visszhangjáról olvashatunk.
   A história fejezetben Turjányi Sándor jászalsószentgyörgyi történelem szakos tanár kutató és összegző munkája a „Plébánosok és egyházi szolgálattevők Eszterházy Károly püspök vizitációjának idején” című tanulmányban, 1766-ból Jászfényszarura vonatkozóan is sok érdekes adatot, személyt találhatunk.
   Az 1956-os forradalom 60. évfordulója kapcsán négy tanulmány található. Sas István tollából „Egy Jászberényi népművelő ’56-ból” címmel Szívós József (1929-2002) Jászberényi születésű népművelő életútját ismerhetjük meg.
   A gazdaság rovatban négy írást olvashatunk. Jászfényszarut érinti Kármán Antal: „Top 10 Jászság (2015)” évenként megjelenő írása is. Idézet az írásából: „A Jászságban 1.752 társas vállalkozás végzett tevékenységet 2015-ben, számuk az előző évhez képest 16-tal növekedett. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Jászság társas vállalkozásai realizálják az összes nettó árbevétel 62,7 %-át, 1.475 Mrd Ft-ot. A megyei legnagyobb 50 között 21 a jászsági, eggyel több, mint 2014-ban… Külön kell szólni a Samsungról, mely árbevételével és a többi gazdasági mutatójával alapvetően meghatározza a megye, azon belül a Jászság, a feldolgozóipari ágazat, azon belül a gépgyártás teljesítményét. A társaság árbevétele 2015-ben 758,6 milliárd Ft volt, amely a megye összes nettó árbevételének 32,2 %-át jelentette, és ez is és egyéb mutatói is az eddigi a 2012. évi csúcsértékeket is meghaladták (akkor az árbevétele 713,5, az exportja 621,7 Mrd Ft volt).”
   Az örökségünk fejezetében szereplő kilenc írás érdekes lehet az olvasónak. Kettőt kívánok kiemelni, részben a szerzők személyes ismeretsége folytán. Magyar Alíz: „Apám, az atlétika szerelmese”, valamint Selmeczi László (a FÉBE tiszteletbeli tagja) „Hallgattassék meg a másik fél is” - A négyszállási keresztekről és ismételten az I. sz. temető problematikájáról írtak.
   A 37 szerző közül négy kötődik Jászfényszaruhoz. Bujdosó Katalin és Nagy Ildikó könyvtárosok állították össze az évkönyv végén szereplő krónika fejezetben 2015 júliusától 2016 júniusáig Jászfényszaru fontosabb eseményeinek hivatkozással ellátott jegyzékét, amely a későbbi kutatók számára óriási segítséget jelent. Farkas Kristóf Vince muzeológus Jász Múzeum - Bugyi Gábor fotós Jász Múzeum, valamint a jászjákóhalmai Fodor István Ferenc helytörténeti kutató - társszerzőkkel az 56-os emlékműveket és emléktáblákat a jásztelepüléseken fotók segítségével mutatják be. A művészet fejezetben személyem által készített Biritz Ákos légtornász a levegőben címmel riport jelent meg.  
   A Mi újság Fényszarun? olvasói közül, aki szeretné az évkönyvet megvásárolni, úgy 1500,- Ft áron Jászberényben a főtéren a LÍRA könyvesboltban megvásárolhatja, helyben a helyi 3A Takarészövetkezet Kirendeltségén Hangosiné Réz Máriánál és a Városi Értéktárban Tóth Tibornál megrendelheti.


  Tóth Tibor {jcomments off}