2017. március 25-én délután került sor a jászfényszarui vasút-tanyai iskola öregdiákjainak találkozójára, amelyet a Fényszaruiak Baráti Egyesülete koordinált. A Régi Kaszinó étterem előtti parkban 14 órára gyülekeztünk. A más településeken elő volt diákok nagy része már 13 órakor a városháza előtt találkoztak, hogy szűk 60 perc alatt Tóth Tibor vezetésével megnézzék a városháza dísztermét, majd főtéri séta keretében az elmúlt három évben átadott épületeket, építményeket, szobrokat, melyekről a résztvevők legnagyobb elismeréssel szóltak. Mi, Fényszaruiak pedig már alig vártuk, hogy visszatérjenek és egy nagy öleléssel tudjuk őket üdvözölni.
Miután egyesült a csapat, a FÉBE elnöke megemlékezett iskolánk 90. évfordulójáról, felsorolta az ott tanító pedagógusokat és nem feledkezett meg azokról sem, akik már nem lehettek velünk. A Tanítók emlékművénél gyertyát gyújtott Káposztáné Bordás Erzsébet, a jelenlévő legfiatalabb vasút-tanyai diák, a legidősebbek, Horváth Zoltánné Barna Ilona, Nagy Lajosné Tóth Anna és Rusai Vencel pedig koszorút helyeztek el a talapzaton.
Ezután magunkat meg nem hazudtoló módon, bár öregdiákként, de mint egy igazi méhraj, betódultunk az étterembe. Már el is kezdtük volna a beszélgetést, de a találkozó hivatalos része csak most következett. Tóth Tibor köszöntötte a megjelent pedagógusokat, diáktársakat, hozzátartozókat. Többször csendre kellett a társaságot inteni, épp úgy, mint régen az iskolapadban, sokan a mellettük ülőkkel voltak elfoglalva, nem figyeltek a katedrára. Eközben előkerültek a fényképek, albumok, jó volt felidézni az emlékeket ennyi év távlatából.
A fényképek osztályokat, jelmezbálokat, színdarabokat, kirándulásokat, táncpróbákat tártak elénk, s szinte visszautaztunk a múltba. Nagyszerű jelmezbálokat rendeztek tanítóink, a mi szereplésünkkel. A szülők által készített maszkok egytől egyig ötletesek voltak. Emlékszem, több gyermek is ördögnek öltözött, együtt táncoltak, az volt az Ördögtánc. A kornak megfelelő mesterségek, mesefigurák elevenedtek meg, de mint napjainkban is, már akkor is volt király és királynő jelmez is. A szülők is nagyon várták már a fellépéseinkkel színesített ünnepeket, más szórakozásunk nem nagyon volt. A képeket nézegetve nagy lett a zsivaj, az örömkiáltás, mindenki magát kereste a felvételeken. „Ez Te vagy, nem látod?”, „De sok hajad volt!’’, „De vékony voltál!”, és sok hasonló észrevétel.
A diákok nagy része méltán emlékezett tanítóink lelkiismeretes, példamutató munkájáról, mely megalapozta továbbtanulásunkat. A találkozót megtisztelte jelenlétével dr. Borbényi Zoltánné Bodnár Klára tanítónő és Mészáros Tivadar tanító. „Más világ volt, mégis nagyon szép!” – nyilatkozta a tanító néni, hiszen annak idején a villanykapcsolót is hiába kereste. Kezdetleges felszereltség és berendezés, de annál több szeretet lakozott a falak között. A diákok várták a vonatot, szedték a pipacsot, kedveskedve tanító nénijüknek, akit sietve kísértek az iskolába. Tanító bácsi Csepel motorral tette meg az utat, s nem ijedt meg Gaálék kutyájától, aki messziről megismerte a motor hangját, s ugatásából tudtuk, mikorra várható a tanítónk érkezése.
A még két élő tanítónk Sztojkov Erzsébet Nagy Lászlóné és Nagy Antalné Almásy Kornélia (az utolsó tanító) egészségi állapotuk miatt nem lehettek jelent, de üdvözletüket, szeretettüket és régi fotókat Tóth Tiboron keresztül eljutatták hozzánk.
Lassan körbeértek a fényképek és kezdetét vette a bemutatkozás. Az ünnepélyen 58 öregdiák és őket elkísérő19 hozzátartozó osztotta meg emlékeit. Akit nem ismertünk fel, alig vártuk, hogy ő következzen, felálljon és bemutatkozzon. A diákok nagy része méltán emlékezett tanítóink lelkiismeretes, példamutató munkájára, mely megalapozta továbbtanulásunkat. Egy kis erdő volt az iskola mellett, ahol tavasszal és nyáron kergetőztünk, számháborúztunk, tartalmasan töltöttük a szüneteket. Pajkosságunkkal, csibészségeinkkel sokszor működésbe hoztuk a tanítói pálcát.
Egyik kedves emlékem, amikor nem rakta olyan magasra a madár a fészkét, hogy az elérhetetlen lett volna számunkra. A kíváncsiság vezérelt, hogy tisztában legyünk azzal, hány fióka fog kiszállni a fészekből. Szívesen emlékszem a télre is, ami szinte mindig problémák elé állított, de a tudásra szomjazók akarata minden nehézséget legyőzött. Más időjárás uralkodott akkoriban, hideg telek, zord időjárás és nagy hó. Utóbbi sokszor deréktájig ért, így bizony szükség volt segítségre. A dűlő útig kikísértek a szülők és ott már vártak a társak, mert mindig csoportosan mentünk. Volt, akinek zsebeiben héjában sült krumpli lapult, az melegítette a kis ujjacskákat az iskoláig, ott pedig tízóraiként szolgált. Bekötözve orrunk, szánk, csak a nagy sapkák sötétlettek a fehér hóban. Mi, akik ott éltünk, tudjuk, milyen tud lenni a téli táj, amikor kiscsizmádat a nagy hó lehúzza a lábadról, vagy nem kapsz levegőt az orrodon, vagy amikor tavaszodik, és a szarkaláb, akác illatát hozza a szél és szemedbe repül egy cserebogár. Sokan nem hiszik el nekünk, tanyasi embereknek, hogy mennyi-mennyi szép emléket őrzünk, pedig a sok viszontagság ellenére ezeket az emlékeket aranyszínűre festette az idő a szívünkben.
Sajnos koruknál fogva sok száz a Vasút-tanyán járt diákok közül (szüleink, testvéreink, a fiatalabb korosztályok közül is) nem élhették meg ezt a napot, az Ő emlékükre a teremben gyertyát gyújtottunk és egyperces felállással adóztunk emléküknek.
Az est folytatásában nagyon finom vacsorát tálaltak elénk. Nagyon kíváncsian vártuk már, mert nem tudtuk, mi lesz a menü. A feltálalt pogácsa akkorra már elfogyott az asztalról, úgyhogy étvágyunkkal nem volt baj, pláne, amikor kihozták a gőzölgő májgaluska levest. Beszélgetésünk némaságra váltott és mindenki az étkezéssel volt elfoglalva. Sültek következtek, bőségesen, mindenki kedvére választhatott, majd desszert zárta a menüt. Biztosan mindenki jól lakhatott, köszönjük szépen a szolgáltatónak!
Tóth Tibornak és segítőinek pedig a résztvevők nevében szeretnék köszönetet mondani a példaértékű szervezésért. Különösen hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk egy ilyen nagyszerű eseménynek. Minden apróságra ügyelt, gondosan megszervezte ezt a találkozót, ahol a középpontba került a múlt és a jelen, egy közösségi nap keretében. Köszönjük, Tibi!
{jcomments off}Szilágyiné Marika
