A Fényszaruiak Baráti Egyesülete az elnökségi ülését megelőzően a Redemptio 272. évfordulóján május 6-án 14 órakor az Óvárosháza falán lévő Redemptió-emléktáblánál tartotta megemlékezését.
A FÉBE elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd felkérte Dr. Kiss Dávid Sándor egyetemi adjunktust, a FÉBE elnökségi tagját beszédének megtartására.
Idézet az ünnepi megemlékezésből: „A jászok magyarországi történelmük már legkorábbi szakaszában kiváltságokat szereztek és ezeket folyamatosan bővíteni igyekeztek a XIII-XVI. század során. A jász kiváltságok közül a legfontosabbak:
- Nem kerültek a földesúri hatalom alá, hanem közvetlenül a király alá tartoztak,
- Maguk választhatták elöljáróikat, a jászkapitányokat (szabad tisztviselőválasztás)
- Közvetlenül a királynak tartoztak katonai szolgálattal és az adókat is közvetlenül neki fizették.
- Mindezzel valójában nemesekké váltak, jogaikat pedig vérükkel váltották meg a katonai szolgálat révén (vérnemesség).
- Fontos kiváltság: csak saját kapitányaik bíráskodhattak felettük (1323-tól). Sőt a király és nádor is csak a jász bírák bevonásával ítélkezhetett felettük (pallosjog).
- Saját és külön a keleti népekre jellemző katonai jellegű, tízes beosztású társadalmi, közigazgatási rend.
- Papjaikat maguk választhatták, az egyházi hierarchián kívül helyezkedtek el (szabad lelkészválasztást).
- Vámmentesség (és révmentesség).
Mindezek az örökös és stabilnak vélt kiváltságok az 1600-as évek legvégén komoly veszélybe kerültek. Habsburg I. Lipót (uralk.: 1655–1705) császár gazdasági meggondolásból és hatalomféltésből gondos értékbecslést követően (Pentz-féle összeírás, 1699) teljes mértékben elzálogosította, és 1702 március 21-én eladta a Jászságot (a két Kunsággal együtt) a Német Lovagrendnek.
Az adás-vétel következtében a Jászság jogilag lesüllyedt, a nádor is elvesztette fennhatóságát, a teljhatalmú úr a lovagrend lett. Ezzel együtt a megvásárolt föld lakói jobbágyokká lettek, helyzetük mind jogilag, mind gazdaságilag (adózást tekintve) elviselhetetlenné és megalázóvá vált; kiváltságuktól megfosztattak.
A küzdelem a kiváltságok visszaszerzésére szinte azonnal megkezdődött. Így nem csoda, ha 1703-ba az elsők közt találjuk jász őseinket Rákóczi oldalán (Jászezred). A szabadságharc bukása után az adók egyre gyötrőbbé váltak, a terhek és a megaláztatás egyre fokozódtak. Jászfényszarut a lakosság 30%-a elhagyta (1703-1735), az elvándorlás következtében pedig a gazdaság teljes hanyatlásnak indult. Részben emiatt a Lovagrend szintén csalódott, hisz nem tudta kitermelni a várt jövedelmet a Jászságból.
Míg végül 1740-ben elhunyt II. Károly és Mária Terézia örökölte a trónt. Ekkor megcsillant az esély a kiváltságok visszaszerzésére. A Lovagrend 500 000 (kamatokkal: 575 900) rajnai (rénes) forint és 1000 felfegyverzett lovaskatona kiállítása ellenében hajlandó volt átadni a Jászkunságot.
Az első megállapodások alapján ezen összeg felét a király állta volna. Ettől azonban az uralkodó anyagi nehézségekre hivatkozva elállt. Így végül a jászkunok magukra maradtak, a hatalmas összeget teljesen önerőből kellett előteremteniük. Ebből Fényszaru területére 13 000 Ft (9000 Ft Jfsz. + 4000 Ft Karapuszta fele) esett. Földet a község lakói ki-ki anyagi helyzetének megfelelően igényelhetett.
(Összehasonlításképpen 1 rajnai forint egy mai szép fizetéssel ér fel, 13 000 Ft pedig hozzávetőleg min 6-700 millió Ft-nak feleltethető meg. Ennyit kellett őseinknek Fényszaru földjéért és a jász kiváltságokért fizetni.)
Fényszarun összesen 157 család(fő) élt a lehetőséggel, és hatalmas kölcsönök árán is, de jelentkeztek a földmegváltása. Akik elő tudták teremteni a földért vállalt összeget, nem pusztán földhöz jutottak.
Ők redemptussá („önmegváltottá”) váltak, visszanyerték ősi jogaikat, privilégiális kiváltságaikat, nemességüket, és bekerültek a redemptusi jogokkal rendelkezők nyilvántartásába a liber fundiba.
Akik pedig nem tudtak részt venni a megváltásban, azok „irredemptusok” lettek. A redemptioról szóló oklevelet Mária Terézia 1745 május 6-án adta ki. Erre emlékezve a magyar kormány 2012-ben hivatalos emléknappá nyilvánította május 6-át.
A redemptioval sok család nagy áldozatot vállalt. A megváltásért hatalmas kölcsönöket vettek fel: az egyháztól, a parókusoktól, az eperjesi kereskedőktől, az aszódi uraktól, a helyi nemesemberektől.
A kölcsönök miatt nem egy család hosszú évtizedekre eladósodott, és több generáción át ható anyagi nehézségek jellemezték a megváltottakat. A későbbi leírásokból ezek is mind világossá válnak. Sőt, a hatás, egyes elemzések szerint 100-150 év után is érezhető volt a redemptus és irredemptusok között.
A bámulatosan részletes és pedáns jász dokumentációnak köszönhetően ismerjük a földet igényelt és az azt elnyert családfők nevét, és az általuk igényelt földterületek nagyságát.
Csupán példaként, hagy említsem meg itt felmenőim közül Kiss Györgyöt (1712-6?; ükapám ükapja) és Bassa Györgyöt (1690-?; ükapám szépapja), akik szintén redemptusoká (megváltottakká) váltak 1745-ben.
A redemptio a jászkunok félévszázados küzdelmét zárja le és koronázza meg. Az önmegváltás: egybekovácsolta a jászokat, megerősítette nemzettudatukat, büszkeségüket. Méltán, hiszen ilyen mérvű összefogás Európa-szerte páráját ritkítja.
A mai napon tehát emlékezzünk jász mivoltukra büszke őseinkre, akik összefogásban megváltották ősi földjüket, hogy szabadon élhessenek, ők és utódaik egyaránt, generációkon át. (A jászok és a kunok területi és igazgatási autonómiája egészen 1876-ig állt fenn.)”
Az emléktáblánál Mészáros László, Nagyné Kiss Mária és Tóth Tibor koszorút helyezett el.
Tóth Tibor{jcomments off}
