Fényszarusi bakák a galíciai fronton 1915-ben. Tábori levél Kiss A. Sándortól.
Éppen 100 évvel ezelőtt, 1917 december elején kapták az I. világháborúban harcoló fényszarusi katonák az utolsó nagy ütközetre hívó mozgósítási parancsot. Ennek apropójából és az I. világháborús események évfordulójára emlékezve tartott a Fényszaruiak Baráti Egyesülete szervezésében december 1-én a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárban összefoglaló előadást Dr. Kiss Dávid Sándor egyetemi adjunktus a fényszarusi bakák helytállásáról. A földszinti terem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel.
Az I. világháború során a fényszarusi katonák túlnyomó többsége az első vonalbeli 68-as számú császári és királyi, ún. jászkun gyalogezredben szolgált. A háború előestéjén Belgrád alatt (Zimonyban) állomásoztak, így részesei voltak a legelső ütközetnek a Száva-híd felrobbantásánál 1914 júliusában. A tűzkeresztségen Belgrád elfoglalásakor a Cigány-szigetnél estek át, rekkenő hőségben, kenyérhiánnyal és sártengerrel küzdve. Döntő szerepet játszottak Belgrád bevételében és ezzel a szerb front felszámolásában.
1915 tavaszától az orosz fronton harcoltak. A jászkun kötelékben a fényszarusiak részt vettek az orosz csapatok Kárpátokon túlra történő kiverésében és Galíciából való teljes visszaszorításában. Kétméteres hóban, munícióhiánnyal küszködve, 2-4-szeres túlerő ellenében szuronytámadásban győzedelmeskedtek a „húsvéti csatában” (Čeremcha), majd Gorlicénél teljesen áttörték az orosz vonalakat. Az ezt követő rendkívül sikeres nyári hadjárat során betörtek Volhíniába, bevonultak Lembergbe, elfoglalták Brest-Litowskot, harcoltak a Bug folyó menti csatákban, Luck és Rowno váránál. A jászkunok a muszkákat 500 km-rel visszaszorították az orosz területekre, ezzel ők jutottak a legtávolabbra a keleti fronton.
1916 nyarán az újraszervezett orosz seregek átfogó, és az egész világtörténelem legnagyobb szabású, legvéresebb hadműveletét indították az osztrák-magyar vonalak ellen. A Bruszilov-offenzívában közel 600 ezer orosz katona támadott egyidejű tömegrohamban 400 km-es arcvonalon. A fényszarusi bakák a jászkun kötelékben döntő szerepet vállaltak a legyőzhetetlennek tartott „orosz gőzhenger” feltartóztatásában és szétverésében, amely nem sokkal ezt követően nagyban hozzájárult az orosz front teljes megszűnéséhez.
1917 tavaszán a fényszarusiakat is a rettegett olasz frontra, a komor és mégis hősies emlékű Isonzo folyóhoz vezényelték, ahol arcvonaluk Gorizia (Görz) városánál állt fel. Az Isonzo menti front akkor már évek óta teljesen eredménytelen állóháborúvá merevedett. Lényegi térnyerés első ízben a kétszeres túlerővel szemben is ellentámadásba lendült jászkun gyalogezred sikerei révén valósult meg az 1917 május-júniusban levezényelt 10. isonzói csatában. A jászkunok az ellenséges gáztámadások és heves repülőtevékenység, az egyre súlyosbodó élelemhiány ellenére, iszonyatos emberveszteség árán, minden erejüket latba vetve áttörték az olasz vonalakat és első alkalommal tudták azokat nyugat felé nyomni.
A súlyosan megszenvedett ezredet erdélyi pihenőre küldték. A pihenő alatt pusztán néhány nap leforgása alatt döntő vereséget mértek a Kárpátokon benyomuló román csapatokra. A fényszarusi bakák 1917 őszén a Gyimesi-szorosnál szorították ki az ellenséges erőket, ezzel teljesen felszámolva a román frontot.
Az utolsó mozgósítás parancsára 1918 februárban érkeztek az emberfeletti helytállás mellett a bukást és összeomlást szimbolizáló Piave folyóhoz. 1918 júniusában a fényszarusi bakák is az első vonalakban vettek részt az áradó folyón való átkelésben San Michele körzetében és a Papadopoli-szigetnél. A túlparton az olasz messzehordó tüzérség gyilkos golyói, spanyollovasok, betonfal és szögesdrót, a levegőből az Antant szövetségesek légitámadása fogadta őket. Az olasz erők felgyújtották a partvonalat, a gátakkal felduzzasztott folyót pedig katonáinkra engedték ezzel is ellehetetlenítve számukra az átkelést.
A jászkun gyalogezred fényszarusi bakái az I. világháború során a monarchiát érintő valamennyi döntő ütközetben részt vettek és minden fronton győzelemre vitték seregeinket a túlerőben fellépő ellenséggel szemben, küzdve a zord időjárási viszonyokkal és az általános éhezéssel.
A hatalmas erőfeszítésről tanúbizonyságot tevő, az óriási veszteségektől sem visszariadó és eredményeit tekintve a monarchia egész haderejéből is kimagasló jászkun ezredet az uralkodó, IV. Károly király is számos alkalommal külön méltatta és kitüntette, a legmélyebb elismeréssel nyilatkozva a jászkunok rendíthetetlen kitartásáról, leleményes taktikai felkészültségéről és töretlen hazaszeretetéről.
Gondoljunk tehát dicső büszkeséggel fényszarusi vértanúinkra és a szerencsés hazatértekre azzal, hogy még egy oly értelmetlen, és maga után a merő pusztítást hátra hagyó esemény kapcsán is, mint amilyen az I. világháború volt, mily kimagasló teljesítményt nyújtottak, megmutatva minden ellenállást legyőző emberfeletti akaraterejüket és példás hazaszeretetüket.
Az előadást korabeli filmhíradókból történt rövid lejátszás és Jászfényszarui katonákat is ábrázoló fényképék megismerése tette még gazdagabbá, színesebbé.
Az előadást követően több kérdést és felvetést tettek a jelenlévők, melyre mindenki kielégítő választ kapott.
Dr. Kiss Dávid Sándor
{jcomments off}
Képek:
Fényszarusi bakák az erdélyi pihenőn 1917 augusztusában. Tábori posta Kiss A. Venceltől Kiss A. Jánosnak.
A jászkun ezred egyik fényszarusi különítménye: szakácsok, szanitécek, hírszerzők, rádiósok, etc.
Az előadáson részt vett érdeklődők (fotó: Tóth Tibor)
Az előadó és az érdeklődők egyrésze (fotó: Tóth Tibor)
