febe fejlec lekerekitett

100 eves a jb tanitokepzes 2

A nagy múltú intézményhez méltó centenáriumi emlékülés keretében november 25-én (szombaton) az Eszterházy Károly Egyetem Jászberény Camprus felújított Apponyi termében emlékeztek meg.
   Az évfordulóra Dr. Varró Bernadett főigazgató szerkesztésében megjelent a 100 éves jubileumi évkönyv.
   Jászfényszaruról sokan voltak az intézmény tanulói, hallgatói szereztek tanítói és más irányú képesítést, diplomát. Fényszarui a fiúk közül legidősebb „öregdiákkal”, Mészáros Tivadarral beszélgettem diákéveiről, aki tanítóképzői érettségi bizonyítványát 1957. június 19-én kapta meg az intézmény fennállásának 40. évében.

   Az ünnepség már november 24-én délután elkezdődött először az intézmény főbejáratának jobb oldalán Máté György szobrászművész, az intézmény ny. tanára emléktábláját avatták, melynek felirata: „A JÁSZBERÉNYI TANÍTÓKÉPZÉS 100. ÉVFORDULÓJÁRA MCMXVII – MMXVII”. A további képzőművészeti programok a Campus Kollégiumának Sáros András termében illetve a Folyosó Galérián folytatódott. Az intézmény 11 művésztanárának alkotásaiból, de többek között Palkó Tibor és Nagy Tamás festőművészek alkotásai külön tárlaton került kiállításra.
   Városunk díszpolgára Szabó Imrefia Béla, mint képzős a 1970 évek elején Máté György szobrászművész szárnyai alatt bontakozott ki a képzőművészet iránti érdeklődése, elkötelezettsége.
   Az emlékülést dr. Varró Bernadett főigazgató asszony nyitotta meg, és köszöntötte a ragos meghívott vendégsereget.
   A főigazgató asszonyt szülei és rokonsága révén fényszaruinak tekintjük. A 100 éves Tanítóképző Főiskolán szerezte meg első diplomáját, majd 12 éven át a Jászfényszarun az Általános Iskolában tanított. Méltán lehetünk büszkék rá, hogy szorgalmával, folyamatos képzéssel 17 éves tanulmányi osztályvezetői munkáját követően, 2004-től óraadó, 2007-től adjunktusként, 2011-től főiskolai docensként, egy év múlva tanszékvezető és dékánhelyettesként, 2014-től dékánként tanított, dolgozott. 2010-ben doktori fokozatott szerzett. Vezetésével valósult meg a Szent István Egyetemből való kiválás, majd 2016 júliusától megalakuló Eszterházy Károly Egyetembe történő integráció.
   Az ünnepi köszöntők sorát dr. Liptai Kálmán rektor nyitotta meg, majd Dr. Horváth Zita EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Pócs János a Jászság országgyűlési képviselője, Szabó Tamás Jászberény polgármestere, Dr. Lipcsei Imre korábbi dékán, Hortiné dr. Bathó Edit Jász Múzeum igazgatója folytatta és Pomázi Imréné a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium igazgatótója, mint volt diák zárta.  
   Mindenki sikerként értékelte, hogy a Jászságban egy középfokú iskola után főiskola létesült, melyet sikerült megőrizni, sőt Jászberény mára egyetemi várossá vált.
   A színvonalas kulturális műsort követően, a Tanay-kertben egy kocsányos tölgy csemetét ültetett el a centenárium tiszteletére a rektor és a város polgármestere.
   Egy kis történeti visszatekintés a 100 éves jubileumi évkönyvből. 1917. október 11-én hivatalosan megnyílik a „Morgó” iskola épületében a Jászberényi Magyar Királyi Állami Liceum és Tanítóképző Intézet Pinkert Zsigmond igazgató vezetésével (akinek arcképpel ellátott emléktábláját a földszinti folyosón látható). 1920 júniusában az első tanítói oklevelek, képesítések átadására került sor. 1928. ősszén dr. Apponyi Albert közbejárására lerakják a jelenlegi épület alapjait. 1930. június 12-én átadják az épületet. 1934-ben Móricz Zsigmond látogatást tesz az intézményben. 1949 évben a tanítóképző „pedagógiai gimnáziummá” szerveződik. 1950 szeptemberétől újra folytatódik a négy éves tanítóképzés. 1959. szeptember 8-tól a Jászberényi Tanítóképző Intézetben elindult a felsőfokú tanítóképzés (az 1917/18. tanévtől az 1958/59. tanévig középfokú tanítói oklevelet adtak át Jászberényben). 1975. szeptembertől intézmény főiskolai rangot kapott, a szakcsoportokból tanszékek alakultak. 1986-ban átadják a Zirzen Janka nevét viselő főiskolai kollégiumot. 1988 tanévtől a főiskolai tanítóképzés 3 évről 4 évre emelkedik, s kiegészül és lehetőséget, biztosit az 5-6. osztály tanítására egy választott szakkollégiumi képzéssel. 2000. július 1-től a 83 éves Jászberényi Tanítóképző Főiskola egyetemi integrációja megvalósult.

 100 eves a jb tanitokepzes 11. kép: Mészáros Tivadar ballagási képe

100 eves a jb tanitokepzes 3 2. kép: A Vasút-tanyai iskolában készült csoportkép az 1957/58-as tanévben  az elsős és harmadikos diákjaival.
Balról jobbra haladva álló sor: Melegh József, Gergely Balázs, Bordás Mária (Szilágyi Jánosné), Langó Eleonóra, Zsámboki Katalin, Bordás Mária (Nagy Istvánné), Benke Sándor, Nagy Antal
Ülősor: Szabó Bertalan, Horváth Judit, Kiss Éva, Mészáros Tivadar tanító, Pál László, Kiss B. Ilona, Nagy Erzsébet, Rusai Pál.
Legelől: Pataki György és Pethes Sándor.

   Névjegy: Mészáros Tivadar Jászfényszarun 1939. május 4-én polgári családban született. Húga, Mária testnevelő tanár. A jászberényi Tanítóképzőben 1957-ben érettségizett, egy évvel később képesítő vizsgát tesz tanítói oklevelet kapott. 1957-től 2000-ig nyugdíjazásáig Jászfényszarun tanított, az utolsó 11 évben igazgatóhelyettesi feladatokat látott el. Múlhatatlan érdemei vannak 1981-től a nyolcadikos tanulók KRESZ képzésében, hogy ezáltal segédmotoros vezetői jogosítványt szerezhettek. 1993-tól neki köszönhetően a tanuszodában több mint 700 óvodás és iskoláskorú gyermek sajátította el az úszás alapjait.
1960-ban feleségül vette Tóth Valéria védőnőt. Két gyermekük született, négy unokájuk, egy dédunokájuk van.
1985-től tanácstag és VB-tag, 1994-től 2006-ig önkormányzati képviselő, bizottsági elnök. 1957-től hétéven át a jászfényszarui labdarúgócsapat kapusa és felnőtt színjátszás aktív tagja. Több kitüntetés köztük Jászfényszaruért Emlékérem (2001) birtokosa.
Mészáros Tivadart lakásán kerestem meg, legutóbb márciusban a Vasút-tanyai iskola „öregdiákok találkozóján” beszélgettünk. Örömmel állapítottam meg, hogy betegségéből az eltelt idő alatt tovább gyógyult. Elmondtam jövetelem célját, hogy egyike volt azoknak, akik még 8 általános iskola után a tanítóképzőbe jelentkezhetek.
Miként került szóba a tanítói pálya?
Műszaki érdeklődésű voltam, szerettem szerelni, barkácsolni főleg motorokat. Nyolcadikban a továbbtanulásnál az autószerelő szakma iránt vonzódtam. Az osztályfőnököm Zingai Béla szüleimnél szorgalmazta, hogy tanuljak tovább és érettségizem le, de Miklós István és Sebestyén László tanáraim is erre biztattak. Így jelentkeztem Jászberénybe a tanítóképzőbe, majd felvételi vizsgára hívtak be.
Hatvan év távlatából emlékszel mi volt a felvételi vizsgán?
Szóbeli elbeszélgetés volt 3-4 tanár előtt. Kérdeztek, amire igyekeztem legjobb tudásom szerint válaszolni. A végén kérték énekeljek el egy dalt. A hallásom alapján ének nem volt erőségem. Hirtelen egy dal sem jutott eszembe, végül az iskolában az osztályunk adta elő a János vitézt, melyben Bagót alakítottam és elkezdtem énekelni a jól ismert dalt. Azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy felvettek, ha ez nem jut eszemben ének nélkül, akkor és később sem lehetett bejutni a tanítóképzőbe.
Hogyan indult 1953 szeptemberében a Jászberényi diákévek?
Kollégista lettem szüleim úgy látták így biztos jó helyen leszek. A fiú kollégium a főposta baloldalán lévő ma Nagyboldogasszony iskola emeletén volt, a Lehel gimnazista fiúkkal együtt. Az alsó szinten iskolai oktatás folyt. A leányok kollégiuma a tanítóképző balszárnyának emeletén volt. Jászfényszaruról egy évvel előbb kezdett Tóth Anna (Nagy Lajosné) őt ismertem. A kollégiumból csak nyomós szülő kérelemre lehetett haza jönni, úgy is volt, hogy két hónapig nem voltam itthon.
Kikre emlékezel a tanáraid közül és milyen volt a napi időbeosztás a diákoknak?
Néhány kedvenc tanárom Kiss József magyart és történelmet, Kopácsy Béla pszichológiát, Szombathy Miklós matematikát, Legeze Pál biológiát, Vuics István rajzot-gyakarlati tantárgyat tanított. A napi háromszori étkezés a kollégiumban volt. Az órák és az ebéd 14 órára befejeződött, 16 óráig volt kimenő utána csendes tanulás, 19 órakor vacsora és 21 órakor takarodó.
A tanítóképzőben a Vasas színében fociztál, milyen sikerrel?
Már elsőben 1953 ősszén a tanítóképző mellett lévő sportpályán Vasas SE labdarúgói edzettek és játszottak, bevettek az ifi csapatba kapusnak. Hetente két edzés és vasárnap meccs valahol a megyében, nyitott teherautón utaztunk. A Vasas ifiben öt tanítóképzős játékos rúgta a labdát. 1955-ben ifi megyei első osztályban elsők lettünk, ezt egy fotó is megörökítette nyakunkban az aranyéremmel.
Az érettségi vizsga 1957 júniusában meg történt, jött a gyakorló év majd egy év múlva a képesítő. Hogyan kerültél Jászfényszarura?
Jászfényszarura nagyon kellet a labdarúgócsapatba egy kapus, így nem volt kérdés, hogy hová kerülök. Velem együtt Szabó László osztálytársam is Jászfényszarura került. Szintén osztálytársam volt még Szabó Béla (Gitler Kálmán feleségének Antal Ilonának keresztfia) valamint később 1965-ben Jászfényszarura került kultúrház igazgatónak Legyel Boldizsár is. Szabó Laci a benti iskolába én a Vasút tanyai iskolába kerültem. Fónagy László volt a szakmai felelősöm, a képesítő jegyeimhez Ő adta a szakvéleményt. A harmadik tanerő Sztolykov Erzsébet (Nagy Lászlóné) volt. A kevés gyerekszám miatt itt összevont csoportban folyt a tanítás az első és harmadik osztályt kaptam. A környezet, a kollektíva jó volt, azonban a váltott tanítás gyakorlott tanítót is próbára tette, a kezdőnek igazi kihívást jelentett. Hat tanévet tanítottam ott.
Általános iskolai tanítói okleveled dátuma 1958. július 10-én kelt, egy félév múlva 60 esztendő, már igényelted a „Gyémánt Díszoklevelet”. Mint egyike első tanítványaidnak engem már 1958 szeptemberében tanítói oklevél birtokában kezdtél tanítani elsőben és harmadikban, az első bűvész trükköt is Tőled tanultam. Az ismeretségünk innen datálódik, majd sok területen később is kapcsolódott társadalmi tevékenységünk, többek között nyolc évig dolgoztunk együtt az önkormányzatban.
Az olvasók és volt tanítványaid nevében is kívánom, hogy öt év múlva a „Vas Díszoklevelet” is jó egészségben vedd át.{jcomments off}
 

Tóth Tibor