febe fejlec lekerekitett

dobak attila 1 dobak attila 2

Dobák Attila Gioachino Rossini: Olasz nő Algírban című opera Ali szerepében 2017. novemberében debütált az Erkel Színházban. Az előadást a FÉBE szervezésében több opera barát Fényszaruból is látta. A darabot most mutatták be Magyarországon először. Az előadás zenéje és színészek játéka óriási élményt jelentett.

   A FÉBE megalakulása óta (1993) a 274. előadás december 27-én volt az Erkel Színházba, melyet egyesületünk szervezett és Giacomo Puccini: Bohémélet operáját néztük meg. Az előadásban Schaunardot az egyik főszereplőt alakította Dobák Attila.
   A Magyar Állami Operaház repertoárján a darab 1937. május 11-től szerepel, azóta is Nádasdy Kálmán (1904-1980, háromszoros Kossuth-díjas, Kodály tanítvány, 1933-tól az operaház rendezője, főrendezője, 1959 és 1966 között igazgatója volt) rendezése alapján, akkori díszletekkel mutatják be az operát. Az operaház műsorán ezidáig 882 előadást ért meg.
A darab csodálatos élményt jelentett számunkra, külön öröm volt látni Attilát, talán legfiatalabb szereplőként nagyszerűen alakította szerepét.
   Az előadások végeztével a művész kijárónál várta csapatunk, hogy személyesen gratuláljunk. Többen autogramot is kértek emlékként jegyre vagy az előadást bemutató szórólapra, sőt fotók is készültek.
   Az évadban, az Erkel Színházban harmadik alkalommal február 2-én Giuseppe Verdi: Simon Boccanegra operában Pietro szerepében lépszínpadra Attila. Várjuk az újabb találkozást, további sikereket kívánunk kishazánk operaszínpadán és a nagyvilágba egyaránt.
 

Tóth Tibor{jcomments off}