Az első két napon, autóbuszon, gumikerekű kisvasúton, hajón már utaztunk. A harmadik napon időben 8 órakor indultunk, hogy élményvasúton is közlekedjünk. A semmeringi vasút Ausztriában, Felső-Ausztria és Stájerország tartományok határán található, Gloggnitz és Mürzzuschlag között. Ez volt Európa az első hegyi vasútja. Tervezője és az építés irányítója Carl Ritter von Ghega mérnök volt. 1848 és 1854 között épült 1998-tól a kulturális világörökségi helyszínek közé tartozik.
A semmeringi élményvasút teljes hossza 41 km, közben a szintkülönbség 460 méter. A vasút 14 alagúton, 16 viadukton, több mint 100 kőhídon és 11 vashídon halad át. A leghosszabb alagút 1431 méteres, a viaduktok között vannak kétszintesek is. Az egy órás utazás során páratlan panorámában gyönyörködhettünk.
A buszunk a végállomáson már vára a csoportot és indultunk visszafelé Bécsújhelyt útba ejtve egy főtéri sétára. A város virágkorát 1439-1493 között, III. Frigyes uralkodása idején élte, amikor sokáig a császár rezidenciája volt, aki 1459-ben Bécsben magyar királlyá koronáztatta magát. Tizennyolc évvel később, 1487-ben Hunyadi Mátyás király foglalta el és meg is tartotta két éven át a várost. A törökök 1529-ben, majd 1683-ban próbálták bevenni erős várát, sikertelenül. Másodszor a magyar történelemben 1671-ben játszott szerepet, április 30-án az itteni fegyvertárban fejezték le Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet. 1701-ben II. Rákóczi Ferencet Eperjesen elfogva ide hurcolták ugyanabba a börtönbe, melyből 30 évvel azelőtt nagyapja, Zrínyi Péter a vérpadra került. Rákóczi a börtönből Gottfried Lehmann császári kapitány segítségével november 7-én megszökött. Lengyelországba menekült, ahonnan másfél év múlva egy hadcsapat élén vonult be hazájába. Segítőjét, Lehmann kapitányt halálra ítélték, és kivégezték. Jártunk a város legjelentősebb épületében a prépostsági főplébánia-templomban, a Dómban. Román stílusú főhajója a 13., kórusa és (gótikus) kereszthajója a 14. századból való. Kívül a torony déli oldalán Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc sírköve van befalazva, akiket itt fejeztek le. Bécsújhely főterén megnéztük, Szentháromság-szobrot. Itt volt lehetőség vásárlásra az otthoniaknak.
Kora délután vissza értünk Sopronban ahol idegenvezetőnkkel városnéző sétára indultunk.
Sopron több mint hatvankettőezer lakosú megyei jogú város Győr-Moson-Sopron megyében, a soproni borvidék központja. Sopron a „kékfrankos fővárosa” és a „leghűségesebb város”. Műemlékekben második leggazdagabb település Magyarországon.
1676-ban Sopron teljesen leégett. Ezután a régi középkori épületek helyén barokk épületeket emeltek, megszületett a mai belváros. Ekkor építették újjá a Tűztornyot is. Széchenyi ösztönzésére épült meg a Dunántúl első vasútja, amely Sopront Bécsújhellyel és Béccsel kötötte össze. 1890-ben az első vidéki távbeszélőközpont itt épült ki.
A Belvárosban, a Tűztornyot, a Római eredetű városfalakat, a Hűségzászlót, a Kecske-templomot, az Esterházy-palotákat (barokk), a Városházát (eklektikus, 1895), a Storno-házat (barokk-neoreneszánsz), a Fabricius-házat, a „Két mór” házat (18. századi parasztbarokk), a Fehér Angyal Patikamúzeumot (15–16. század), a Lábas házat (16–17. század), a Szentháromság-szobrot néztük meg.
Közösen közel egy órát töltöttünk a Storno-házban. A kétemeletes palotaszerű barokk saroklakóház a 15. században Haberleiter Miklós és családja tulajdona, az ő vendégük volt Mátyás király 1482-83 telén, midőn Bécset ostromolta. A 17. században már a Sárkány család tulajdonában volt az épület, majd a Festetichékhez került, mivel Sárkány István özvegyét Festetich Pál vette nőül. A Festetich családtól vásárolta meg a házat 1872-ben Storno Ferenc. A Storno-család Svájc Tessin tartományából érkezett Bajorországba, innen költöztek Kismartonba. Itt született 1820-ban Storno Ferenc. Bajorországba visszakerülve kitanulta a kéményseprő mesterséget. 25 évesen rokonait keresve Pozsonyba indult, hogy onnan Pestre utazzon. Egy horvát parasztasszony azonban tévesen igazította útba, így Pozsony helyett Sopronba érkezett. Kéményseprőként állt munkába, bejárta a soproni és a környékbeli házak padlásait, értő szeme felfedezte a különlegességeket. Közben nagy álmokat szövögetett: művésznek készült. Munkája mellett képezte magát. Steinacker Károly, Sopron akadémiát végzett rajziskolai tanára másolási feladatokkal látta el. Egyre ismertebbé vált, egyre komolyabb megbízatásokat kapott.
Storno Ferenc szeretett volna továbbtanulni. Ebben mesterének halála akadályozta meg. 1848-ban feleségül vette egykori mestere özvegyét, vállalva két gyermekét és a tartozásokat. Rendbe szedte a vállalkozást, majd mostohafiára bízta a cég vezetését. Ő maga pedig Bécsbe ment, hogy festészetet tanuljon. Bécsben részt vett a műemléki munkákban is.
Storno Ferenc kéményseprőből vált restaurátorrá, festővé. Később fiai is folytatták ezt a munkát. A kiállítás ennek a művészcsaládnak a gyűjteményét mutatja be azokban a szobákban, melyeket a család 1875-1984-ig lakásként használt. A régiségekkel és a családtagok alkotásaival berendezett enteriőrök képet adnak a 19.század végének divatos historizáló lakáskultúrájáról.
A Storno-gyűjtemény első darabjait id. Storno Ferenc vásárolta. A család három nemzedéke rendkívül gazdag és értékes magánygyűjteményt hozott létre, amely ma Sopron város tulajdona. Két órás szabadprogram keretében ki-ki kedvére további látnivalókban gyönyörködhetett.
Gyorsan eljött kirándulásunk utolsó napja. Időben indultunk a szállodától és már 9 órakor a nyitásra Doborjánra érkeztünk.
Itt az egykori tiszttartói házban született a nemesvölgyi származású Liszt Ádám fiaként 1811-ben a nagy zeneszerző. A házat utolsó tulajdonosa Dr. Esterházy Pál 1971-ben múzeum céljára Doborján községnek ajándékozta. A számos kiállítási tárgy között látható a medence, amelyben Lisztet megkeresztelték, és a mester halotti maszkja is. Tárlókban, üvegszekrényben, a falakon függve képek, kották, kéziratok, emléktárgyak vannak kiállítva. A szomszédos, hatszáz férőhelyes koncertterem 2006-ban nyitotta meg kapuit, Liszt 2011-ben Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából Doborjánban is számos rendezvényre került sor. Mi is megpihentünk néhány percig a koncert terem kényelmes székein. A két épület között mellszobrát megkoszorúztuk és csoportkép készült.
A következő úti célunk a csodálatos erdős környezetben a Gyöngyös-patak által körülölelt sziklán, egy kis tó mellett álló Léka középkori lovagvár látványa már messziről látható volt.
A fellegvár a XIII. század elején a német betörések ellen épült királyi várként, a nyugati határvidék egyik első kővára volt. Az évszázadok során több nemesi család kezében is volt, majd a Kanizsai családtól házasság révén került a Nádasdyak tulajdonába. 1535-ben Kanizsai Orsolya hozományaként Nádasdy Tamás kapta meg. Ezt követően közel másfél évszázadon keresztül a Nádasdyak tulajdonában maradt, akik sokat fordítottak a vár javítására és bővítésére. Nádasdy Ferenc országbírót, a Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért fő- és jószágvesztésre ítélték, az elkobzott lékai birtokot 1676-ban Esterházy Pál herceg vette meg. Végül 1968-ban Paul Anton Keller osztrák író vásárolta meg az Esterházy családtól. Az új tulajdonos minden vagyonát a vár helyreállítására fordította, és óriási anyagi áldozatok árán alakította ki a vár mai képét.
A középkori várfalak közt időutazást tettünk a zord középkorba, megismerkedtünk a vár egykori uraival, igazi lovagnak érezhetve magunkat fedez hetük fel a vár misztikus termeit, vagy akár kínzókamráit. A palotában található termek közül építészetileg a legértékesebb a gótikus oszlopok által tartott boltíves mennyezetű gótikus lovagterem. Az itt élő, Közép-Európa egyik legnagyobb denevérkolóniájáról is láttunk egy érdekes kiállítást.
Utunk már hazafelé vezetett ismét nem vettük észre, hogy átléptük a magyar határt és gyorsan Kőszegre érkeztünk. A városközpontban - ebéd előtti – séta során a legfontosabb nevezetességekkel ismerkedtünk meg. A város műemlékei szerencsére átvészelték a háborúkat. A városJézus Szíve plébániatemploma, ma a Fő tér meghatározó épülete. 1892 és 1894 között épült neogótikus stílusban, Ludwig Schöne bécsi építész tervei alapján. Az ország legrégebbi, ma is városházaként működő épülete, a Jurisics tér egyik ékessége. Eredetileg is városi hivatalnak épült, és már a 14. században állt, ennek tanúbizonysága a boltíves egykori földszinti tanácsterem és a feltárt lőrések. A város egyik legrégebbi épülete, a Szent Jakab-templom, melyet már 1246-ban megemlítik. 1403–1407 között ifj. Garai Miklós nádor bővítette ki. A vallási konfliktusok nem kímélték az épületet, a 17. században elpusztult több berendezési tárgy és festmény. A templom őrzi Jurisics Miklós gyermekei, Anna és Ádám sírját. Délután 3 órakor a Bécsi Kapu étteremben megebédeltünk.
Kirándulásunk utolsó állomására Szombathelyre érkeztünk. Területe ősidők óta lakott, amit az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A város területének a Pannónia provincián átvezető fő kereskedelmi útvonal, a borostyánút melletti fekvése arra ösztönözte a rómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsi váltó helyet, majd várost létesítsenek.Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között. Itt született az ókori Európa egyik nagy szentje, Szent Márton, aki később a galliai Tours püspöke lett.Mária Terézia királynő 1777 évben megalapította a szombathelyi egyházmegyét, és annak élére egy rendkívül művelt és széles látókörű embert, Szily János püspököt nevezte ki. Az új püspök nagy lendülettel látott munkához, lebontatta a rossz állapotú várat és a vártemplomot, és helyére nagyszabású épületeket emeltetett. Ekkor épült meg a Sarlós Boldogasszony-székesegyház, a püspöki palota és a környező egyházi épületegyüttes, a városháza. A székesegyházba betértünk és szeretteink emlékére gyertyát is gyújtottunk.
Az utolsó nap fáradalmait a buszon pihentük ki. Egy megállás után este 11 órára „landoltunk” a művelődési ház parkolójában, ahol már szeretteink vártak bennünket. A FÉBE negyedik külföldi útja ismét maradandó élményeket hagyott az utasok emlékezetében.
Köszönet a Gredo Tours Utazási Irodának, munkatársának Karg Renátának, Molnár Károly autóbuszvezetőnek és Kerekes Árpádné Karolina idegenvezetőnek, akik segítőkészsége, hozzáállása, tudása nagyban hozzájárult az út sikeréhez.
Tóth Tibor
Fotó: Both Béla, Kónya Sándor, Zsólyomi Jánosné{jcomments off}
