Jászfényszarun a földművelés mellett mindig jelen volt az ipari tevékenység csírája. Tudjuk, hogy 1817-ben a kézműveseknek czéh-beli privilégium adatott. A céhek megszűnése után iparosok dolgoztak. Az iparosok egy részéből alakult meg 1951-ben a Vegyesipari Szövetkezet.
A hatvanas évek második felében községnek a nők foglalkoztatása jelentette a legnagyobb gondot. A község akkori vezetői - Török Sándor, Kolozs János, Dugonics György - főleg varroda létesítésében látták volna a megoldást.
A Budapesti Kalapgyár Jászfényszarura történő részbeni letelepítése nagyban köszönhető két jászfényszarui származású személynek. Így: Bukó Sándornak, aki a minisztérium megbízásából Szolnok megye iparletelepítését intézte, valamint dr. Kuti Györgynek, aki ekkor, a
megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára, a településről megválasztott megyei tanács tagja volt. A megyei és helyi tanács együttműködését látva, a Budapesti Kalapgyár vezetése Magyar Sándor igazgató, dr. Nagy László főmérnök is Jászfényszaru mellett döntött.
A tanács ingyenesen biztosította a telket az új üzemnek. Az új építmény átadásáig a Községi Tanács a volt orvosi lakást biztosította a varrodai üzem beindításához, valamit felajánlotta segítségét a dolgozók toborzásához Réz Sándorné személyében.
1969. május 26-án megkezdődött a termelés a Budapesti Kalapgyár helyi üzemében, a Dózsa György út 13. szám alatti ingatlanban. A következő személyek kezdték el a munkát: Bércesi Jánosné, Cseszkó Nándorné, Deák Mária (Dobos Istvánné), Fónagy Sándorné, Gódor Józsefné, Jenes Jánosné, Kovács Magdolna, Pál Béláné, Pál Istvánné, Palócz Miklósné, Pető Sándor, Rimóczi Jánosné, R. Nagy Jánosné, Tóth Andrásné, R. Nagy Jánosné, Török Jánosné, Zsólyomi Margit – Faragó Imréné. A tizenhét felvett dolgozó nagy részének ez volt az első tényleges munkahelye, néhányan bedolgozó családtagként szezonálisan a helyi mezőgazdasági termelő szövetkezetekben már dolgoztak, egy-két fő már varrodában eltöltött munkaviszonnyal rendelkezett.
A 17 főből mára 10 személy örökre eltávozott az élők sorából. Három volt dolgozót, Dobos Istvánnét, Kovács Magdolnát és Tóth Andrásnét kerestem meg, hogy megkérdezzem, hogyan emlékeznek a kezdetekre.
Dobos Istvánné Deák Mária (1947- ) a varrónői tudását unokabátyja feleségénél Kiss Sándorné Hornyák Ilonánál tanulta. Szabadidejében átjárt, és ha volt szabadgép gyakorolta a varrást, így a legszükségesebb alapismeretekkel rendelkezett. 1967 szeptemberében a jászberényi Déryné Művelődési Ház szabás-varrás tanfolyamát jeles eredménnyel elvégezte, melyről bizonyítvány tanúskodik.
Hogyan került az üzembe és milyen munkát végzett?
A tanácsnál dolgozó Jáger Franciska néni keresett meg, hogy jelentkezzek az induló üzembe. Nekem akkor saját varrógépem nem volt, a munka felvételhez ez is kellett. A szüleim vásároltak egy Lucznik típusú gépet. Az üzembe helyezett varrógépen szövetkalap és műbőrkalap idomokat kellett összevarrni illetve a körkarima beszegését is végeztük. A készre történő összeállítás Budapesten történt, mert ahhoz már speciális gépekre és tudásra volt szükség. A betanulási idő alatt 5,- Ft/óra díjazásban részesültünk. Később minden műveletnek darabbére volt és a ténylegesen elvégzett darabszám után kaptuk a fizetést. A normát nem volt könnyű teljesíteni, 10-15 % túlteljesítés csak a legügyesebbeknek sikerült én közéjük tartoztam.
Milyen volt a kollektíva, hány évet töltött a Kalapgyárban?
Ismertük egymást, szerettem ott dolgozni. 1970-től már két műszak volt és a létszám is jelentősen bővült, mert a gyár budapesti vezetése megismerve szorgalmunkat és tudásunkat a műbőrkalap gyártás teljes munkafolyamatát letelepítette az üzembe. Egyre több férfi munkaerőre volt szükség, a fizikailag nehezebb munkákat ők végezték, de sok fiatal pályakezdő leány is volt köztünk. Itt ismertem meg később a férjemet. Lehetőség volt egy-két hétre a Fonyód-Béla telepen lévő sátoros kempingbe nyaranta elmenni, másokkal együtt például Rimóczi Paliékkal sokszor éltünk a lehetőséggel. Az 5 éves törzsgárda tagságon túl, 1974-ben Kiváló Dolgozó kitüntetésben is részesültem. A Hortáver-házban 1982-ig dolgoztunk, utána átmentünk a volt tejcsarnok épületébe, 1984-ben már az ORION VII. gyáregységben kezdtem az évet.
Kovács Magdolna (1934-) 1960-ban már a Jászsági Állami Gazdaság pusztamonostori határában lévé földterületen, csoportvezetőként irányította 15-20 fő munkáját. Később, mivel édesapja Kovács Sándor a téesz szőlészetében dolgozott, így bedolgozó családtagként kötésnél és szüretelésnél besegített a munkálatokba. Török Rózsikánál tanult varrni, saját Singer márkájú varrógéppel rendelkezett. Kiváló Dolgozó elismerésben részesült 1979-ben.
Hogyan sajátították el a kapagyártás műveleteit?
A 17 kezdő dolgozó közül 12-en vállaltuk, hogy 1969 júliusától feljártunk dolgozni, illetve betanulni a Budapesti Kalapgyárba. Két hónapról volt szó, ami végül közel négy hónapig tartott. A munkálatok elhúzódtak, elvégezték a Dózsa György úti épület villamos hálózatának a cseréjét, a világítás korszerűsítését, és az épületet bővítését (a ház mögötti résznél). Hétfőn reggel a járatos busszal mentünk és péntek este pedig jöttünk haza. A gyár munkásszállásán laktunk egy 4 és egy 8 ágyas szobában. Az üzem ahol dolgoztunk a szállás folyosójáról nyílt. Erősen él bennem, hogy nem kedveltek bennünket az ott dolgozók, úgy élték meg ottlétünket, hogy tőlük vesszük el a munkát. A kalapok összeállításhoz már speciális varrógépekre volt szükség ezeket Budapestről hozták le és helyezték üzembe.
Miként alakult az élete a Kalapgyár Orionba történő beolvasztása után?
Én végül is nyugdíjazásomig, 1989 őszéig a kalapgyártásnál dolgoztam, mert 1984 márciusától a Béke téesz melléküzemágaként működő részlegnél folytattam a munkát. Nem bántam meg, hogy így döntöttem, ott is szerettek, téesz-tag lettem, megbecsültek, nyugdíjazásomkor Kiváló Termelőszövetkezeti Dolgozó kitüntetésben részesítettek.
Tóth Andrásné Soós Mária (Jászszentandráson született 1938-ban) szövőnői szakképesítéssel rendelkezett. Jászfényszarura 1967 őszén került, mivel férjét a rendőrségre, körzeti megbízottnak ide helyezték. A KTSZ-ben kapott munkát, cipőtisztító koronghoz a tisztítóruhák előkészítését végezte. Az új üzembe azért jelentkezett, mert szakmájához közelebb állt a varrodai tevékenység.
Hogyan emlékezik az indulásra, az ott töltött évekre?
Nekem volt varrógépem, saját részre és ismerősöknek varrtam is. A lábbal hajtós varrógépeket villamosmotor felszerelésével alakították át. Egyedül én nem kértem, mivel lábhajtással is teljesíteni tudtam a normát, sokszor 120 % fölött. Betanulásra, az üzem átalakítása alatt én is Budapestre jártam a többiekkel. 1971 tavaszán raktárosi munkát kaptam, mivel az üzemben erre hely nem volt a rendőrség mellett üresen álló Pethő Ferenc-féle házat bérelte a Kalapgyár és ott volt az alapanyag és a készáru raktár. Az üzem és raktár közelsége folytán kiskocsival húzták át a készárut és vissza a szabászatra az alapanyagot. A kezdetekben igen kiterjedt bedolgozói hálózattal rendelkezett az üzem. A kisgyermekes anyáknak, idősebb korosztálynak pénzkereseti lehetőség volt és maguk oszthatták be, mikor végzik a munkát. A bedolgozók a raktárból szállították ki a kiszabott anyagokat és beszegés, összevarrás után a készanyagot ide hozták vissza. 1975-ben a kinti gyárban lettem raktáros, 1977-től a raktárosok csoportvezetőjeként dolgoztam. 1980-ban az Orion VII-es gyáregységbe hívtak, ahol diszpécserként alkalmaztak.
A jubileum kapcsán augusztus 18-án városunkban a budapestiek, akiknek rendszeres kapcsolata volt a Jászfényszarui Kalapgyárral, és a helyi volt dolgozók találkozhatnak egymással, felidézhetik a közös emlékeket, amely egyben a település ipartörténetének egy szelete.
Tóth Tibor
Fotó:
1. Dózsa György út 13. Ahol a termelés beindult 1969. május 26-án
2. Az alapítók közül láthatjuk balról jobbra: Dobos Istvánné, Gódor Józsefné, Kovács Magdolna és Palócz Miklósné
3. Csoportkép, 1970. Balról jobbra Dugonics Sándorné, Fónagy Sándorné, Palócz Miklósné, Gódor Józsefné, Pető Sándor, Bércesi Jánosné, Cseszkó Nándorné, Török Jánosné, Dobos Istvánné, Jaloveczki Magdolna, Zsólyomi Margit, R. Nagy Jánosné.
4. Csoportkép, 1974. Jobbról balra a hátsó sorban Pusztai Ágnes, Molnár Ibolya, Dobos Istvánné, Rózsa Imréné, Palócz Miklósné, Kovács Magdolna, Ézsiás Lászlóné, Juhász Piroska, Rimóczi Pálné, középen Kiss Józsefné, első sorban Farkas Mária, Csorba Ferencné, Palócz Ilona
5. Munkaközben. Kovács Magdolna és Dobos Istvánné
6. Fónyód-Bélatelep a sátor előtt a Dobos és Rimóczi házaspár
