Dobák Zoltánné Juhász Éva (1956-) általános iskolai tanulmányait befejezve, 14 évesen Budapesten munkát válllalt. Munka mellett gyors és gépíró végzettséget szerzett, 1978-ban a hatvani Bajza József Gimnázium levelező tagozatán érettségizett. Öt év után hazavágyódott, 1973 augusztusában a Kalapgyár Dózsa György úti telepén irodai munkakörben alkalmazták. Egy év után kikerült a kinti üzemhez. Ekkor épült az iroda sor, egyike volt azon személyeknek, akik elsők között foglalhatták el a helyüket, még a többi szobák belső kialakítása folyt. Az 1975. október 29-én átadott telephelyen elkészült az iroda sor, az ebédlő, büfé (melyet az ÁFÉSZ üzemeltette), az orvosi rendelő. Az iroda soron kapott helyet a személyzeti-, a munkaügyi osztály, a bérszámfejtés, a pénztár, a titkárság, a telepvezető, és a tárgyaló helység. Turú István telepvezető titkárságán először egyedül, később Dobák Kornéliával dolgozott együtt.
A minap a kalapgyári jubileumi találkozó előkészítése kapcsán egy egyeztetésen voltunk, amikor feltűnt, hogy a több száz korabeli képeken mindenkit felismertél. Egy volt irodai dolgozó, hogyan ismerhet mindenkit?
A mai viszonyokat nem lehet alapul venni. Negyvenöt évvel ezelőtt mikor a titkárságra helyeztek egy kurblis telefon volt az irodában illetve az egész gyárban. A központtól kapott megrendeléseket, változtatásokat napi szinten intézni kellett. Így munkám egy része abból ált, hogy lementem a részlegek, műhelyek vezetőihez vittem, hoztam a termelési információkat, egyúttal találkoztam az ott dolgozókkal. Sokan megkerestek egyéni, munkahelyi problémával, a hozzám fordulóknak igyekeztem segíteni vagy észrevételeiket eljuttatni az illetékesek felé.
A közösségi megmozdulások események is összehozták az embereket. A szakszervezeti programokat Dugonics Sándorné Annuska néni szervezte, a fiataloknak a KISZ összejövetele itt Bali Szabolcs intézte. Vállalati szinten szerveztük a Sportnapokat Jászfényszarun, a Budapestiek közül is sokan lejöttek ezen eseményekre. A Kalapgyár megszűnése után még két évet a Béke Tsz kalap melléküzemágánál alkalmaztak. Két év után 1986 és 2012 között rövid ideig a Polgármesteri Hivatalban, majd a GAMESZ-nál dolgoztam. Munkakörömből adódóan sok emberrel köztük volt kalapgyári dolgozóval volt továbbiakban is kapcsolatom. Nyugdíjasként segítettem volt főnökömnek Turú Istvánnak, aki a gyár történetét írta és régi fotókat gyűjtött én meg a gépelésben segítettem, így a képek egy részét már, korábban is láttam.
Mészáros Lászlóné Kis B. Zsuzsanna (1951-) az általános iskola után, tanulmányait Budapesten a Bólyai János Textilipari Technikumban folytatta. 1970-ben érettségizett és technikusi oklevelet kapott. A Budapesten működő Hungária Saquardszövőgyárban helyezkedett el, ahol a tervezők mellett, mint rajzoló dolgozott. Félév után 1971 januárjában a Budapesti Kalapgyár Óbudai egységében gyakornokként alkalmazták azzal, hogy betanulás után a Jászfényszarui telephelyre helyezik középvezetőnek.1971 nyarán, a május 1-jén átadott üzemrész nyúlszőrvágó részlegéhez került művezetőnek. 1976-tól a carbonizálóban, a fonodában, a nemezelőben a Kalapgyár megszűnéséig irányította az ott folyó munkát.
Mire emlékszel vissza szívesen a kalapgyárban eltöltött több mint egy évtizedből?
A munkámhoz jó alapot adott a szakirányú képzettségem. A Kalapgyár budapesti részlegénél a munka minden fázisát, a fizikait, az adminisztrációst, a közösségben való dolgozást megismertem. Jászfényszarura kerülésemkor „bedobtak a mélyvízbe” művezetőnek, de Kiss András telepvezető kezdetben sokat segített. Így a hozzám tartozó, mint egy 55 fővel a munkafeladatokat jó színvonalon oldottuk meg. Gyorsan jó közösségé kovácsolódott a kollektíva, pedig sok dolgozónak ez volt az első munkahelye. A fiatalok, de az idősebb korosztály is elfogadott, hallgattak rám. Ha találkozunk a volt munkatársakkal felidézzük, a régi emlékeket örülünk egymásnak, persze beszélgetünk a gyerekeinkről, az unokainkról is. Várom, hogy augusztus 18-án ismét együtt legyünk ezen a szép évfordulón.
Riegg Jánosné Kiss Mária Gabriella (1947-) a Dunántúlon lévő Vanyolán egy kisfaluban született, itt járt általános iskolában. Gimnáziumi érettségit a Pápai Leánygimnáziumban végezte. A környéken munkalehetőség nem volt, így 18 évesen a Budapesten élő anyai nagybátya befogadta. Ő ismerte Magyar Sándort a Kalapgyár igazgatóját és a Gizella úti telephelyen a felszerelő műhelyben 1965. november 29-től, adminisztrációs munkakörben alkalmazták. Egy év elteltével lehetőség nyílott, hogy a kereskedelmi osztályra helyezzék számlázónak. Itt ismerkedett meg a tervosztályon dolgozó Riegg Jánossal későbbi férjével. 1969-ben házasságot kötöttek, 1976-ban Gábor nevű fiuk született.
Dr. Nagy László megkereste őket, hogy a Jászfényszarun nagyarányú fejlesztés szükségessé teszi Budapestről a központból több szakember leköltözését a nagyközségbe. A férje végül igent mondott 1972. július 28-án albérletbe leköltöztek. A Jászfényszaruhoz kapcsolódó adminisztrációs munkát addig Budapesten végezték, ami az egyre bővülő létszám és termelés miatt nehézkessé vált. 
A Dózsa György úti telepen irodákat alakítottak ki. A férjét az adminisztráció munka irányításával, Riegg Jánosnét a munkaügyi feladatok végzésével bízták meg. Később alap- közép- és felsőfokú munkaügyi szakképesítést szerzett és 1975-ben munkaügyi osztályvezetővé nevezték ki.
Az albérlőből hogyan letettek lakástulajdonosok Jászfényszarun, így közel 50 év távlatából sikerült-e a „gyütt-ment”-ből fényszaruivá válni.
A jászfényszarui Kalapgyár történetében a Budapestről ideiglenesen (ingázók) vagy a véglegesen letelepedett szakembereknek meghatározó szerepük volt. A 8 családból 14 dolgozó töltött be a vezetés, termelés és adminisztráció területén fontos pozíciót. Mindenki albérletben kezdte. Idekerülésünkkor már építették a Fürst Sándor (Szent István) út 3 és 5 alatt a 2X8 lakásos szövetkezeti háztömböket. Ígéret kaptunk, hogy adott a hely a következő nyolc lakásnak, melyet a letelepült szakemberek kaphatják meg. A lakásokat egyénileg OTP kölcsönnel építettük, a Kalapgyár az önerőhöz adott kölcsönt. A beruházás a kivitelező hibájából az ígérthez képest elhúzódott, végül 1976 augusztusában adták át. Szeptemberben költözöttek be Nagy Józseffék, Gábor Ferencné, Girtler István, Turú Istvánnék, Tőzkű Lászlóék, Fazekas Lászlóék, Túróczy Jánossék és mi.
A munkahelyi kollektívához való beilleszkedés nem jelentett gondot, mint vezetőt a beosztottak elfogadtak és a dolgozóknak a kollégákkal együtt mindenben segítségükre voltam. A lakóközösségben mivel korábbról többségében már ismertük egymást, közösen szépítettük a környezetet, segítettük egymást. A férjem 10 évig, haláláig volt a Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke és a település közéletében is tevékenyen részt vett. Asztalitenisz területén tanította a fiatalokat illetve szervezett bajnokságokat vállalati és települési szinten egyaránt. A Kalapgyár megszűnése után az Orion gyáregységében alkalmaztak, annak megszűnését követően szakmámban nyugdíjazásomig Jászberényben dolgoztam. Kapcsolatom a régiekkel megmaradt, ugyan a szövetkezeti lakásból családi házba költöztem, jól érzem, magam úgy gondolom igazi városlakóvá lettem a közel öt évtized alatt. Én igazán meg tudom ítélni, hogy milyen volt a település, amikor 1972-ben idejöttünk és végigéltem milyen sokat fejlődött az elmúlt 47 év alatt. A városban közben jelentősen bővült a munkalehetőség is. A fiamék Budapestre költöztek, gyakran meglátogatnak, az unokám a szünetekben sokat van nálam, vannak fényszarui barátai is.
Kár, hogy sokan már nem élhették meg az 50 éves jubileumi ünnepséget.
Köszönöm a visszaemlékezéseket és további egészségben gazdag boldog nyugdíjas éveket kívánok.
Tóth Tibor
Fotók: A gyári belépő Kis B. Zsuzsanna tulajdona, a többi képek Turú István gyűjteményéből való.
1./ Kis B. Zsuzsanna Mészáros Lászlóné gyári belépője – 1971
2./ Kalapgyár – fonoda dolgozói
3./ Kalapgyár - gyúró dolgozói
4./ Kalapgyár – gyúró dolgozói munkaközben
5./ Kalapgyár – kellékgyártás
6./ Kalapgyár – konfekció üzem dolgozói
7./ Nagyközségi vetélkedőn a Kalapgyár egyik csapata
