Háromgyermekes, szerény jövedelmű kisiparoscsaládban született Tóth Ilona és Dajkó Imre szülők első gyermekeként. Az általános iskolát Jászfényszarun, középiskolai tanulmányait Jászberényben végezte, a Lehel Vezér Gimnáziumban 1958-ban érettségizett. Ezt követően a Jászberényi Tanítóképzőben egy év alatt azokból a tantárgyakból, amit a gimnáziumban nem tanultak különbözeti érettségi vizsgát tett. A gyakorlóévet Jászfényszarun töltötte, 1960-ban képesítő vizsga után megkapta a tanítói oklevelet.
1961-ben férjhez ment Zsámboki László tanítóhoz. Házasságukból 1966-ban egy fiú született, Zsolt. Két unokája, András és Dávid egyetemi diplomát szereztek.
Egy munkahelyen dolgozott 36 tanévet, Jászfényszarun az általános iskolában, amely később szakiskolai képzéssel is bővült.
1974-ben a 1134-es számú Ságvári Endre Úttörőcsapat csapatvezetője lett, mely feladatot 13 tanéven át felelősségteljesen és eredményesen látott el.
Az iskola tanulói kulturális seregszemléken, Úttörő Olimpiákon nagy számban és sikeresen szerepeltek. A legjobbak jutalomképpen Zánkára, de még külföldre is eljutottak. Számos kollektív elismerés után az úttörőcsapat 1981-ben a szövetség megyei Vándorzászlaját is kiérdemelte. Úttörővezetőként végzett munkáját a Magyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa Kiváló Úttörővezető Érem és Úttörővezető Érdemérem kitüntetésekkel ismerte el. Tizennyolc nyári iskolai tábor megszervezésében, lebonyolításában vett részt, örömet szerezve sok száz diáknak.
1987-ig osztálytanító, 1987 szeptemberétől egy fél évig igazgatóhelyettes, majd a következő félévben megbízott igazgató volt. 1988-ban pályázattal igazgatói megbízást kapott, intézményvezetői beosztását 1995. augusztus 31-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. Vezetése alatt az iskola szakmai munkája kiemelkedő, a tehetséggondozásra nagy figyelmet fordított.
Szakmai, vezetői munkájáért több elismerésben részesült. 1980-ban miniszteri Dicsérő Oklevelet, 1995-ben Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet kapott. A Magyar Köztársaság elnöke érdemes és eredményes munkássága elismeréseként Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott számára 1995. október 23-a alkalmából. Jászfényszaru Város Önkormányzata 1997 évben Jászfényszarun a Köz Szolgálatáért díjban
részesítette.
Az október 14.-én a gyászmise templomban került megtartásra ezt követően a Szent Kereszt temetőben tisztelőnek sokasága kísérte el utolsó útjára.
Az egyházi szertartás közben Lovászné Török Magdolna, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója búcsúbeszédét így kezdte: „Október 3-án csendesen elhunyt Zsámboki Lászlóné Dajkó Ida, ahogyan Jászfényszarun hívtuk, Ducika néni. Tanítónő, csapatvezető, igazgatóhelyettes, igazgató.
Szomorú szívvel fogadtuk a hírt, hogy alig néhány hetes testi-lelki csatározás után végeztetett be a sors. A sors, amely mindannyiunk számára megírattatott. A búcsú pedig kimondhatatlanul fájó. Hangtalan szavak ülnek torkunkban. Nehéz megszólalni. Elköszönni jöttem.
Elköszönni jöttem tanítványai, kollégái, a Fényszaruiak Baráti Egyesületének tagjai nevében. Reményik Sándor sorai jutnak eszembe:
„Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
...Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja...”
Igen, mi, akik itt állunk most (koporsója körül), már megint búcsúzunk és szomorú szívvel tisztelgünk élete, munkássága és sikerei előtt…
De ha csak az életútját idéznénk fel, még mindig elsikkadna a lényeg, ami tanítványai, szüleik, a pedagógus kollégák szempontjából a legfontosabb volt, a személyisége, ami a pedagógus legfontosabb „munkaeszköze”. Szelíd, kedves, barátságos, mindig, mindenkinek segítő ember volt. Már fiatalon kivívott tekintélyét egyrészt emberségének, személyiségének, másrészt szorgalmának köszönhette. Megmagyarázhatatlan nyugalom, csendes derű vette körül. Békés öregségben teltek napjai férjével együtt. Örültek a gyermekük érkezésének, mindig szeretettel várták gyermeküket, unokáikat, meséltek örömeikről, sikereikről sokunknak.
Városi és iskolai rendezvényeken rendszeresen megjelentek, érdeklődtek, településünk életében a végsőkig részt vettek. Pár héttel ezelőtt még Ducika nénit is megtudtam szólítani szeretett férje, Zsámboki László tanár úr búcsúzásakor és ma…matőle is búcsúzni kell. Október 3-án Zsámboki Lászlóné sorsának kapuja itt a földön bezáródott, az idő szemünk láttára őrölte lassan, elkerülhetetlenül megfáradt testét. Isten addig éltette őt, amíg el tudta látni magát, családtagjainak (míg élt férjének, fiának, unokáinak) meleg, szeretetteljes közreműködésével.
Hiába volt a benne élő erős vágy és akarat az élet igenlésére, szeretett férje halála után mintha benne is eltört volna valami…
Búcsúzunk a Kollégától és Igazgatótól, aki példaértékű szakértelemmel, felelősségtudattal vezette tantestületét, akinek semmi sem kerülte el figyelmét, mert jól ismerte kollégáit. Ha kellett korrekt bírálatokkal, szakmai tanácsokkal, ha kellett barátságos emberi szóval segítette őket mindennapi munkájukban. Támogatta az újító pedagógusokat, egyengette a pályakezdő kollégák kezdeti lépéseit (ha megengednek ennyi személyeset, az enyémet is).
Búcsúzunk az Embertől, aki életével mutatta a példát, akit érzékeny és visszafogott embernek ismertünk, de szívesen anekdotázott, szerette a jókedvet, szeretettel fogadta el meghívásunkat minden pedagógusnapi ünnepségre. Kivéve az idei júniusit, akkor már szeretett férje egyedül érkezett, mert Ducika néni betegsége miatt nem tudta elkísérni. Pedagógusnapon nemcsak ünneplünk, hanem ilyenkor „számba vesszük önmagunkat”. Kik voltak elődeink, kik vagyunk még együtt. Sajnos ismét hiányozni fog valaki…”
Győriné dr. Czeglédi Márta városunk polgármestere is búcsúzott Ducikától: „Engem az a megtisztelő szerencse ért, hogy már egészen kislány koromtól ismerhettelek téged.
Ma is emlékszem és oly sokszor felidéztük a veled való beszélgetések során, hogy a ma Bethlen Gábor útnak nevezett, korábban nagy soron, vagy a mozi utcáján, a járdán kis pici körömcipőd kopogását is megismertük mi az utcában lakók. Mikor már boldog kismamaként jártál az utcában a mindenkihez kedves, tisztaszívű tanító kisasszony, így hívtunk akkoriban téged, pedig már a zsámboki házhoz mentél Zsámboki Lászlóhoz a férjedhez, ahol együtt élt a család.
Ezeket az emlékeket később már az Általános iskola igazgatónőjével idéztük fel, mint munkatársak.
Méltatni szeretném ezért ebben a minőségében is az önkormányzat részéről az Általános Iskola volt igazgatóját, aki 1988-tól nyugdíjazásáig látta el ezt a feladatot.
Zsámboki Lászlóné, Dajkó Ida Igazgatóasszony nagyon jó munkatárs, és kiváló vezető volt!
A pici törékeny alkatú, halk szavú nő abszolút feleség is volt. Mikor megkapta a Magyar Köztársaság Érdemkereszt kitüntetést, nem magát, hanem férje Zsámboki László testnevelő tanári munkásságát hangsúlyozta nekem, aki valóban megérdemelte az elismerést, de a szolid, okos, családcentrikus feleség is oly sokat tett azért, hogy a Zsámboki házaspár beírta magát Jászfényszaru Pedagógiai nagykönyvébe.
Igazgatósága alatt épült fel a közismert nevén sárga Iskola kis tornacsarnoka és a fölötte lévő tantermek, valamint a korábbi tanuszoda is.
Fokozott hangsúlyt kapott a tehetséggondozás ezzel párhuzamosan a felzárkóztatás. A minden gyermekkel való egyedi törődés is! A halk szavú sokirányú műveltséggel rendelkező pedagógus konfliktuskezelésből, mint igazgató is csillagos ötösre vizsgázott! Fia Zsolti és az unokái voltak, akire méltán lehettek a szülők büszkék, és elégedettek.
Velük a családdal, pedagógus munkatársaikkal, tanítványaikkal, együtt őrizzük emlékét! Isten Áldjon Ducika!” fejezte be beszédét a polgármesterasszony.
A sírt a koszorúk és a virágok sokasága borította el.
Ducika nyugodj békében, Isten legyen veled, nem feledünk!
Tóth Tibor
Fotó: FÉBE archívuma
FÉBE kerekévfordulós születésnapi köszöntése alkalmából készült képek
