Egy írás 90 évvel ezelőtt jelent meg
Településünk köztiszteletben álló volt tanítója Kohári András (1931-2019) mint egy két éve keresett meg a Városi Értéktárban több értékes dokumentumot, fényképet hozott többségében a Homoktanyai iskolával kapcsolatban. A tulajdonában lévő „Jászsági katholikus tudósító” II. évf. 11. szám Jászberény 1929. november 26 oldalas újságot is elhozta másolásra az értéktár részére, melyben egy érdekes írásra hívta fel a figyelmemet.
A tanár úrra is emlékezve, - akinek magam is nagy tisztelője voltam – a rovatunkban az írás betűszerinti gépelt változatát közzé teszük.
„Történet a török időkből.
- A jászfényszarui mozlim biró. -
Az Ur 1686-ik január havát jegyezték. A török félhold napról napra sötétebb lett, csak a magyar urak pártoskodása miatt fénylett még úgy, ahogy Budavárának ormain. Hiába bocsátotta ki a szultán a dörgedelmes parancsokat, hiába volt a török birák fermánjainak fenyegető hangja, a tétlenségben és orgiákban elernyedt török katonákba nem tudott vitézséget önteni.
A katonai kádi elrendelte, hogy Jászfényszaru községet körül kell mély árokkal venni, s az árkokba a Zagyvából vizet ereszteni. A végzet az igaz magyar és keresztény lelkek vigasztalására a törökök felé azonban roham léptekkel közeledett.
De hát nincsen öröm üröm nélkül, nincs az a szenvedés, mely legalább keveseknek hasznot ne hozna… A világháború borzalmai a papír bakancs készítőinek vagyont szerzett. S mig százezrek és százezrek áldozatul estek a lelkiismeretlenségnek, addig egyesek, akiket nem kell épen a keresztények táborába keresni, hadi milliárdokat halmoztak össze. Igy volt ez a világ kezdetétől s igy lesz talán fokozottabb mértékben a világ végezetéig.
Jászfényszaru egyik bogárhátú kis házában is mély szomoruságot okozott, az általános öröm közepett, a török katonákat Egerbe rendelő basa parancsa. Musszejn lovas régóta szivesen nézegetett már Biró Erzsike szelid szemeibe s mi türés tagadás benne, Erzsike is jószivvel fogadta Musszejn losvasnak, a deli török katonának legyeskedését.
Erzsike szülői sem idegenkedtek nagyon Musszejn vőségétől, de míg Musszejn fantatikus török volt, addig Biró Erzsike szüleivel együtt igaz magyar és katholikus volt, akik főleg a magyarok Nagyasszonyát – a törökök Miriámját – tisztelte tiszta lélekkel.
Fából faragott hátfájdalmú Mária szobor előtt imádkozott e percben is Biró Erzsike. Patak számra ömlöttek könnyei, mert azt hitte, hogy Musszejn eltávozásával az ő földi boldogságának is örökre vége. Sűrűn hullottak könnyei. Reményvesztetten hajtotta le fejét, mint a liliom, ha a hideg megcsípi, de azért az olvasó szavaival állandóan ostromolta az égi Szüzet, hogy tegyen valami csudát, mert csak így számíthatott rá, hogy Musszejné lesz.
Jó sokáig imádkozott már mikor gyöngye vállain egy erős kéz szorítását érezte. Megrettent s következő percben öröm csillant föl szemeiben, mert Musszejnt látta maga mellett térdelve, akit lelke mélyén szeretett, de aki őt katholikus volta miatt sokszor gunyolta.
Musszejn oly komoly volt, minőnek még soha sem látta. A játszi pajzánság eltünt szemeiből és merengve nézte Miriamot. Tusát vivott lelkében török hazája szeretet és a Mohamed hitéhez való ragaszkodása a Mária iránt érzett tiszteletével és Erzsikéje iránt táplált szerelmével.
Néma csend uralkodott pár percig Jászfényszaru egyszerű kis kápolnájában. Szívből imádkoztak mindketten… A komoly török szemei könnybe lábadtak a lelki nagy tusa alatt. Érezte, hogy elérkezett a döntő pillanat… Választania kell eddigi élete megtagadása és reá váró uj boldogság között. Már már kétségbeesetten ki akart rohanni a templomból, de Erzsike egy ijjedt tekintete győzött habozásán…
Erzsike – szólalt meg Musszejn – te tudod legjobban, mennyire rajongtam mindég török hitemért és hazámért. Ne vess meg engem, hogy éretted mind a kettőt megtagadom. Holnap reggel indulnom kellene a csapattal Egerbe. Tudom, hogy a végső küzdelemről lesz sző, hová engem a kötelesség hív. De visszatart a te jó lelked és a te Máriád iránt rég óta táplált szeretetem. Nem tudnék már én jó török lenni soha, míg melletted lehetek jó keresztény és igaz magyar. Vissza maradok tehát holnap. Tudom, hogy törökök nem jönnek vissza értem, mert örülni fognak, hogy Eger vár büszke falai között biztonságban érezhetik magukat, honnan csapatosan mennek a szorongatott Budavár védelmére. Ha igazán szeretsz, nem fogsz megvetni a tettemért. S majd ha a keresztség fölvétele után lelkem a tiedhez hasonlóvá tesz, igérd meg, hogy feleségemmé leszesz.
Erzsike csak sirni tudott s Musszejn vállaira borulva igérte meg, hogy jó hűséges asszonya fog lenni. Tanuik volt a templomi csend és a hétfájdalmú Szűz, kinek e pillanatban, mintha egy tőr esett volna ki szivéből.
Két nap mulva Xavér atya Gyöngyösről a keresztség üdvadó vizét öntötte Musszejn fejére, ki e perctől Nagy András névre hallgatott, majd föladta nyomban Erzsikének és Andrásnak a házasság szentségét, mely két szivet a földi életre boldoggá tett.
Mivel Nagy András becsületes, szorgalmas magyarrá lett – később a fényszarusiak biróvá is választották… Örökké vidám arcát látták elkomorodni, mikor a nagy török ábrándoknak véget vető karlócai békéről értesült s ismét felderülni, mikor meghallotta, hogy a nagy száműzött Rákóczi Ferenc az ő volt testvérei között Rodostóban nyugalmat és békét lelt.
R. K.”
Szűcs Mihály Életleírása 1892-ben, illetve a FÉBE által 1996-ban kutatásokkal kiegészített hasonmás kiadás 61. oldalán szereplő írását idézem: „ Amen dixit ki nem hiszi azt a vőfény kivezeti.”
Tóth Tibor
{jcomments off}
