febe fejlec lekerekitett

Hivatalos megyei kiadványból ismerjük, hogy 1932 évben Galata László volt Jászfényszaru gyógyszerésze.
Pontosan nem ismert, de néhány éven belül a 30-as év közepétől került ide Herczegh Imre és Herczeg Imréné született Soós Ilona, mind ketten gyógyszerész végzettséggel rendelkeztek. A Reménység Gyógyszertár a Szabadság út 10. szám alatti házban működött. Az épület közepén az utcára nyíló ajtón lehetett a gyógyszertárba bejutni. A lakásuk is az épületben volt kialakítva.  A gyógyszertartó doboz is ebből az időszakból származik, megállapítathatjuk több mint 70 éves.

   1950. július 28-án az 1950 évi 25 sz. törvényerejű rendelet értelmében valamennyi gyógyszertárat államosítottak és megyei gyógyszerellátókat hoztak létre. A gyógyszertárak korábbi neve megszűnt és arab számozást kaptak. Az államosítás alkalmával a gyógyszerészek nagytöbbségét is más településre helyezték. Így volt ez Jászfényszaru esetében is. Herczeg gyógyszerész házaspárt Újszászra helyezték, ahol a feleség lett a vezető gyógyszerész a férj beosztott.
   Az újszászi gyógyszerészt Hárskuti Imrét, akinek felesége nem volt szakmabéli Jászfényszarura helyezték. A gyógyszertár továbbra is ebben az épületben működött. Hárskuti Imre váratlanul 1964-ben elhalálozott.
   Gyógyszerészként ekkor került ide Vallyon Mária, aki nyugdíjasáig itt lakott és dolgozott. A megyei Gyógyszertári központ megvásárolta 1966-ban Dobák János tulajdonát az Ady Endre út 2. szám alatti épületet, akik településünkről a Balatonhoz költöztek. Az épületben korábban szikvízkészítés is folyt.
   Az épületet átalakították egyrészt az akkori kornak megfelelő egyablakos gyógyszertárt, kiszolgáló részekkel, valamint iroda a szociális helységekkel. Az L alakú épület utcai gyógyszertár melletti részen, és az udvarban egy-egy szolgálati lakás is létesült az ott dolgozóknak.
   A Szabadság útról 1968 évben ide költözött a gyógyszertár és több mint húsz éven át itt működött, később két gyógyszerésszel.
   A Szabadság úti gyógyszertár helyén a helyi ÁFÉSZ papírírószer boltot üzemeltetett, majd magán tulajdonba került az épület. A jelenlegi tulajdonos Ézsiás Imre és két gyermeke Mária és Dénes - az épület átalakítva és bővítve - ma vendégházként üzemel.
   Idézve a Mi újság Fényszarun? 1990. novemberi számának 8. oldaláról Sziszkáné Vallyon Mária vezető gyógyszerész írásából „Lassan egy éves annak, hogy az új gyógyszertár megkezdte működését az orvosi rendelők mellett. Elmondhatjuk, hogy helyesen döntöttünk, amikor a két egészségügyi intézményt egymás szomszédságába építettük…” 1989-ben az Orvosi Rendelő mellé (Deák Ferenc tér) már gyógyszertárnak, szolgálati lakásokkal épült létesítményben dolgoztak a gyógyszerészek.
Az Ady Endre úti épületet a megyei gyógyszertári központ értékesítette és Tóth Györgyné és fiai tulajdonában van jelentős átalakítás az épületen nem történt.
A Deák téri gyógyszertárat a rendszerváltás utáni privatizáció során gyógyszerész nem vásárolta meg, így térítés nélkül az épület az önkormányzat tulajdonába került. 1999 decemberében a Kleopátra Patika Bt. megalakulásával bérleményként gyógyszertárként üzemelt. Az üzemeltető dr. Moheil-Din Mohamed Hossam 2003 januárjában a Szabadság út 40 szám alatt felépült magán gyógyszertárba költözött - a korábbi bútorzattal - Kleopátra Gyógyszertár néven itt üzemel jelenleg is.
   A Deáktéri patika földszinti részét az önkormányzat bérlakássá alakította át.
   A városunkban 1994. július 4-én a Patika Bt. a Katona József utca elején, Szent Anna néven
magán patikát létesített. Egy év szünet után a Valkó Patika Bt., melynek ügyvezető gyógyszerésze Bujdosóné dr. Pintér Mária 2010. március 26-án működési engedélyt kapott új telephelyen, közforgalmú gyógyszertár létesítésére, amelynek neve Fény Patika lett és a Szentcsalád tér 13. - az előző patika helyén - jelenleg is működik.  


A gyógyszertartó dobozt Liziczai Józsefné családja őrizte meg. Köszönjük!

Kép és szöveg: Tóth Tibor