febe fejlec lekerekitett

Tájékoztatjuk, hogy a FÉBE Színházbajárók Baráti Köre szervezésében 2013. január25-én (péntek) 17 órakor a helyi autóbuszmegállókban, illetve a Városháza előtti gyülekezéssel, indulunk különjárati autóbusszal Budapestre József Attila Színház (1134. Budapest, Váci út 63.) Bánffy bérlet – 3. előadása Csiky Gergely: A nagymama vígjáték két felvonásban megnézni.

 

 

Az előadás 19 órakor kezdődik, vége 21 óra 30 perc, várhatóan 22 óra 30 percre érkezünk haza.

 

Szereplők: Béres Ilona, Dányi Krisztián, Újréti László, Zöld Csaba, Kovalik Ágnes, Tóth Judit, Pataki Szilvia, Szirtes Gábor, Fehér Anna, Shnell Ádám, Molnár Zsuzsa, Blazsovszky Ákos

 

Díszlet: Csík György Jelmeztervező: Rátkay Erzsébet Dramaturg: Böhm György, Rendező: Nagy Viktor

 

Csiky Gergely A nagymama című vígjátéka finom humorú, bonyodalmakban és érzelmekben gazdag alkotás. A fiatalember, aki franciatanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember „báránybőrbe bújt farkas”.

 

Az előadásra a bérletét és az útiköltséget 1800,- Ft/fő hozza magával.

 

Akadályoztatás esetén, valamilyen oknál fogva az előadásra nem tud jönni, úgy köteles maga helyett más személyt szerezni, vagy az útiköltséget kifizetni.

 

A bérlettulajdonosoknak jó szórakozást kívánok!

 

Jászfényszaru, 2012. december 06.

 

Baráti üdvözlettel:

 

 

Tóth Tibor

szervező