febe fejlec lekerekitett

  A Fényszaruiak Baráti Egyesülete 2011-ben indította útjára a Kiss József HelytörténetiGyűjteménynél az akkor elkészült közösségi kemence tiszteletére - államalapító Szent Istvánkirály ünnepéhez kapcsolódóan - a Kemence ünnepét. A kezdeményezésből hagyomány lett, a délután társrendezője kezdetektől a Jászfényszaruért Alapítvány, támogatója Jászfényszaru Város Önkormányzata.     
   Gyorsan halad az idő az idén már a 10. rendezvényre várjuk az érdeklődőket. A jubileumi rendezvényen egy igazi csemegével szeretnénk kedveskedni. Megtiszteltetés számunkra, hogy a IV. Fény Napok és Fesztivál (augusztus 12 – 20.) városi program zárónapjához a Kemence ünnepét beillesztették.
   A tízedik alkalommal rendhagyóan nem a Kiss József Helytörténeti Gyűjteményhez invitáljuk és várjuk a programra érkezőket augusztus 20-án (csütörtök) délután 15 óra 30 perckor, hanem a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár színháztermébe.
   Változatlanul, mint eddig a KJHGY udvarán lévő kemencében Németh Ákos pékmester új lisztből kovásszal készült - a fűtők segítségével - megsütött kenyeret kóstolhatják meg, zsírral, vajjal és zöldségekkel és szomjukat üdítővel olthatják.
   A szellemi táplálékot 17 órakor a Jászsági Hagyományőrző Egylet legújabb darabja biztosítja. A Hogyé adja gazduram? – Életképek az apáti vásárból című népi vígjátékot egy felvonásban 60 percben láthatjuk. Jászfényszaru 1845-ben négy országos vásártartási jogot kapott V. Ferdinándtól, minden bizonnyal 145 évvel ezelőtt egy jászfényszarui vásár is hasonlóan zajlott.

   A darab jelege, a szereplők sokasága miatt az előadás csak színpadon érvényesül ezért kellett a helyszínt megváltoztatni.
   A szövegkönyvet írta és színpadra rendezte Hortiné dr. Bathó Edit, akinek ez irányú tevékenysége, a múlt idéző, a jászsági hagyományokat, a szokásokat dramatizálva, népi színjátékként bemutatva, a Jászságban egyedül álló. A 37 fős szereplő gárdát összehozni, megtartani a 10 évestől a 80 évesig igazi kihívás és óriási eredmény.
A cselekmény 1875-ben – egy évvel a Jászkun Hármas Kerület megszüntetése előtt – játszódik. A régi apáti vásárok hangulatát eleveníti fel. Az évente négy alkalommal megrendezésre kerülő állat és kirakodó vásár a helyi társadalom fontos eseménye volt. Egyrészt a gazdák feles termékeiket, szárnyas és lábas jószágaikat, a mesteremberek saját kezűleg készített portékáikat hozták eladni, másrészt a családok részére szükséges állatokat és termékeket tudták ekkor megvásárolni. A társasélet egyik jeles alkalmát is jelentette.
   A fényszarui egyleti tagok játékát a következő szerepekben Menyhárt Márton gazda feleségét Deli Márit Palócz Erzsébet, Bagi Miska gazdát Sós Zsolt, cserépárust Menczel Lászlóné, Mámit Görbe Jánosné láthatjuk.
   Az előadás szép korhű ruháit Tajti Erzsébet, Demeterné Czakó Zsuzsanna és Gazsi Andrásné készítették, a díszlett pedig Sárközi Norbert munkáját dicséri.
   Szeretettel várunk minden érdeklődőt egy kellemes délutáni programra.

Tóth Tibor
Fotók: Gémesi Balázs